Az Európai Unióból érkező, a tagállamok lakosságát érintő kötelező intézkedések sok esetben nélkülözik a demokrácia klasszikus felfogását. A népfelség elvét elkerülve nem adnak beleszólási jogot az emberek sorskérdéseibe, ezzel tagadva a szubszidiaritást. Divattá vált a pártpolitikai nézetek erőfölény szerinti érvényesítése. A Parlament jogalkotási témákat eszel ki, az Európai Bizottság, félreértve szerepét, összeurópai kormánynak képzeli magát. Nem riad vissza mindkét szervezet a diktatórikus eszközöktől sem. Érthetetlenül az Európai Tanács másod- vagy harmadhegedűs szerepbe szorul.

A tagországok parlamentjeiben a népük vezetésére és alkotmányos jogainak betartására esküt tevő államfők és miniszterelnökök akarata sok esetben törést szenved. Az Unió döntései kapcsán egyes meghatározott szervezeteinek öncélú elképzelései érvényesülnek, amelyek alkalmasak a tagállamok legitim országvezetőire ruházott hatalom elszívására. A pártpolitikai érdekek érvényesítése aszinkronba kerül a szavazópolgárainak tényleges akaratával. Ez probléma, hiszen a helyi országgyűlési választások eredménye adhat valódi legitimitást, ahol is a szubszidiaritásnak megfelelően demokratikus és jogállami körülmények között kialakult a pártok erősorrendje.

Az Európai Unió intézményrendszerének hierarchiája semmiképpen nem térhetne el a tagállamaiban kialakított, választátási rendszerrel garantáltaktól.

Ha komolyan vesszük az egyenrangú nemzetek szövetségét, az emberek sorskérdéseit csak a teljes joggal felruházott állam- és kormányfők hozhatják meg. Ők állnak az európai uniós intézményrendszer hierarchiájának tetején.

Az Európai Unió alapszerződésébe nem véletlenül került be a vétójog, hiszen az egyenjogúság a nemzetek között, a viták szabadsága mellett, előírja a konszenzusos döntések meghozatalát. Mindig lehetnek egyes államoknak olyan érdekei, amelyeket figyelembe szükséges venni, ugyanakkor ezek növelhetik a közös döntés erejét. Az így hozott egyhangú döntések nemcsak, hogy erősítik a kohéziót, hanem egyben az Unió egységének folyamatos megjelenítésére is szolgálnak.

A tagállamokban élő lakosság számának különbözősége miatt, valamint a helyi választásokon kialakult pártok erősorrendje révén a döntések legalitása eltér a tagállamokban kialakultaktól.

Az Európai Parlamentben helyet foglaló képviselők voksai sokszor ellentétesek és a tagállamok választópolgárainak akaratát nem tükrözik.

A jogalkalmazás terén az Unió parlamentjében pártpolitikai harcok alakulnak ki, különböző ideológiák ütköznek. Ennek kapcsán automatikusan előkerülnek a parlamenti képviselők, bizottságok és a tagállami képviseleti demokrácia közötti ellentétek.

Objektív helyzet látható, miszerint az Európai Parlament önállóan próbálkozik az eredendő jogalkotással. Tekintve, hogy jogkörüket félreértelmezhetően gyakorolják, a pártpolitikai erőfölénynek megfelelően kialakul a kettősmérce. Így kerülhetnek egyes tagországok, ahol a demokrácia és a jogállamiság a szubszidiaritás elve alapján érvényesül olyan megítélés alá, amely színtisztán az Európai Parlamentben lévő többség eszmeiségének alárendelődik.

Vizsgálva az Európai Bizottság feladatkörét megállapítható a rájuk vonatkozó intézményi jogszabályok félreértelmezése. Az Európai Bizottság semmi esetre sem képzelheti magát a tagországok által elfogadott kormánynak. Jól látható az a törekvés, hogy a EP nyomására föderációs tervekről álmodoznak. Elfeledkeznek arról, hogy feladatuk az Európai Tanács és a közösség polgárai által megvalósításra javasolt törvények előkészítése a szakszerűség teljességével, a pártpolitikai elemek kihagyásával.

Az uniós intézményrendszer talpáról a feje tetejére állt, mert pártpolitikailag kialakult erőviszonyoknak megfelelően a kettősmérce hordozójává lett.

Az EU intézményrendszere arra szolgál, hogy a polgárok közösségeinek igényeit elégítse ki. Ennek garanciáját csak az Európai Tanácsban résztvevő államfők és miniszterelnökök parlamenti háttérrel adhatják. Az ET elsődlegességét a hierarchiában megerősített helye teszi adottá. Az Európai Unió „jogállamiságát” biztosítja, hogy a jogszabályalkotás kizárólagossága az Európai Tanácsnál összpontosul. Ugyanakkor

célszerű lenne a munkájukat segítő Civil Bizottság létrehozása, amely az alulról jövő véleményeket közvetlen továbbíthatja a jogszabályok előkészítéséhez.

A Bizottság összetételét a tagállamok parlamentjében fogadhatnák el oly módon, hogy minden tagállam egy-egy pártoktól független képviselőt delegálhatna.

Itt van az ideje, talán még nem késő, hogy az elkövetkezendő öt évre megelőzzük, hogy egy szárnyaszegett eu-s intézményrendszer felélhesse az Unió lakosságának egyre nehezebb munkával termelt javait.

Az általam javasolt gondolatok ösztönözzék az arra jogosultakat, hogy a 2024-es EU parlamenti választások szabályait fontolják és változtassák meg. Véleményem szerint az intézményi rendszer káoszának megszüntetési kulcsa a választási törvény újjáalakítása, amely az alapító atyák csodálatos elképzeléseinek záloga.

Csizmadia László
a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke