Ritkán ad interjút a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész Piros Ildikó, akinek nem csak a szakmai de a magánélete is példaértékű, hiszen férjével, immár 50 éve kitartanak egymás mellett.

A Kossuth Rádió Nagyok című műsorának adott interjújában szakmai pályafutásáról, aktuális estjéről és férjével való kapcsolatáról is beszélt. A teljes beszélgetés május 2-án 19:30-tól hallható.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja úgy látja bizonyos értelemben kiválasztott volt az életben, hamar meghódította a közönséget. A Színművészeti Főiskolán Várkonyi Zoltán osztályba került és ahogy fogalmazott: szépen végig repült ezen a pályán, ami azzal a felelősséggel is jár, hogy „telegyűlik az ember szeretettel amit kap, és ezt vissza kell adni. Most én ezzel járom az országot” – utalt előadói estjére a színművész.

A Kossuth Rádió műsorában beszélgetőtársának, Gulyás Dénesnek, a Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, érdemes- és kiváló művésznek bevallotta: fiatal korában nem szerette amikor a „szép Piros” jelzőt használták rá a kritikusok, úgy vélte ő több ennél, azonban mostanra már nem menekül előle.

Egyik legismertebb szerepét a 46 éve bemutatott Abigél című filmben alakította, Zsuzsanna testvért játszotta. Jelenleg pedig csaknem a századik előadásnál jár az Abigél titkai – Piros Ildikó Szabó Magda estje című lebilincselően szép és gazdag összeállítású színházi előadása.

„46 éve tartja magát ez a film és most már mi is nézzük férjemmel, Huszti Péterrel, amikor karácsony táján látható a Dunán. Volt egy időszak az életünkben, amikor folyton dolgoztunk és akkor nem láthattuk.”

Szabó Magda 2017-ben lett volna száz éves, a színművészben ekkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy egy különleges előadói esten emléket állít a világhírű írónak, a produkció felépítésében házastársa, Huszti Péter is segítette.

„Még mindig ott tartunk 50 év házasság után, hogy nem megyünk el otthonról úgy, hogy egy pillanat megálljunk egymás előtt és rápillantunk a másikra, hogy rendben van-e.”

Piros Ildikót az interjúra elkísérte az április 4-én 80. születésnapját ünneplő Huszti Péter is, akivel a Nagyok május 3-i műsorában hallhatnak beszélgetést.

hirado.hu

Kiemelt kép: MTI/Zih Zsolt