Hagyomány. Ez az, ami a múltat és jövőt összeköti, múlt és jövő között pedig mi magunk vagyunk a híd, a kapocs. Ebben a láncban pedig a legerősebb szem a Karácsony, nálunk még az. Elszakíthatatlan, széttörhetetlen, csodálatos.
Boros Imre közgazdász, akitől a „haladó” értelmiség azt várná, hogy legyen ateista és tartson fenyőünnepet vagy fényünnepet. Helyette a Boros-család a hagyományokat tartja.
– Nálunk évtizedek óta nem változtak a szokások, a Karácsonyunk igencsak hagyományos. Egy szempontból azonban nem, mert jócskán bővült a család. Három gyerekünk van, és jó ideig valahogy nem akartak jönni az unokák. Már elértem a hatvan évet és csak csóváltam a fejemet, aztán, ha szabad így fogalmazni, a gyerekeim rákapcsoltak. Ma már 8 unokának örülhetünk, ennek megfelelően Zalából most több karácsonyfát kell felhoznom, mert a gyerekeim is igénylik azokat a szép fákat. Viszont a karácsonyi ebéd hagyományosan nálunk zajlik, kinyitjuk a nagyasztalt és tizenhatan-tizenheten üljük körül. Mert a Karácsony családi ünnep, azt együtt kell ünnepelni.
– A készülődés is közös?
– Amennyire lehet, igen. Ez egy összetartó család, nyáron is mindig van egy hét, amit közösen töltünk a zalai birtokon. Ez az összetartás nem csak frázis, igenis van konkrét haszna. Mindenkinek van valamilyen területe, amin könnyen boldogul és amit lehet, megtesz azokért, akik nem, vagy csak nehezebben tudnák megtenni. Az, hogy időnként az unokákra ügyelünk, az bőven bent van a „rezsiben””, de az is, hogy ha valamilyen hivatali ügyintézésre van szükség, azt elvégzik helyettünk. Nem mintha mi nem tudnánk megtenni, de nekik könnyebb és gyorsabb. Így működik egy család.
– Hol lesz a Szenteste?
– Nálunk, de nem este, mert a házastársak családjai is léteznek, velük is ünnepelni akarnak. Az előkészületekhez tartozik a minőségi alapanyagok beszerzése. Magam zalai vagyok, a nejem ceglédi, mi vidékről szerezzük be, ami kell. Idén nem vágatom le a mangalicát, majd csak januárban, de van már a hűtőben hal, vadnyúl, minőségi pacal. A karácsonyi menüt pedig közösen állapítjuk meg.
– A konyhai örömökről inkább kedves feleségét kérdezem, az asszonyok ebben sokkal tájékozottabbak. Nem lehet könnyű ennyi emberre sütni-főzni…
– Ez is közösen zajlik. Nálunk nem a bejgli a divat, hanem közösen kalácsot sütünk 3 kiló lisztből. Nem csak a lányok, de a fiúk is élvezik. Aki pedig tud, az a többi étel elkészítésében is segít. Imre a kukta, de nem főz, viszont tisztít, darabol, teszi, amit kell. A karácsonyi ebéd az én ajándékom, de könnyebbség, ha van segítségem. Egyébként nálunk az is szokás, hogy névnapokra, születésnapokra az ünnepelt rendeli a menüt, ami kizárólag itthon készülhet, ehhez ragaszkodnak.
– Térjünk vissza a Karácsonyra.
– Van ugye a közös ebéd, ami a családi összetartozást nem csak jelzi, de erősíti is. Ebéd közben nálunk nincs mobilozás, ez szigorú szabály. Ebéd után következik a közös karácsonyfa-díszítés, az ünnepi koccintás, a közös éneklés és az ajándékozás. A felnőttek nem kapnak ajándékot, a gyerekek pedig egyvalamit, mert felesleges ajándékzuhataggal elhalmozni őket. Úgyis csak egyvalamivel fognak játszani, a többi meg pocsékba menne. Az egy ajándék azért is jó, mert ha nem így lenne, beindulna a versengés, ki vesz nekik több és nagyobb ajándékot, ennek pedig semmi értelme. Az ajándékozás után megesszük a még langyos kalácsot, aztán ki-ki elmegy a másik családhoz ünnepelni. Az a fontos, hogy a Karácsony a család összetartozását, az egymás iránti szeretetet jelentse, és úgy gondolom, ez nálunk sikerül is.
– Ezt hívjuk családnak.
– Ami a libsiknél szitokszó, nekünk viszont szent dolog.
Szerző: Ifj. Tóth György
Fotó: civilek.info
