Ha 1848-ban is létezett volna az ellenzéki sajtó gyöngyszeme, a 24.hu és a Nemzeti Múzeum mellvédjén állva Petőfi elszavalná a Nemzeti dalt, a Talpra magyar! felszólításra az ominózus orgánum hazaszerető tollnokai biztosan ülve maradtak volna.

Kár lenne most azt feszegetni, vajon a költő valóban elmondta-e a verset ott és akkor, mert ma már nincs jelentősége. Volt ellenben forradalom, volt szabadságharc és létezett a költemény is, ezt vitatni sem lehet. Hogy miért jutott ez most az eszembe?

Van a pont husok között ez a Bence gyerek, aki írt. Megint. Minthogy pedig filmekről is szokott írogatni, kitalálják-e, hogy miket írt a Most vagy soha! című produkcióról? Hát persze, hogy kitalálják, mert a pont huhogók csakis a porba ránthatják a bevallottan fikciós, bár történelmi alakokra és eseményekre épülő alkotást. Tehát tőle ez is jó. Majdnem.

Kitalálják-e, hogy ehhez képest miként vélekedik a cseh Hullámok című dokumentum-játékfilmről. Az persze klassz, néhány apróbb hibától eltekintve hiteles, nagyszerű és kiváló, mert „nem átpolitizált”. Pedig az 1968-as eseményekről szól, amikor „testvéri segítségnyújtás” keretében a Varsói Szerződés csapatai megszállták a cseheket.

Állítja a szerző.

De állít mást is ez a Bence gyerek. Például azt (bár ezekkel a szavakkal nem él), hogy politikai üzenete is van a filmnek. A csúnya Fico-rendszer veheti magára, ahol – ezt írja – „a médiával szemben is egészpályás letámadást indító Fico-rezsim joggal érezheti találva magát”.

Nocsak! Mégis átpolitizálunk? És hol marad a lengyel Tusk kormány? Náluk ugyebár nagyonis demokratikusan uszították a köztévére a zsarukat, csuktak börtönbe ellenzéki politikusokat. De a lengyel elvtársak jó elvtársak, nekik az ilyen filmek nem üzennek semmit. Vagy ha igen, arról a hu-hogók szerkesztőségében mélyen illik hallgatni.

Ám tekintsünk el a szerző „apró” önellentmondásaitól és lássuk, hogy kerül a csizma az asztalra, azaz a cseh film kritikájába a Most vagy soha! Hát úgy, hogy a kis Bence megmondja a tutit, azaz, hogy a csehekét már többen nézték meg, mint a mi filmünket, miközben az utóbbi ötször annyiba került, mint az előbbi.

Jé! Ki gondolta volna, hogy egy nagyszabású kosztümös produkció, amely ráadásul nem a tegnapi, hanem 176 évvel ezelőtti öltözködést, környezetet kíván, drágább? Ehhez nem elég az ócskapiacról összeszedni múlt századi göncöket és eszközöket, vagyis ha tetszik, ha nem, sokkal többe kerül egy ilyen film. Főképpen, ha látványos akar lenni. KisBence miért nem a Blokád költségvetésével méri össze a csehek filmjét? Ja, az nem lenne ok arra, hogy alátámassza, hergelésre alkalmassá tegye az összehasonlítást, nem egészen, de majdnem kimondva: nálunk a kormány szórja a pénzt egy „magyarkodó” filmre, bezzeg a csehek! (De lehetne bezzeg Románia is, náluk az is jól hangzik.)

Ízlések és pofonok nagyon különböznek, tehát a magam ízlése szerint kijelentem – és ez is van olyan komolyan vehető értékelés, mint Bence barátunké -, a Most vagy soha! kifejezetten nézhető, szórakotztató film. Hibátlan? Korántsem, de jó. Érdemes volt megnézni. Pátoszos? Igen, az. Baj? Történelmietlen? Persze, mert nem dokumentumfilm, hanem fikciós kalandfilm, amiben nem a valós történelmi eseményeket, hanem az érzelmi töltést találja meg a néző.

Nem így volt? Na és? Ha mindent úgy vittek volna filmre, ahogy az megtörtént, talán nézhetőbb lenne? Egy frászt!

A probléma a hu-knál igazából nem az, amit leírnak róla, hanem az, amit nem. Nem tetszik nekik, hogy nemzeti érzéseket ébreszt, lelkesít a maga történelmietlen módján. És ez a baj odaát, a nemzeti és a lelkesítő. Ezt az ő globalista gyomruk képtelen bevenni. Menekülnek előle, rettegnek tőle, mint ördög a tömjénfüsttől. Mellesleg az ilyen magyarkodó megközelítést a globalogazdik is rossz szemmel nézik, tehát támadni kell ezerrel, meg kell dolgozni a sarzsiért.

Micsoda baromság azt állítani egy játékfilmről, hogy „átpolitizált”? 1848 eleve át volt politizálva szabadságvággyal, forradalmi lelkesedéssel, az elnyomók elleni felkelés küldetéstudatával. Ezt olyan nehéz megérteni? Egyeseknek igen, másoknak meg nem érdekük a megértés. Azt meg kifejezetten butaság állítani, hogy „aktuálpolitikai üzenetet” közvetít. Mit? Hogy szeresd a hazádat? Hogy legyél büszke elődeidre, őseid cselekedeteire? Ha ez aktuálpolitika, akkor legyen, nincs ellene kifogásom.

De ha ez benne a kárhoztatott aktuálpolitika, akkor nektek, barátaim, bizonyára visszatetsző a hazaszeretet és a nemzeti büszkeség. Ezt pedig nem csak elhiszem, de naponta tapasztalom is irányotokból.

Az pedig, hogy melyik országban milyen filmet hányan néznek meg, képtelen összehasonlítás. Esetünkben a két ország hazai filmekkel kapcsolatos alapállásának függvénye. A cseh filmek mindig megmaradtak polgári alapállásúnak, fűszerezve groteszk elemekkel, humorral, rejtett rendszerkritikával. Egyszerűen fogalmazva mindig is nézhetőek, élvezhetőek voltak. Tehát a csehek nem szoktak le a mozilátogatásról.

És nálunk?

Óriási rendezőknek kikiáltott művészkedők tömegével alkották önkifejező, végtelen unalommal telített munkáikat, de ha nagy ritkán sikerült nézhető, szerethető mozit összehozni valakinek, az még mindig csak a kivétel volt, amely a szabályt erősítette. Eközben a kutya sem volt kíváncsi a nagy művészek cellulózra álmodott nagy zűrzavaraira. Az agyonmagasztalt alkotók művészinek kikiáltott szörnyűségei leszoktatták a közönséget arról, hogy magyar filmeket nézzenek.

Nincs ez másként most sem. Nevük jótékony elhallgatása mellett jelzem, hogy a globalista oldal ajnározott alkotói együttvéve sem képesek annyi nézőt a moziba vonzani, mint ahányan például a Most vagy soha! filmet látták. De ha már olyan fontos a nézettség, mit dicsőítik azokat, akik „alkotásait” harmincan, ha megnézik? Esetükben nem fontos a nézőszám?

Maradjunk annyiban, Bence haver, hogy a te ízlésed szerinti filmeket én bizony meg nem nézném. Tudom, én vagyok a kispolgár, az ízlésficamos dilettáns, te meg a nagyszerű ítész, de ha választanom kell, inkább olyan filmekre váltok jegyet, amiket képes vagyok végig is nézni és az sem zavar, ha történelmietlenek.

Tudom, igénytelen vagyok, de csak annyit várok el a mozitól, hogy nézhető, szórakoztató, netán végig izgulható legyen. De az sem baj, ha lelkesítő, ha ad valamit a hazaszeretetből,  ha élesztgeti nemzeti öntudatomat. Mert nekem még az is van.

Hát neked?

Szerző: Ifj. Tóth György

Címlapkép: Részlet a Most vagy soha! című magyar filmből (Forrás: Facebook)