A momentumos Donáth Anna ismét szárnyal. Mint EP képviselő naiva nagydíjasként követi párt és képviselő társainak badarságait. Közösségi oldalán most egyebek mellett azt írja:

„Nem véletlenül szorgalmazom, hogy vezessük be a négy napos munkahetet Magyarországon is. Eddig is tudtuk, most már biztosak lehetünk benne, hogy a túlóra, a túl sok munka ártalmas az egészségre. Azok, akik heti 55 órát vagy annál többet dolgoznak, 35 százalékkal nagyobb eséllyel kapnak sztrókot, és 17 százalékkal nagyobb eséllyel halnak meg valamilyen szívelégtelenség miatt, mint azok, akik heti 35-40 órát dolgoznak.

Egyértelmű: a munka van az életért, és nem az életünk a munkáért. Olyan országot szeretnék, ahol senki nem érzi beáldozhatónak magát, senkinek nem kell, és senki nem is hajtja túl magát, csak azért, hogy kenyér kerüljön az asztalra. Vagy legyen miből elmenni pihenni.

Ezért is nagyon fontos lépés, hogy Spanyolország a világon az elsők között tesztelni kezdi az Új Magyarország programunkban is megtalálható javaslatunkat, a négy napos munkahetet. A hároméves projektre 50 millió eurót szán a spanyol kormány, amit az Európai Unió által biztosított helyreállítási alapból fognak fedezni.

Ha a kísérlet sikerrel jár, akkor az Európai Uniónak ki kell dolgoznia a részleteit a négy napos munkahétre való gazdasági átállás finanszírozására.”

Csak gratulálni tudok, hogy Spanyolországban kezdik tesztelni az Új Magyarországban is megtalálható programjukat, ráadásul 50 millió eurót költ a kormány a nagyszerű momentumos javaslatra.

Gyaníthatóan, hogy azok szimpátiáját elnyerik, akik gurulva mennének a munka temetésére. A GDP és egyéb gazdasági, szociális kérdések nem érdekesek, hiszen tudjuk, hogy az országot nagyszülöik és szüleik már többször a tönkszélére juttatták.