Svéd kutatók és médiafigyelő szervezetek felhívták a figyelmet a svéd reklámokban tapasztalható „hiányzó sokszínűségre és a diszkriminatív ábrázolásra”.
Több egyetemnek egy közös projektje kimutatta, hogy a svéd turisztikai reklámokban túlsúlyban vannak a fehér emberek, ami a kutatók szerint nem tükrözi a társadalom valós összetételét és akadályozza az inkluzivitást – írta a Samnytt svéd hírportál.
A tanulmány rámutatott, hogy bizonyos csoportokat, például a közel-keleti bevándorlókat, szinte teljesen figyelmen kívül hagynak a reklámok, annak ellenére, hogy jelentős részét képezik a svéd lakosságnak – szemlézte az írást a V4na.com hírportál.
Példaként említik Malmö Möllevangstorgetét, egy multikulturális területet, amelynek reklámjaiban szinte kizárólag fehér emberek szerepelnek, a közel-keleti bevándorlók aránya pedig elenyésző. Sayaka Osanami Törngren, a Malmöi Egyetem docense hangsúlyozta, hogy
a reklámoknak tükrözniük kell a valós társadalmi sokféleséget.
A kutatás azt is megállapította, hogy az oktatással kapcsolatos reklámokban gyakran ázsiai személyeket ábrázolnak,
míg a külföldi turistáknak szóló reklámokban jellemzően fehér, nukleáris családokat mutatnak be.
A médiában tapasztalható egyenlőtlenségre is felhívták a figyelmet. A Mediekompaniet nevű szervezet kutatása kimutatta, hogy
a svéd médiában túlsúlyban vannak a középkorú, fehér férfiak, ami a szervezet szerint nemcsak igazságtalan, de káros a demokratikus párbeszédre és a média szélesebb körű elérésére is.
Egy kozmetikai cég, a Kicks például azután került a figyelem középpontjába, miután „előtte-utána” képeken egy nő bőrét mutatták be, ahol az „utána” kép világosabb bőrszínt ábrázolt, a szöveg pedig azt hangsúlyozta, hogy a nő bőre soha nem volt ilyen szép. A reklámozásért felelős ombudsman diszkriminatívnak minősítette a reklámot, mivel azt a benyomást keltette, hogy a világosabb bőrszín kívánatosabb.
A Kicks azzal védekezett, hogy a képek különböző időpontokban és körülmények között készültek, és soha nem szándékoztak a világosabb bőrszínt ideálként bemutatni. Ennek ellenére a Reklamombudsmannen fenntartotta döntését. A cég bevezette az új képszerkesztési irányelveket, amely a retusált tartalmak mellőzését tűzi ki célul.
Címlapkép: MTI/AP/Geert Vanden Wijngaert