Eddig is tudtuk, hogy az ukrán kormánypártok amolyan XIX. századból itt ragadt nemzetállami hitelveket vallanak, hiszen évek óta ezeknek megfelelően hozzák meg döntéseiket. Zelenszkij elnök azonban a minap magasabb fokozatba kapcsolta a soviniszta gyűlölködést, és népek kollektív bűnösségéről kezdett szónokolni.
Miközben magyaroknak és ukránoknak jobbára semmi bajuk egymással, a magyar–ukrán államközi viszonyt évek óta mérgezik Kijev ultranacionalista törekvései. Bár az ukrán nemzetépítő igyekezet a majdani fordulat előtt is erős volt, az új rezsim a kisebbségi oktatás és nyelvhasználat lehetőségeit több lépcsőben radikálisan leszűkítette, s a magánélet területére szorította vissza. A drasztikus intézkedéssorozattal párhuzamosan megindult a kárpátaljai magyarság megfélemlítése, a közösségi vezetőkkel szemben koholt vádak megfogalmazása, büntetőeljárások kezdeményezése. A sajtóban ugyancsak megjelentek a magyarellenes kirohanások, fel-felbukkantak ultrajobboldali szervezetek, de még az ukrán tudományos élet egyes képviselői is megfogalmazták a maguk soviniszta hitvallását.
Szokás azzal mentegetni az ukrán elnyomást, hogy a zsarnoki intézkedések nem a magyarok, hanem az oroszok ellen irányulnak, azok ellen, akik szakadár köztársaságokat hoztak létre, akik népszavazásokkal számolták föl az ország állami-területi egységét, akikre hivatkozva végül kirobbant a háború, de az ilyen érvelés csupán szerecsenmosdatás. Az orosz birodalmi igényekre nem lehet válasz a kisebbségek elnyomása. A soviniszta nemzetállami építkezés akkor sem tolerálható, ha imperialista törekvésekkel kényszerül konfrontációra.
Ha volna mit megtanulniuk az ukránoknak is Közép-Európa történelméből, annak éppen a nemzeti türelemnek kellene lennie.
Ám ahelyett, hogy a megoldás felé fordulna a nemzetiségi kérdés Ukrajnában, ahelyett, hogy Kijev nagy-nagy uniós nekibuzdulásában az európaiságát azzal igyekezne kimutatni, hogy helyreállítja a kisebbségek jogait – lengyelekét, románokét, magyarokét, sőt az oroszokét is –, inkább emberiségellenes eszmék mérgében forgatja az ukrán szigonyt. Zelenszkij minapi kirohanása, majd külügyminiszterének Twitter-posztja a kollektív bűnösség elvét hozza vissza Európába, egy olyan ideát, amely a legszörnyűbb népirtásokhoz, a legrettenetesebb jogfosztásokhoz, a nemzetiségi kérdés vagonkérdésként való kezeléséhez vezetett.
S miközben az ukrán kormányzat azt követeli az Európai Unió országaitól, hogy az összes orosz polgárt tiltsák ki területükről, maga az elnök is tudja, hogy amit akar, az ártatlanokat büntetne. A The Washington Postnak adott interjúban így fogalmazott az oroszokkal kapcsolatban:
„Azt fogják mondani, ennek [a háborúnak] semmi köze hozzánk. Nem lehet az egész lakosságot felelőssé tenni, ugye? De igen. A lakosság választotta ezt a kormányt, és nem harcol ellene, nem vitatkozik vele, nem kiabál vele.”
Kár szót vesztegetni az elgondolás abszurditására, de azt azért érdemes leszögezni: ebben az esetben sem mentség az, hogy Ukrajnában éppen háború dúl, nem mentség az, hogy orosz katonák embertelen tetteket követnek el a frontokon, nem mentség az, hogy háborús bűnösök is garázdálkodnak a megszállt falvakban és városokban. Az oroszok kollektív bűnössége ugyanis nem elgondolható gondolat. Éppen annyira nem gondolható, mint a zsidók alacsonyabb rendűsége, a cigányok bűnözői hajlama vagy a nők másodosztályú emberként való kezelése.
Nincs olyan körülmény, amelyek között ilyesmit lehetne gondolni, pláne kimondani, nincs olyan élethelyzet, ami a kollektív megbélyegzést, a kollektív büntetés követelését igazolná.
Ha valakinek a józan ész és az alapvető becsület ellenére ilyesféle gondolatok forognak a fejében, az elsősorban róla, magáról, az ő emberi minőségéről árulkodik. És természetesen árulkodik azokról, akik követik, elfogadják, helyben hagyják, mentegetik az elfogadhatatlant. S hogy Ukrajnában szó nélkül maradhat Zelenszkij elnök emberellenes kirohanása, az ugyan nem meglepő – hiszen felfűzhető a nemzetépítő ukrán sovinizmus szalagjára –, mégis ijesztő.
Gondoljuk csak el, mi fog történni, ha a sovén Ukrajna megnyeri ezt a háborút! Ha a háborús győzelemmel együtt az ordas eszmék is diadalra jutnak! Ha frontokat megjárt, emberölésben gyakorlott pszichopaták fogják hirdetni az ukrán nemzeti eszméket, s ők fognak föllépni a kisebbségek ellen.
Gondoljuk csak el, mi fog történni, ha ezek a mozgalmak átlépik a határokat, s hitelesítő támogatást nyújtanak a román, a szlovák vagy akár a magyar szélsőjobboldalnak. Ha környezetünkben máshol is természetessé válik, ami Ukrajnában már nem okoz gondot: nemzetek, kisebbségek, népcsoportok kollektív felelősségről beszélni, békés közösségeket ellenségként megjelölni, az üldöztetés igényét nemcsak suttyomban, fű alatt, az európai normákat így-úgy betartva képviselni, de nyílt határozottsággal fellépni polgártársaik ellen, felszámolásukat, jogfosztásukat, kitelepítésüket nyíltan követelni.
Gondoljuk csak el, mi történhet, ha az agresszív ukrán nemzetállam-építés követőkre találna Közép- és Kelet-Európában! Ha újra teret nyernének a zsarnoki intézkedések, a kisebbségeket vegzáló rendőrségi akciók, a korlátozások, a vagonok!
Mi tudjuk, mit jelent ez a rettenet. Azt reméltük, túljutottunk rajta, azt reméltük, térségünk megérkezett a XXI. századba. Most Ukrajna visszalökhet bennünket a XIX.-be vagy a XX.-ba.
Mindenesetre az orosz nép elleni kollektív büntetésről már úgy beszélnek Észtország és Finnország vezetői – akik arra kérték kedden az EU tagországait, hogy függesszék fel a turistavízumok kiadását orosz állampolgároknak, mert szerintük az oroszoknak nem lenne szabad Európában nyaralniuk, miközben tart az orosz kormány Ukrajna elleni háborúja –, mintha nem volna végtelenül perverz, igaztalan és emberellenes minden ártatlan közösséget sújtó kollektív megbélyegzés és meghurcoltatás.
