Giotto jó utóda – ezzel a titokzatos címmel készített dokumentumfilmet Gecsei Ádám és Varjú Krisztián a méltatlanul elfeledett falusi egyházművészről, Samodai Józsefről, aki idén negyven esztendeje hunyt el.
A festő-restaurátor 1984-ben bekövetkezett haláláig számos templomot díszített freskóival és szekkóival Győr-Moson-Sopron megyében, mégis csak kevesen ismerik. A rendszerváltás előtti kultúrpolitika előszeretettel bélyegzett meg klerikálisként egy-egy számára nemkívánatos művészt, aki így állami megbízásokat nem kapott, a nevét agyonhallgatták.
Samodai Józseffel egyszer tett kivételt a rendszer, számára akkor érkezett „tanácsi” megbízás, amikor nem találtak más alkalmas restaurátort a győri városháza dísztermében lévő képek díszfestésére.
2002-ben Egy életmű feltámadása címmel gyermekei könyvet adtak ki apjuk emlékére, 2024-től pedig film is megörökíti különleges életművét. De ki is volt ez az egyházművész, akit Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész Giotto jó utódaként emleget a filmben?
Samodai József mélyen vallásos falusi családban született 1920. augusztus 7-én. Szülei földművesek voltak. Már kisgyermekként figurákat faragott édesapja bicskájával, fiatalon pedig találkozott szülőfalujában a templomi festményeket restauráló Pandur József festőművésszel, aki tanítani kezdte. A mester győr-újvárosi műtermében Illés Árpád és Borsos Miklós is megfordult tanítványként. A hadifogságból hazatérve Somogyi Antal, Mosonszentmiklós plébánosa, közép-európai hírű művészettörténész ismerte fel Samodai tehetségét. Neki köszönhetően Borsa Antal festőművész-szobrász-restaurátorhoz került a fiatalember. A győri székesegyház Maulbertsch által készített mennyezetfreskói restaurálásánál már együtt dolgoztak.
„Samodai József több mint harminc templomot festett ki egy olyan korban, amely nem értékelte a »klerikális« művészetet – mondja Gecsei Ádám rendező. – Hitt az isteni gondviselésben, abban, hogy festői szolgálata beteljesítheti élete küldetését. Nem engedett semmiféle nyomásnak, tiszta szívvel és egyenes gerinccel dolgozott.”
„Életműve a magyar templomfestészet különleges fejezete – teszi hozzá a film másik rendezője, Varjú Krisztián. – A rendszerváltás előtt vallásossága miatt mellőzték, de művészi elkötelezettsége és hite nem csorbult. Olyan alkotásokat hagyott hátra, amelyek egyszerre tükrözik a keresztény hit erejét és a magyar kultúra mélységeit.
Napjainkban, amikor a vallásosság társadalmi szerepe csökkenni látszik a fiatalabb generációk életében, Samodai munkásságának bemutatása különösen aktuális.
Művészete időtlen értékeket közvetít. Ha a film képes ezt a szellemiséget továbbadni, megismertetni az emberekkel, akkor merem remélni, hogy méltó módon járul hozzá egy különleges örökség megőrzéséhez és továbbadásához.”
A film címét adó párhuzamról Samodai József életművével kapcsolatban Tóth Csaba festőművész megemlíti, hogy Giotto tette meg az első lépéseket a bizánci tradíciótól a nyugati festészet felé, s a természetesség új eszményeit elfogadtatva realista és szinte filmszerű kompozíciókat, jeleneteket alkotott:
„Samodai esetében is ezt látjuk, és tudjuk, hogy egy-egy templom esetében az adott közösség, a hívek arca is megjelenik a képeken. A napi realitást ugyanúgy beemelte a szakrális világba, ahogy Giotto. Az egyházművészet megújítása mindig csak a tradíció körében maradva képzelhető el, mert az evangéliumok örök értékeket közvetítenek. Samodai József a római iskolára jellemző szemlélet teljesedésével összegzi azt, amit az egyházművészet a 20. század közepén Magyarországon meg tudott fogalmazni. Amikor megismertem az életművét, egyértelműen éreztem, hogy olyan tiszta lelkű művész ő, aki hittel átélt szándékkal készíti műveit.”
„A szó pozitív értelmében nagyon egyszerű ember volt, aki szívvel-lélekkel végezte munkáját – emlékszik mesterére Kis Péter győri grafikusművész.
– Azóta sem találkoztam hozzá hasonlóval. Próbálok ilyen lenni, csakhogy én nem vagyok a Józsi bácsi. Neki köszönhetem, hogy képzőművész lettem, ösztönzött az érettségire, tanította, hogyan rajzoljak, milyen stúdiumokat végezzek. Ipari iskolába jártam, amikor a szakoktatóm, akivel egy utcában laktak, a fiát és engem beajánlott hozzá rajzot tanulni. Lenyűgözött a nyugalom, amit a műtermében megélhettem, és az atyai figyelem, amivel tizennégy-tizenöt évesen ráállított erre a pályára. Követendő példának tartom pedagógusként, az ő módszerével dolgozom ma is:
mutasd meg magad emberként; ha magas szintű mesterségbeli tudásod van, és követhetőnek ítélnek meg a tanítványaid, akkor te leszel a zászlóvivő, és mennek utánad.
Súlyos agyvérzést követően, a bennem megszülető hit által megtapasztaltam egy olyan minőségbéli változást a szakmai és emberi minőségemben, amivel megértettem, hogy Józsi bácsi miért tekintette élethivatásának a templomi munkát.”
A mosonszentmiklósi szülői házban él ma is a művész lánya, Margit. Az épület kívülről Kádár-kocka, belül négyméteres belmagasságú „műterem”. Itt készültek a falra rögzített papírlapokra azok a valós méretű vázlatok, amelyeket a templomok falaira rajzolt át az alkotó. Ifjú Samodai József gyerekként gyakran elkísérte édesapját a templomokba. Hol modellt állt egy-egy anatómiai tanulmányhoz, hol a színeket keverte.
„Apám mélyen hívő ember volt, Mosonszentmiklóson az egyházközség elnökeként aktívan részt vett a közösség életében. Sokszor láttam gyerekként, amint a munka kezdetén leült imádkozni a templomban. Lehet, hogy nem közismert, de művei által a templomokban több száz évig ott lesz keze munkájának a nyoma. Mindenkinek kedvesen adott instrukciókat, szívesen tanított. Szerény emberként élt, arra is biztatni kellett, hogy ellássa kézjegyével a munkáit. Nem nagyon hivalkodóan, pici szignót helyezett el a képein. Hirtelen ért minket a halála, nem volt beteges. Valószínűleg az is közrejátszott az elvesztésében, hogy az egészségére ártalmas anyagokkal dolgozott, amelyeket mára már betiltottak.”
Samodai József életművét a hagyományos táblaképek, a portré-, a tájkép- és a csendéletfestészet tették teljessé. Az egész napos templomi munka után gyakran kiment a szabadba, és megörökített egy-egy falurészletet. Portréiban az emberi lélek mélységeit ábrázolta, grafikáit mappányi vázlat, linó-, fametszet és rézkarc őrzi.
Giotto jó utóda reneszánsz mestereket idéző technikai tudással rendelkezett a táblakép- és a falfestészetben is. Munkáinak egyik legfontosabb értéke, hogy belülről azonosult azokkal a feladatokkal, amelyeket a sors elé adott.
Alakjainak expresszivitását látva nemegyszer El Greco monumentalitása jut eszünkbe, munkái lírai színhangban megfogalmazott kompozíciók.
Győr-Moson-Sopron vármegyében Csorna, Bársonyos, Hidegség, Lövő, Kapuvár, Rábapordány, Szil, Győr, Árpás, Dénesfa, Fertőszentmiklós, Mecsér, Fertőendréd, Bezenye, Levél, Arak, Máriakálnok, Farád, Sopronkövesd, Kimle, Mosonszentmiklós, Gyarmat, Nyúl, Sokorópátka, Farád, Halászi, Feketeerdő, Öttevény, Rábapatona, Szany, Abda templomai őrzik Samodai József keze nyomát.
Borítókép: Gecsei Ádám felkereste azokat a templomokat, melyeken Samodai József dolgozott. A csornai Jézus Szíve templomban is járt
Forrás: Kisalföld.hu/Cs. K. A.
