A Mészáros Csoport 15 millió forinttal támogatja a Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítványt, valamint a Csontvelő-Transzplantáció Alapítványt. Az adományozó a legelesettebbeket támogatja, beteg és fogyatékkal élő fiatalokat és azok szüleit.
Az összegből rákban szenvedő gyermekek és fiatalok részére alakítanak ki rekreációs pihenőházat, valamint a csontvelő-átültetésen átesett gyermekek gyógyszeres kezeléséhez és ápolásuk otthoni körülményeinek javításához járulnak hozzá – közölte a Mészáros Csoport.
A Kosztyu Ádám Emlékére a Leukémiás, Daganatos és Zemplén Fogyatékos Gyermekeiért Alapítvány a rákban megbetegedett, valamint tartósan beteg és fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok, valamint családjaik beilleszkedését segíti gyógyszerellátás, gyógyító tevékenységek, külföldi kezelések támogatásával, a beteg gyermekek elhelyezési körülményeinek elősegítésével, táborok szervezésével.
Az alapítvány rekreációs pihenőházat hoz létre a Zemplén megyei Sárazsadányban, ahol a bajba jutott családok visszailleszkedését és rehabilitációját segítik a üdültetéssel, hiszen hosszú hónapokat, vannak, akik éveket töltenek a kórházban. A húszmillió forintos beruházás költségeinek feléhez járul hozzá a Mészáros Csoport – írják a keddi közleményben.
A Csontvelő-Transzplantáció Alapítvány a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetben csontvelő-transzplantáción átesett gyermekeket és családjukat támogatja oly módon, hogy hozzájárul az otthoni steril szoba kialakításához, a speciális gyógyszerek és különleges étrend költségeihez. „Az állandó kórházba járás és felügyelet miatt valamelyik szülő kénytelen feladni munkahelyét, ugyanakkor a gyógyszeres kezelés, az étrendi diéta, valamint a higiéniai előírások óriási anyagi terhet rónak a családokra. A Mészáros Csoport által biztosított ötmillió forint a megváltozott életkörülmények miatt bajba jutott családoknak segít” – olvasható a tájékoztatóban.
Tóth Krisztina, a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatója a támogatásról szólva elmondta: mindkét alapítvány a legelesettebbeket támogatja, beteg és fogyatékkal élő fiatalokat és azok szüleit. „Cégcsoportunk működésének egyik vezérelve az értékteremtés, megtiszteltetésnek tartjuk az olyan szervezetekkel való együttműködést, amelyek az értékteremtés egyik legnemesebb és egyben legnehezebb módját választják: beteg, segítségre szoruló gyermekek felépülésén fáradoznak”.
A közlemény szerint a rekreációs pihenőházat a járványügyi intézkedések függvényében várhatóan már a nyáron igénybe tudják venni a rászoruló családok, a csontvelő-átültetésen átesett gyermekek támogatása folyamatos.
MTI / 2022plusz