Nemzetegyesítő Ellenzék?

Nemzetegyesítő Ellenzék címmel írt az ellenzéki összefogást éltető, s az immár egybeterelt szavazótábort lelkesítő publicisztikát Horn Gábor a Népszava hasábjain. És igen, már a címadás olvastán is kikívánkozik az emberből néhány keresetlen szó.

Mert ha annak az ellenzéki összefogásnak a képe jelenik meg előttünk, melynek tagjaira inkább a nemzetvesztő jelző illik, mármint az igazi valóságban, nem az alternatívban, akkor logikusan merül fel a kérdés, hogyha ezek külön-külön minimum csak fütyülnek a magyar nemzetre, de ha lehet, inkább rárontanak, akkor együtt, egy esetleges kormányváltás után szívük legmélyebb szeretetével törődnek majd vele?

Unalomig ismert az ellenzéki mix „nemzetegyesítő” tevékenysége, kezdve a 23 millió románnal való riogatástól, át a Momentum erdélyi fellépésén, amikor is az önkormányzati választások előtt Fekete-Győr a román párt támogatására szólította föl a helyieket, eljutva Gréczy legutóbbi ATV-s megszólalásáig, amikor külhoni magyaroktól sajnálta a magyar kormány által biztosított vakcinákat. Apropó, Gréczy: ha a DK már most erőlteti a rehabilitálását, mire számítsunk, amennyiben ezek tényleg kormányra kerülnek? Annyit azért remélhetünk, hogy a foltos múltú vazallus legalább ruhában tűnik majd fel valamelyik minisztérium élén?

Szóval a csak és kizárólag a hatalom megkaparintására összetákolt ellenzékre a nemzetegyesítő jelző épp annyira illik, mint az őszödi „elkúrásra” és „kurvaországozásra” az igazságbeszéd jelzője illett – semennyire.

„Tartalmi szempontból is evidens volt, hogy szükség van előválasztásra, amennyiben ez a módszer tényleges választást biztosít a színes ellenzéki palettáról – szemben az önkényesen és a választói akarat figyelembevétele nélkül kitalált összefogásokkal –, annak tudomásul vételével, hogy bármilyen eredmény kijöhet”

– írja Horn, s reméljük, csak viccel, nem pedig szándékosan vezeti félre az olvasóit, különösen, amikor „tényleges választásról” beszél. Emlékszünk még a „nem azt mondták, Feri…” kezdetű örökbecsűre? Horn akkor még őszintén beszélt, igaz, nem tudta, hogy veszi a HírTv kamerája.

„Az előválasztás minden kétséget kizáróan leleplezi Orbán hazugságát, mely szerint a Fidesz egyesíti, az ellenzék pedig megosztja a nemzetet. Épp ez ellen a kizárólagos, autokrata és félelemkeltő magatartás ellen egyesül a nemzet”

– folytatja, s már nem elégszik meg azzal, hogy az ellenzéket „nemzeti” jelzővel látja el, de egyenesen a kormány nemzeti mivoltát megkérdőjelezve, a salátakoalíciót pedig nemzeti színűre festve hazudja a nyíltan globalistát nemzetinek, a nemzetit pedig hazugnak. Itt érdemes megjegyeznünk, hogy ebben a gondolatmenetben nem is tehet mást a szerző – már ha koherens akar maradni, amely koherenciát aztán a szöveg végére persze elveszíti –, minthogy ellenkező előjellel fordítja szembe a kormányt az ellenzékkel; a nemzeti ugyebár nem ütközhet önmagával, azaz a nemzetivel.

„Ahogy 1956-ban is sok nagyon változatos hátterű, végzettségű és szándékú ember talált egymásra az önállósodás és a felszabadulás magasztos gondolatának és tényleges céljának jegyében, úgy 2022 is arról fog szólni, ahogy egy nézeteltéréseket és vélt összeférhetetlenségeket transzcendáló politikai cél egységbe kovácsolja a nemzetet”

– írja még, s bevallom, ha nem olvastam volna végig a cikket, állítanám, hogy ez a mondat volt eszmefuttatásának szellemi mélypontja. Mert az 1956-os forradalmat, illetve annak kontextusát megerőszakolt hasonlattá silányítani, óvatosan fogalmazva is szellemi mélypontnak nevezhető. Hacsak, ismét mondom, nem az olvasók tökéletes félrevezetése a cél. De ki feltételezne ilyet a Népszaváról és annak szerzőiről?

Aztán azt is írja, hogy

„a kormánymédia azt sugalmazza, hogy a valóban rengetegféle világképet ötvöző ellenzéket csak azt tartja össze, hogy mit nem akarnak, a valóság az, hogy abból ab ovo következik az is, hogy mit akarnak”.

És itt követi el a szerző azt a logikai bukfencet, amelyre a szöveg végén maga is rávilágít. Egy egyszerű hasonlattal élve ugyanis abból, hogy én egészen biztosan tudom, nem akarok a szomszéd Józsihoz feleségül menni, még nem következik – pláne ab ovo nem –, hogy tudjam, kihez akarok. S a helyzetemen csak ront, hogy az előző házasságaimban bemutatott produkcióim alapján tudható rólam, hogy lusta is vagyok, eszem sincs túl sok, és a háztartás vezetését folyton „elkúrom”. Nem kicsit, nagyon! És ezen sajnos az sem segít, hogy Horn elpufogtatja a szokásos, közhellyé silányított jelszavakat arról, mit is akar az ellenzék, úgymint szabadságot, reményt, versenyhelyzetet, és fejlődést.

„A technikai részletek ki vannak dolgozva. Most valami fontosabb jön. Konkrét dolgokat kell mondani Magyarországról, világosan, követhetően, hihetően, mégis inspirálóan, az évtizedes bénázást elfeledtető ihlettel kell elmagyarázni az embereknek, hogy mi vár majd rájuk 2022 után

– fordul rá konklúziójára a szerző, s ezzel el is ismeri, hogy a kényszerzubbonyban ülőknek halványlila gőzük sincs arról, mit kellene csinálni, főképpen, mit kellene jobban csinálni, mint az Orbán.

Végül pedig ezzel zárja gondolatait:

„Most megkapjuk a részvétel és a verseny örömét, a jelölteknek pedig értelmet kell adniuk mindennek. Ha így tesznek – és minden jel erre mutat –, az emberek iszonyú levertségtől és tehertől szabadulnak meg, és boldogan tódulnak majd, hogy kiválasszák a legideálisabb jelöltet. A győztesek pedig, ahogy az 2019 óta egyértelmű, meghálálják majd a bizalmat.”

Hát nem gyönyörű? Különösen az utolsó mondat tetszik, bár bevallom, napok óta nem sikerült megfejtenem, pontosan mire is gondolhatott a szerző? Vajon Karácsony Gergely mivel hálálta meg a szavazói bizalmát? Hogy kihirdette a klímavészhelyeztet? Támadta a Liget-projektet? Vagy a remekbe szabott Facebook-nyilatkozataival? Hogy meg kívánja fúrni a Fudan Egyetem megépülését? Hogy az égegyadta világon semmit sem tett a fővárosért az elmúlt két évben, azon kívül, hogy most nyíltan is bejelentette, kifelé kacsintgat a főpolgármesteri székből?

Vagy Horn Gábor, amikor leírta, hogy ezek az ígéretekben sosem szűkölködők, ám hatalmon semmit nem teljesítők „meghálálják a bizalmat”, nem is a választók bizalmára gondolt? Mert ha erről van szó, akkor igen, úgy értem.

Fotó: Polyák Attila / Origo