Európában egyre erősödik a kiújult palesztin-izraeli harcok miatt az antiszemitizmus és a terrortámadások veszélye.

Bécsben a kifejezetten Izrael-ellenes és palesztinpárti tüntetéseken azt látjuk, hogy nemcsak migránsok vesznek rajtuk részt, akik csak most érkeztek az országba, hanem rendszerint már osztrák útlevéllel rendelkezők, akik a második, harmadik vagy negyedik nemzedék óta Ausztriában élnek – mondta a Magyar Nemzetnek Benjamin Nägele, az Ausztriai Zsidó Hitközségek Szövetségének főtitkára a májusi bécsi tüntetéshullámról.

Szavai szerint az iszlamisták mellett bal- és jobboldali szélsőségeseket is egyesít a zsidóellenesség, és a járványellenes intézkedések ellen is tüntettek a holokausztot bagatellizálva. Mint Benjamin Nägele a lap szombati számában megjelent interjúban rámutatott, nem először élnek át ilyesmit.

A zsidó közösségeket felelőssé teszik azért, ami a Közel-Keleten történik, és ez újra meg újra olyan antiszemita megnyilvánulásokba torkollik, amilyeneket sajnos Bécsben is láttunk– fogalmazott, hozzátéve: természetes, hogy ezt megszenvedi a biztonságérzetük. Lépéseket tettek, érzékenyítették a problémára a közösség tagjait, és a hatóságokkal együttműködve megerősítették a biztonsági intézkedéseket – mondta Benjamin Nägele, aki szerint hitközségüknek mintegy 7800 tagja van Bécsben, és összesen valamivel több mint nyolcezer egész Ausztriában. Arra a kérdésre, hogy mit várnának az osztrák hatóságoktól, úgy fogalmazott, hogy a védelem a legfontosabb szó.

A rendőrök Hamburgban is kénytelenek voltak lelőni egy férfit. Az esetről szóló rendőrség közlemény szerint a férfi autósokat fenyegetett késével és több gépkocsit megrongált.

Szemtanúk beszámolói szerint azt kiabálta, hogy „Allahu akbar”.

A helyszínre riasztott rendőrök paprikaspray-vel igyekeztek leteríteni. Segítségükre siettek a tartományi bűnügyi hivatal (LKA) különleges bevetési egységének véletlenül a közelben járó tagjai, akik elektromos sokkolóval (Taser) próbálkoztak. Nem jártak sikerrel, ezért végül lőfegyvert használtak. A férfi belehalt sebesüléseibe. Személyazonossága ismeretlen. A nyomozásba bekapcsolódott az LKA államvédelmi osztálya. Vizsgálják, hogy volt-e tettének vallási indítéka.

Fotó: MTI

Forrás: pestisracok.hu