Fekete-Győr András talán épp a kommunista papa térdein nézegethette az akkori köztévében (más nem volt) Horn Gyula pufajkás miniszterelnök 1994 évi kampányát, ahol 3 forint 60 filléres kenyeret ígért, hogy aztán kb. 8 hónap múlva egy elegáns postás, Bokros Lajos pénzügyminiszter hozzon egy csomagot tőle, melytől térdre esett az ország: adóemelés, szuperinfláció. Folytatták a nyolcvanas években megkezdett vagyon- átmentést, miközben elkótyavetyélték a közvagyont. A jogásznak készülő fiatalember sokat tanulhatott a kétezres években Gyurcsány Ferenctől is, aki nemes egyszerűséggel csak elk@rta! Majd folytatva a dicsőséges – épp közeli évfordulós – vörös terror hagyományait 2006-ban a nép közé lövetett.
Ezen iskolákon nevelkedve nem csodálkozhatunk a füstbombás, momentumos miniszterelnök-aspiráns programján, melyre Konstanczer Tamás, a Századvég elemzője reagált a Magyar Hírlap hasábjain.
Hangsúlyozta: Orbán Viktor polgári kormányzása első időszakában és az elmúlt tizenegy évben eltűnt a megszorítás szó a politikai közbeszédből, ezt hozná vissza most a baloldal. A Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldali koalíció pártjai nem a járványkezeléssel, hanem a 2022-es országgyűlési választásokkal foglalkoznak. Az oltásellenes tömörülések sorra hozakodnak elő terveikkel, legutóbb a Momentum tette közzé programját, amelynek gazdaságpolitikai elemei emlékeztetnek a 2010 előtti balliberális kormányok gyakorlatnak számító megszorító intézkedéseire.
A képlet egyszerű: Kánaánt kell ígérni, a gazdasági realitásoktól elrugaszkodott, az érzelmekre ható ötletekkel előállni , mint a négynapos munkahét vagy a 35 éves kortól felvehető nyugdíj, vagy az alapfizetés, majd elő kell állni a „csomaggal”, és ha kell a terrorral. Közben hazudni „reggel, éjjel meg este”!
Látható: A baloldal mindig jóléti ígéretekkel kampányol, amit megszorító politika követ – hangsúlyozta az elemző. Felidézte, hogy Bajnai Gordon 2009-ben bejelentette: megszorító csomagja mindenkinek fájni fog. A 2006-os választások utáni Gyurcsány-csomag, a megszorító politika és adóemelés-hullám a fizetésből élőket sújtotta. Korábban elvették a gyermek után járó adókedvezményeket, amivel a családok költségvetését kurtították meg. Az 1995-ös Bokros-csomag lépéseivel pedig a teljes magyar társadalomnak szembe kellett néznie a magas rezsiköltségek és az infláció mellett.
A megszorítások közötti legszorosabb összefüggés, hogy mind a négyet baloldali kormányok meghatározó szereplői vezényelték le, nevük összefonódott az általuk bejelentett, valamint képviselt intézkedésekkel – közölte az elemző. Hozzáfűzte, a baloldallal szemben a polgári kormányzás első időszakában és az elmúlt tizenegy évben eltűnt a megszorítás szó a politikai közbeszédből, mert a nemzeti kormányok nem alkalmazzák ezt a módszert a költségvetési lyukak befoltozására. Ehelyett az adók alacsonyan tartásával, a családok és diákok támogatásával, a multik magadóztatásával, a nemzeti vagyon visszavásárlásával, a munkanélküliség és a rezsik csökkentésével, a családok otthonteremtésének soha nem látott mértékű támogatásával, az egész „tizenötmilliós” nemzet felemelésével foglalkoztak és ezt folytatni is fogják!
Fekete-Győr programja már most füstbe ment terv, a parlament padsoraiban pedig nincs helye „osztály”ismétlésnek.