Bár a vizet már kiszivattyúzták a medencékből, a leégett barlangfürdő nyitására még sokat kell várni.
Az biztos, hogy új időszámítás kezdődik most a miskolci barlangfürdő életében, és mivel többmilliárdos kárról beszélünk, mely a teljes elektromos hálózat és a gépészeti részleg cseréjét is magában foglalja, hosszú ideig eltarthat a felújítás – tájékoztatta a hirado.hu-t Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Lassan egy hónapja, hogy a miskolctapolcai barlangfürdő tetőszerkezete kigyulladt és teljesen leégett, és ezzel összeomlott Miskolc és a megye turisztikai alappillére. Azt már lehet tudni, hogy tűz a teraszról indult, amit egy kültéri lámpa okozott, a szándékosságot pedig kizárták – nyilatkozta Németh Judit, a Miskolci Fürdők Zrt. ügyvezetője.
Hatalmas lángokkal égett a Miskolctapolcai Barlangfürdő gyógyászati központja
„A tűzben a Miskolctapolca Barlangfürdő teljes tetőszerkezete megsemmisült, jelentős kár keletkezett az elektromos hálózatban, a sziklák állapotát pedig szakértők bevonásával vizsgáljuk. Csupán néhány része van a fürdőcsarnoknak, amelyek nem érintettek a tűzben”
– tette hozzá. Az biztos, hogy új időszámítás kezdődik most a miskolci barlangfürdő életében, és mivel többmilliárdos kárról beszélünk, mely a teljes elektromos hálózat és a gépészeti részleg cseréjét is magában foglalja, hosszú ideig eltarthat a felújítás. Hogy ez pontosan mennyi időt jelent, arról Németh Judit szerint még felelőtlenség lenne nyilatkozni, szerinte most
a legfontosabb feladat a kárelhárítási munkálatok megkezdése és a további károk kialakulásának megakadályozása.
Ennek érdekében a vezetés közjegyzőhöz fordult, és előzetes bizonyítási eljárást kezdeményezett, amelynek keretében rögzítésre kerülnek a problémák és a keletkezett károk. Az állagmegóvás érdekében az egyik legfontosabb feladat a leégett tetőszerkezet fedése, amely mint az ügyvezető asszony elmondta, nem lesz olyan egyszerű, a vártnál egy sokkal speciálisabb bontási folyamat elé néznek. Amíg azonban tart a bizonyítási szakértők munkája, ezzel várni kell, és a belterek takarítására helyeződik a fókusz.
Hétfőn például megkezdődött a fürdőcsarnok medencéjéből a szennyvíz kiszivattyúzása. Ezt követően állhatnak neki a medencetér takarításának, ami szintén nagy feladat, hiszen a tűz és az oltás okozta törmeléket és szennyeződést el kell távolítani a teljes medencetérből.
„Megkaptuk az engedélyt a Miskolci Vízmű Kft.-től, hogy leengedhetjük a vizet a csatornahálózatba. Ezt követően természetesen a medencéket is kitakarítjuk annak érdekében, hogy a kormos szennyeződéstől megszabaduljunk, és minél hamarabb újra feltöltsük vízzel a medencéket, hiszen a barlangi sziklák megőrzése érdekében nagyon fontos a megfelelő páratartalom”
– tette hozzá Németh Judit.
Jelenleg átszervezésekkel biztosítják azt, hogy ne szűnjenek meg a munkahelyek, a munkavállalók nagy része a takarítási feladatokat látja el,
és a korábban diákmunkások által üzemeltetett csónak- és vízibicikli-kölcsönzést is a fürdő munkavállalói biztosítják a miskolctapolcai csónakázótónál.
A kormány minden segítséget megad a fürdőkomplexum újjáépítéséhez
A leégett barlangfürdőhöz a napokban ellátogatott Nagy János, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető államtitkár. Ő és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is arról biztosította a megválasztott polgármestert, hogy a kormány minden lehetséges segítséget megad a barlangfürdő újjáépítéséhez, hiszen a kieső turisztikai bevételek mellett az ott dolgozók családjainak megélhetése is veszélybe került, mivel a fürdő a helyreállítási munkálatok miatt kényszerszünetet tart, vendégeket nem tud fogadni.
A nemzetgazdasági miniszterrel folytatott tárgyalás után Miskolc polgármestere, Tóth-Szántai József arról tájékoztatott, hogy hamarosan megalakul egy kormányzati helyreállítási munkacsoport, amelybe bevonnának olyan turisztikai szakembereket, akikkel együtt a lehető leghamarabb megpróbálják újjáépíteni a miskolctapolcai barlangfürdőt.
„Az első és legfontosabb cél, hogy mihamarabb megteremtsük az újranyitás lehetőségét. Túlzás nélkül állíthatom, hogy közvetve vagy közvetlenül több száz miskolci családot sodort nehéz helyzetbe a barlangfürdő leégése és bezárása. Ezért minden erőnkkel azon leszünk, hogy újra tudjuk nyitni a fürdőt. A kár mértékét figyelembe véve a felújítási munkálatok biztosan hosszú hónapokat vesznek majd igénybe. De mindent elkövetünk, hogy felújítsuk és megszépítsük Miskolc európai hírű ékkövét!
– hangsúlyozta Miskolc polgármestere.
Összefogás indult a barlangfürdőért
Miskolc október elseje óta hivatalban lévő és volt polgármestere, Tóth-Szántai József és Veres Pál közösen létrehozott egy adománybankszámlát a miskolctapolcai barlangfürdő újjáépítéséhez érkező felajánlások fogadására.
„Úgy gondoltuk, hogy ebben az ügyben is, mint egyébként sok más ügyben az önkormányzati választás óta, egymást segítjük, így közösen létrehoztunk egy bankszámlaszámot, ami igazából azt a célt szolgálja, hogy azok a miskolciak, akik úgy érzik, hogy szeretnének segíteni, kapjanak egy lehetőséget arra vonatkozólag, hogy ezt a segítő szándékukat megmutassák”
– mondta Tóth-Szántai József, aki hozzátette, hogy „a város összefogása már sokszor megmutatta, hogy mennyire fontos Miskolc azoknak, akik itt maradtak, azoknak, akik úgy érzik, hogy ennek a városnak van jövője, és hogy mennyire lényeges, hogy az a néhány dolog, amire mi miskolciak nagyon büszkék vagyunk, azokra büszkék is lehessünk az elkövetkezendő időszakban.”
Civilek és a kormány is segítséget nyújt a Miskolctapolcai Barlangfürdő újjáépítéséhez
Az elmúlt hetekben nagyon sok felajánlás érkezett, és nem csak anyagi jellegűek: sokan ajánlottak fel takarítószert, humán erőforrást vagy a tető fedéséhez fóliát.
„Ez egy olyan összefogás a város életében, de azt gondolom, talán az egész ország életében, ami példaértékű lehet” –
emelte ki Németh Judit, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője.
Eldőlt a barlangfürdő gyógyászati részlegén elindított kezelések sorsa
Évente háromszázezer ember kereste fel és vette igénybe a barlangfürdő szolgáltatásait, melyeket a Miskolci Fürdők Kft. továbbra is biztosít, azonban más-más helyszíneken.
Az érvényes fürdőszolgáltatást tartalmazó ajándékutalványok továbbra is beválthatók az Ellipsum élményfürdőben, és masszázsszolgáltatást is tartalmaznak, valamint azokat akár a Selyemréti strandfürdőben is igénybe lehet venni a következő időszakban.
Sokan tanácstalanok voltak az aquaterápia-részlegbe beutalóval rendelkező beteg közül, akiknek jó hírrel szolgált Németh Judit, aki elmondta, hamarosan mindenkit kiértesítenek a részletekről.
A fürdő hetekkel ezelőtt kérte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatójának segítségét abban, hogy ezeket a tevékenységeket a barlangfürdő masszőrei és gyógytornászai egy kihelyezett helyszínen továbbra is elvégezhessék, hiszen kiemelten fontos, hogy a betegek azoktól a szakemberektől kapják meg kezeléseiket, akikkel megkezdték azokat.
Ebben született most előrelépés, és hamarosan mindenki igénybe veheti a korábban felírt szolgáltatást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Diósgyőri Tagkórházában.
Kiemelt kép: Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere Nagy János, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető államtitkárral tartott bejárást a barlangfürdőben (Fotó: Rogosz Péter)