A Karc fm Paláver című telefonos műsorát Szilágyi Ákos hívta fel. Mondandója sok tanulsággal szolgálhat, ezért néhány részletét portálunkon is idézzük. A beszélgetőtárs Bayer Zsolt volt.

„Szervusz Zsolt! Szilágyi Ákos vagyok…
…Tudod, hogy éltem már néhány kontinensen és történelmi korban. Kezdtem az európai Kárpát medencében és lehúztam a 40 év szocializmus rám eső részét. Majd következett másfél év az apartheidből épp kilábalt Dél Afrikában. Ezt követően több mint negyed század a szabadság földjén, az Egyesült Államokban. Ma pedig egyre gyakrabban polemizálok azon, miként lehetne Oroszországba menekült státuszt szerezni és letelepedni, és ott hol?”

Ezek után Szilágyi néhány példával szolgált, miért egyre élhetetlenebb a világ.

„(Azt mondják, hogy)…A Kínai Fudan egyetem egy diktatúra eszmeiségét hozza el nekünk és inkább forduljuk a fejlett nyugati demokráciák fele. Igen? Például hova? Nyugat-Európapába, ahol az LMBTQ és a migráció témája olyannyira tabu és kritizálhatatlan, hogy az állásoddal játszol ha csak nagyobbat sóhajtanál a kelleténél a témát hallva valahol, nyilvánosan?…

…Vagy nézzük ezt szégyenletes módon magyar származású Antony Blinkent, az új amerikai külügyminisztert aki a napokban ajvékolt a magyar demokrácia és sajtószabadság okán. Hol volt őkegyelme a 2020-as amerikai elnökválasztáskor? Miért nem habzott a szája akkor, amikor a diktatúra nyíltan felütötte fejét az USA-ban? Nem tűnt fel neki, hogy csak példaként a Hunter Biden-ről szóló mindennemű információ megjelenését épp az ő politikai haverjai, harcostársai, bűnszövetségesei tiltatták le központilag minden létező médiából? Ugyanezek a haverjai végleg kitiltották a szociális médiákból az Amerikai Egyesült Államok akkor még regnáló elnökét…

…Nem olvasta a 6 oldalas Time Magazin választási csalásokat leleplező írását? Nem jutott el hozzá a CNN önvallomása a szakmányban gyártott politikai álhíreikről, célzottan Trump elnök megbuktatásáért?

Nem hallott arról, hogy január hatodikán a Capitolium ostromát követően a szállodák kiadták az előző este megszálltak névsorát és személyes adatait?
Nem hallott arról, hogy a bankok kiadták az aznap Washingtonba érkező vidékiek creditkártya forgalmi információkat?
Nem hallott arról, hogy Alexandria Ocasio-Cortez és demokratapárti bűntársai a szocial médiát ostromolták, hogy adják ki a Trump szimpatizánsok személyes adatait, mert el akarják őket számoltatni az elmúlt négy évért?

Nem hallott arról, hogy Marjorie Taylor Greene az egyik legharcosabb, máig hangos Trumpista republikánus szenátornő Fb és Twitter posztjainak élettartamát a napokban is szinte percekben lehet csak mérni?? Erről sem hallott?
Nem hallott a Rudy Giuliani elleni bosszú és hajtóvadászatról? A házkutatási parancsról? Arról a Rudy Giulianiról van szó aki Trump elnök ügyvédje volt. Arról a Rudy Giulianiról, aki épp akkor lett New York polgármestere, amikor én 1993-ban kikerültem. Ugyanúgy, mint Orbán Viktor, egy rendpárti politikus. Nem ismert el maradéktalanul minden emberi jogot. Nem ismerte el a bűnözők jogát a bűnelkövetéshez. Nem ismerte el a subway művészek elviselhetetlen grafitijainak jogát a metrószerelvényeken.

És New Yorkban rend lett. Manhattanben éjszaka is lehetett szabadon sétálni és a Harlembe nyugodtan bemehetett a fehér ember is, ami Gulianit megelőzően még csak egy soha vissza nem térő alkalom volt.

Nos eljött a bosszú ideje. Le kell számolni a rendpártiakkal.

És ez a lény, az USA külügyminisztere meri szájára venni a demokrácia és a sajtószabadság szavakat és sziszegve habosítja szájzugát ezek védelmében?

Úgy érzem, a Föld polaritása változott volna meg!!

És ha nem úgy sikerül 2022, ahogy sikerülnie kell, és a lámpavasas ígéreteknek lehet hinni, akkor vagy Te segítesz, vagy fel kell hívnom Gérard Depardieu-t, hogy adjon nekem valami szőlőművelői állást.”

Az adásról készült hangfelvétel itt hallgatható meg.

(Címkép: Karc fm)