Ünnepi tanév vette kezdetét a Talentum Református Iskolában, amely immár 25 éve kínál személyre szabott oktatást és keresztyén nevelést.

Születésnapi konferenciával, véndiák-találkozóval, koncerttel és emlékkötettel ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját a Talentum Református Iskola, amely Kolozsváron egyedüliként nyújt magyar nyelvű oktatást magánintézményként. Harbula Hajnalka aligazgató a Krónika érdeklődésére elmondta, születésnap lévén már a szeptemberi tanévnyitón minden osztály kapott egy-egy tortát, megénekelték az iskolát és elfújták a gyertyákat.

Az ünnepi események sorát az október 18–19. közötti, Hétköznapi pedagógiai gyakorlatok című konferenciával folytatják, amely minden érdeklődő számára nyitott. „Pénteken reggel 8 és 11 között óralátogatási lehetőséget kínálunk az iskolában, ami szerintem a szülők és pedagóguskollégák számára egyaránt fontos, érdekes lehet. A déli megnyitót követően plenáris ülések, majd műhelyfoglalkozások lesznek. A budapesti Gyermekek Házából érkezik Lányi Marietta és Szabó Éva, akik az integrált, illetve speciális nevelésről osztják meg tapasztalataikat, valamint Berszán Lídia az iskolában, családban, partnerkapcsolatban lévő egészséges együttműködésről beszél majd” – részletezte a programot az aligazgató.

Hozzátette, a szombati nap hangsúlyosan a Talentumról fog szólni, délelőtt az iskola alapítói, az intézményvezetők tekintenek vissza a kezdetekre és az elmúlt 25 év munkájára, délután pedig a volt és jelenlegi pedagógusok mesélnek tapasztalataikról.

Harbula Hajnalka arról is beszélt, hogy számukra újdonságként decemberben egy véndiák-találkozót is terveznek, valamint májusban a diákok és szülők részvételével egy ünnepi koncertet. Szintén ekkor szeretnék a nagyközönség elé tárni azt a kötet, amelyben az iskola történetét mutatják be.

A 2000 szeptemberében Református Montessori Iskola néven megnyílt intézményt olyan hívő református szülők és tanárok hozták létre, akik hittek abban, hogy a változó világba született gyermekeiknek szilárd keresztyén értékrendre és Istenbe vetett élő hitre, ugyanakkor kritikus, kreatív, autonóm gondolkodásra van szüksége.

Célkitűzéseik megvalósításához gyermekre szabott, cselekvésközpontú, érdeklődés-vezérelt módszer után kutattak, és így akadtak rá a Maria Montessori (19. és a 20. század fordulójának egyik legnagyobb hatású pedagógusa) által kifejlesztett pedagógiai rendszerre.

Arra a kérdéskre, hogy az elmúlt években változott-e az iskola pedagógiai arculata, az intézményvezető azt válaszolta, alapvetően nem, továbbra is keresztyén szellemiségben, a Montessori-elveket alkalmazva dolgoznak.

„Viszont az akkreditációs folyamat során rájöttünk, hogy a mai kolozsvári társadalom nincs felkészülve egy nagyon hagyományosan Montessori-elveken működő intézményre. Így váltottunk, és a jelenlegi romániai tanrendet követjük, de az elemistáknál Montessori-módszerekkel dolgozunk, az elveket pedig a gimnazisták esetében is követjük, nagy hangsúlyt fektetve az egyéni munkára” – magyarázta Harbula Hajnalka.

A mérföldkövek kapcsán kiemelte, akárcsak minden intézmény életében az indulás is annak tekinthető, viszont itt az iskolaalapítók bátorságán kívül szükség volt a szülők bátorságára is, akik a 2000-es években áthelyezték gyermekeiket a közoktatásból egy magánoktatási rendszerbe.

Szintén fontos pillanat volt az akkreditáció elnyerése, valamint amikor 100, majd 150 gyerekkel indult a tanév, a 2024/2025-ös tanévben pedig csak emelkedett ez a szám: 158 diák kezdte el tanulmányait a Talentum Református Iskolában. Ünnepi istentisztelet tanévzáráskor.

Harbula Hajnalka arra is kitért, hogy lépcsőzetes tandíjrácsot dolgoztak ki, amelynek a legalsó küszöbe alig 200 lej.

„A családban egy főre eső jövedelemnek feleltetjük meg a tandíjas összeget. Azért bontottuk így szét, mert magániskolaként is szeretnénk mindenki számára elérhető tenni ezt a típusú pedagógiai munkát. Tehát a legalsó tandíjrácsunk a nagyon-nagyon alacsony jövedelmű családok számára is elérhető, és minden évben igyekszünk olyan osztályokat összeállítani, amelybe nagyon sokféle társadalmi és szociális háttérrel rendelkező gyerekek kerülnek be” – hangsúlyozta a kolozsvári tanárnő.

Mint kifejtette, így a Talentum nem tekinthető hagyományos értelemben vett magánintézménynek, nincs profitorientáltsága, inkább szociális jellegű oktatási magánintézményként jellemezhető.

Krónika.ro

Borítókép: Ünnepi istentisztelet tanévzáráskor a Talentum Református Iskola diákjai számára
Forrás: Talentum Református Iskola