1905-ben egy lengyel kisvárosban, Glogowiecben, mélyen vallásos, egyszerű család harmadik gyermekeként született Faustyna Helena Kowalska,  akit ma Szent Fausztina nővérként ismer és tisztel a keresztény, katolikus világ. Ő, aki az Isteni Irgalmasság közvetítőjeként írta be nevét az emberiség 20. századi történelmébe, alig harminchárom évnyi, sok munkával, imádsággal, betegséggel és szenvedéssel teli életét a nyilvánosságtól távol, teljes ismeretlenségben élte le. A halála óta eltelt nyolcvanhárom év alatt mégis korunk egyik legfontosabb isteni üzenetének hordozóját ismertük fel és tiszteljük benne.

Az iskolázatlan, családjáért és saját megélhetéséért nehéz fizikai munkát végző fiatal lány kiemelkedő helyet és szerepet tölt be a modern kor szentjei sorában: Jézus Krisztussal való találkozásai során ő rajta keresztül ért el hozzánk az isteni részvétnek, Jézus Krisztus életünkben való jelenlétének megerősítő, ma is érvényes üzenete.

Gyóntató papja kérésére naplójában örökítette meg a Megváltóval való találkozásait, amelyek hétköznapi körülmények közt következtek be. Különlegességüket ez is adja: nincs kitüntetett helyük, idejük, Faustyna nem merült el miattuk valamilyen meditációban, transzban, misztikus léthelyzetben. Az élet mindennapi pillanataiban is meghallotta Jézus szavait.

Sorsának egyik fontos fordulatához például az a találkozás vezetett, amikor 18 éves korában nővérével egy táncmulatságban vett részt. Tánc közben megjelent neki Jézus, és szemrehányó szavakat intézett hozzá: „Meddig fogok még szenvedni miattad, és te meddig vezetsz még félre engem?”  Faustyna nem hárítja el magától az  alkalmatlan időben érkezett jelenést és a keserű kérdéseket, hanem azonnal otthagyja a táncmulatságot és egy közeli templomba megy, ahol leborul az Oltáriszentség előtt. Tudja mit kérdezett tőle a Megváltó, mert maga is úgy érzi, hogy beváltatlan ígéretet hordoz: hiába szeretné régóta Istennek szentelni az életét, a mindennapok ehhez nem vitték közelebb. Mit kell tennie? – kérdezi Jézust. „Azonnal utazz Varsóba, ott fogsz belépni egy zárdába!” Faustyna fiatal, vidéki lány, nem ismeri a fővárost, a kapott – egész életét megváltoztató – parancsot mégis haladéktalanul teljesíti: azonnal összecsomagol és utazik, csak nővérével közli úticélját. A nagyvárosban senki pártfogására nem számíthat, a Szűzanya segítsége az egyetlen, ami vezeti, és ez éppen elég is. Csakhogy a zárdák ajtói nem nyílnak meg előtte: 1923-ban, az 1. világháborút követő gazdasági világválság idején még a szegénységi fogadalmat tett szerzetes közösségek megélhetése is nehéz volt, egy nincstelen fiatal lányra sehol nem volt szükség. Végül az Irgalmasság Anyja Nővéreinek Kongregációját kereste fel. A főnöknő próbára tette szándéka komolyságát, azt kérte tőle, hogy belépése előtt egy évig dolgozzék valahol. Faustyna háztartási alkalmazottként vállal munkát Varsóban, és egy év múlva ismét jelentkezik a kolostorban, amelynek ajtaja ezúttal kinyílik előtte. Nem volt könnyű beteljesítenie Jézus parancsát, de mert egész szívével akarta és fel merte tenni rá az életét, végül sikerült.

Kérdezhetjük, hogy miért pont ezt a szegénysorsú fiatal lányt szemelte ki a rábízandó, nagy feladatra a második Isteni Személy? Honnan tudta, hogy ő lesz az, aki meghallja, komolyan veszi, teljesíteni tudja a rábízott küldetést?

Biztosak lehetünk benne, hogy Jézus akkor is, ma is, sőt a kezdetektől minden történelmi korban Faustyna nővérhez hasonlóan sokakat megszólított és megszólít közülünk. Azért lett ez az iskolázatlan, fiatal lengyel lány a kiválasztottak egyike, mert ő meghallotta és engedelmesen követte Jézus hozzáintézett kéréseit, parancsait. Faustyna nővér elhitte, élete természetes feladatának tekintette, hogy készségesen figyeljen Istenre és az ő Szent Fiára. Ugyanolyan realitásnak fogta fel a mások által talán meg sem hallott, talán elhessegetett Jézus-i szavakat, mint élete bármely más jelenségét. A mélységes hit és az Istennek való feltétlen engedelmesség képessége volt az, ami rendkívülivé tette ez a fiatal lányt.

Birtokoljuk-e mi – ha nem is Faustynához hasonló –, de legalább kisebb-nagyobb mértékben ezeket a tulajdonságokat?

Sokan érzik úgy, hogy náluk jobban aligha szeretheti valaki is a Jóistent, Jézus Krisztust vagy a Szűzanyát. De vajon meg merjük-e hallani hozzánk intézett kéréseiket? Imádságaink legtöbbször épp az ellenkező utat járják: kegyelmeket kérünk és kérünk, a magunk számára, a családtagjaink, a hazánk, az egész világ számára Istentől, a szent angyaloktól, a Szűzanyától. Az imádságos lelkű emberek rosszat a legritkább esetben kérnek, hiszen tudják, hogy a Szeretet Istene rosszat senkinek sem szán. Számtalan kérésünk mégis mind földi vágyainkból táplálkozik, és valószínű pont ezek miatt, földi vágyaink miatt nem figyelünk Isten hozzánk érkező kéréseire.

Gondoljunk bele őszintén Szent Fausztina nővér életének említett, híres jelenetébe: egy forgatagos táncmulatság kellős közepén ki volna az közülünk, aki odafigyel Jézus szemrehányó – bizony nem táncmulatságba illő – szavaira? És ki volna az közülünk, aki ezeknek a szavaknak a hatására nem rántja meg a vállát, és nem ilyesmit gondol magában: „Mennyit készültem erre a mulatságra, milyen nehezen jutottam ehhez a szép ruhához, cipőhöz… Édesanyám is elengedett… Mikor táncoljak, ha nem tizennyolc éves koromban? Miért nem szóltál hamarabb, Uram Jézus, ha nem akartad, hogy idejöjjek? Majd holnap megteszem a kérésed, ezen az egy estén semmi sem múlik!” – És így tovább, hosszan sorakoztathatjuk az emberi szempontból teljesen helyénvaló kifogásainkat.

Faustyna ehelyett azonnal otthagyta a mulatságot és felkereste a legközelebbi templomot, hogy feltegye Jézusnak a kérdést: – Mit kívánsz, hogy tegyek érted, Uram?

Ezt a Jézus iránti csodálatos elkötelezettséget tekinthetjük az ő legnagyobb, legegyedülállóbb tehetségének. Ez a lemondásra és követésre kész szeretet volt az, amit megtalált benne – sok-sok kiváló teremtménye közül egyedülálló, hősies mértékben – a Megváltó, és tudta, hogy erre a feltétel nélküli odaadásra rábízhatja a 20. század világháborút, pusztító világjárványt, világválságot élő és szenvedő emberének szánt, legfontosabb, a megváltást feledésbe merülni nem hagyó üzenetét: – Ne csüggedjetek el, mert Isten irgalmas!

Jézusom, bízom benned! – így szól az a mondat, amelyet ennek az üzenetnek a jegyében juttatott el hozzánk Szent Fausztina nővér közvetítésével, a szívéből kiáradó fehér és piros fényözönnel együtt Megváltónk. Életünk kulcsmondata ez. Ha a hitnek, az Isten iránti, feltétel nélküli bizalomnak csak egy töredéke ott él bennünk, ez a mondat minden élethelyzetben a segítségünkre lesz. Ez az a mondat, amelyet a bűneink által keresztre feszített, a keresztfán kínhalált halt Krisztusnak épp olyan hittel kell kimondanunk, mint a húsvétvasárnap hajnalán diadalmasan feltámadónak: – Jézusom, bízom benned!

Szerző: Mezey Katalin Kossuth díjas

Címlapkép: east-news