Szombaton tartották meg az LMBTQ közösség és támogatóik felvonulását a Budapest Pride rendezvénysorozat keretében a fővárosban.

A szivárványos zászlókat lobogtató menet a Podmaniczky utcából indult a Bajcsy-Zsilinszky út, Andrássy út, Hősök tere útvonalon a Városligetbe, a Vajdahunyad vára előtti zöld területen felállított színpadhoz, ahol Karafiáth Orsolya költő, műfordító unalmasnak nevezte azt, hogy mindig küzdelemről, bántásról és kirekesztésről kell beszélni. Bírálta a kormányt, amely mindent megtesz azért, hogy a homofób hangok hallhatóak legyenek.

A „Vedd vissza a jövőd” mottójával útjára indult menetben öt teherautóról szólt a zene, a részvevők pedig a teherautók platóján és a tömegben táncoltak. A mottó azon túl, hogy értelmezhetetlen egy olyan kisebbség esetében, amely nem kíván saját utódokat világra hozni, még eredetinek sem nevezhető; a szervezők a Brexit-kampányból nyúlták le, sajnálatos módon azonban nem ismerték fel, hogy a mottó üzenete az LMBT-közösség esetében nem működőképes.

Dominic Cummings 2015. május 21-én vállalta el, hogy segédkezik egy szervezet létrehozásában, amely később a „Vote Leave” (Szavazz a kilépésre!) nevet kapta, s kiegészült egy kétszavas szlogennel: „Take Control” (Vegyük a kezünkbe az irányítást!). Cummings azonban érezte, hogy valami hiányzik még, így egy ihletett pillanatban megváltoztatta a szlogent. Nem sokat módosított rajta, csak beszúrt egy szót a „Take” és a „control” közé. Ez a szó azonban teljesen megváltoztatta az egész üzenet referenciapontját. A hozzáadott szó a „back”, vagyis „vissza” volt. Az új szlogen pedig így hangzott: „Take back control” (Vegyük vissza az irányítást!). „A vissza szó – írta Cummings a blogjában – egy nagyon erős ösztönre hat: utálunk elveszíteni dolgokat, különösen az irányítást.” A „vissza” a veszteségkerülés reakcióját váltotta ki. Az emberek ettől úgy érezték, valamit elveszítettek, és az EU-ból való kilépéssel visszakaphatják azt.

A demonstráción a Magyar Kétfarkú Kutya Párt külön járművel vett részt. A menetben feltűnt a Demokratikus Koalíció szivárvány színű molinója is.

A demonstrációt támogató országok magyarországi külképviseleteinek munkatársai egy „Diplomats for pride” feliratú molinó mögött meneteltek. A demonstrálókkal tartott David Pressmann budapesti amerikai nagykövet és Karácsony Gergely főpolgármester is.

A rendfenntartók ezúttal sem kordonozták le a menet útvonalát. Néhány ellentüntető a Dózsa György útnál tűnt fel, „Bűn nem lehet büszkeség tárgya”, „Stop LMBTQ pedofília” és „A házasság Magyarországon 1 férfi és 1 nő szövetsége, nyugodjatok bele” feliratú transzparenseket tartva a magasba.

A felvonulóktól, akik az Andrássy út felől érkeztek a Hősök terére és tartották magasba a molinókra írt üzeneteit a bejelentett ellendemonstrációt tartó CitzenGO. A madridi alapítású nemzetközi konzervatív lobbiszervezet egyik üzenete az volt, hogy „A csendes többség a hazájára büszke”. A nagyobbik molinón pedig ez állt: „Megvédjük gyermekeinket az LMBTQ érzékenyítéstől, agymosástól”.

A CitizenGO villámakciója amelyet a 29. Budapest Pride felvonulással elleni tiltakozásul tartottak a Dózsa György úton 2024. június 22-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Teleki Béla, a CitizenGo programfelelőse az MTI-nek elmondta, azért jöttek, hogy kifejezzék, Magyarországon a csendes többség a hazájára és a családjára büszke. Mint fogalmazott, meg kívánják akadályozni, hogy az LMBTQ ideológia beférkőzzön a családokba, megmételyezze a társadalmat.

Kifejtette: remélik, hogy jelenlétük és üzeneteik hatással lesznek a menetelőkre, továbbá azt is, hogy a külvilág felé nemcsak szervezetüket, hanem a magyar társadalmat is képviselik. Külön kitért arra, hogy transzparenseikkel kifejezetten a gyermekvédelemre hívják fel a figyelmet a Pride radikális követelései ellen, mely szerint a gyermekvédelmi törvényt meg kell szüntetni és átírni az alaptörvény idevágó részét. A CitizenGo aktivistája nyomatékosította, hogy a „gyermekeket meg kell védeni az LMBTQ ideológiától”.

A Budapest Pride felvonulás résztvevői a Vajdahunyad váránál felállított színpadon zenészek produkcióit, illetve aktivisták beszédeit hallgathatták meg.

MTI/Civilek.Info

Kiemelt kép: David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete (b) és Karácsony Gergely főpolgármester (j2) a 29. Budapest Pride résztvevői között az Andrássy úton 2024. június 22-én. MTI/Hegedüs Róbert