1907. április 18-án született a háromszoros Oscar-díjas filmzeneszerző, Rózsa Miklós, a „filmzene királya”. A Ben Hur, A bagdadi tolvaj, A dzsungel könyve, a Julius Ceasar, az El Cid, a Királyok királya és számtalan más nagysikerű film zenéjének szerzője. A Magyar Hollywood Tanács születésének napját már 2019-ben Rózsa Miklós-emléknappá nyilvánította.

A Budapesten született filmzene ikon a Nógrád megyei Nagylócon nőtt fel, ahol emléktábla jelzi nagyságát. A Magyar Hollywood Tanács és Nagylóc Önkormányzata koszorúzási ünnepséggel hajtotta meg fejét a nagy zeneszerző előtt.

Bokor Balázs, a Tanács elnöke elmondta: Rózsa Nagylócón ismerkedett meg a palóc népzenével, népdalokkal, a cigány muzsikával, melyek a későbbiekben is gyakran megihlették, és meghatározó volt zenei pályafutása során. Több mint 100 filmzenéje mellett soha nem szűnő lelkesedéssel maradt meg a hangverseny muzsika elkötelezett hívének. Ezt nevezte ő mindvégig „kettős életének”, ami egyik Oscar-díjas filmjének címe is. A Tanács úgy véli, hogy Rózsa magyarországi ismertsége még mindig nem olyan nagy, mint amit megérdemelne.

MTI-OS