A jelenlegi európai vezetés háborús pszichózisban tartja a kontinenst.
Eltérítették Európát a háború felé, új pilótára van szükség – írta az Alapjogokért Központ MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Ismertették, Ernyei Magor, az Alapjogokért Központ nemzetközi igazgatója a Központ és a Patrióták Európáért Alapítvány közös szervezésű konferenciáján Rómában azt mondta,
a jelenlegi európai vezetés háborús pszichózisban tartja a kontinenst.
A résztvevők az eseményen élesen bírálták a brüsszeli vezetést, Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását, az elhibázott migrációs politikát és a genderideológia térnyerését. Kiemelték: Magyar Péter és a TISZA Párt is a globalisták agendáját követi – áll a közleményben.
Ernyei Magor szerint Európa olyan, mint egy repülőgép, amelyet eltérítettek: a „pilóta nem a biztonságra vagy a célállomásra figyel, hanem ideológiai leckéket oszt, miközben jegy nélküli utasokat enged a fedélzetre, és ezeket az erőszakos vendégeket ünnepelteti.
Az EU forrásokat csoportosít át Ukrajnának, miközben a tagállamok becsületes polgárai egyre kevesebbet kapnak.
Eközben az Európai Néppárt – és új magyar szövetségese, a TISZA Párt – teljes mellszélességgel támogatja Ukrajna EU-integrációját, amely szuverenitást, gazdasági stabilitást és közbiztonságot veszélyeztet” – tudatta az Alapjogokért Központ.
A felszólalók szerint Brüsszel prioritásai eltorzultak: a migrációs káosz, a mezőgazdaság tönkretétele, a genderideológia terjesztése és Ukrajna erőltetett EU-s csatlakozása a kontinens identitását, önrendelkezését és biztonságát fenyegetik: ”Nem hagyjuk, hogy lecseréljenek, leuraljanak vagy eltöröljenek bennünket – új irányra, új vezetésre van szükség” – áll az Alapjogokért Központ közleményében.
MTI
Címlapkép: A Patrióták Európáért Alapítvány konferenciája Rómában – Fotó: Alapjogokért Központ sajtóanyag



