Mirkóczki Ádám polgármesternek és Eger városvezetésének esete jól példázza, miért nem életképes az ellenzéki hatalomra jutás egyetlen záloga, az összefogás. Elméletben persze tetszetős ötletnek tűnhet, hisz olyan „demokratikus”, a sokféleség teremtőerőt rejthet magában, de ha kell, ellensúlyként is szolgálhat, és hű, milyen klassz mindez; elméletben. Csak épp a gyakorlatban életképtelen.

Szun Ce, mára filozófiává nemesedett hadtudományi művében írja, hogy

„boldogtalan a sorsa annak, aki megpróbálja megnyerni csatáit és sikerrel járnak támadásai anélkül, hogy szeme előtt tartaná az egész vállalkozás lényegét; mert az eredmény csak az idő elfecsérlése és helyben topogás.”

Nos, Egerben szó szerint történt meg az, amit a kínai hadvezér cirka két- és félezer évvel ezelőtt papírra vetett: a megnyert csatát követő helyben topogás. Ennek pedig az oka, hogy a vállalkozás lényegét – a város vezetését és gondviselését – a győztesek nem tartották szem előtt. Pedig az ő vállalkozásuk – ígéretük – lényege nem csupán az O1G üres szlogenje volt. Legalábbis a kampányuk szerint. Persze szegény ember az, aki még ígérni sem tud – tartja a mondás, s ígéretekből odaát sosincs hiány.

Mint ismeretes, a helyi ellenzéki politikusokat tömörítő, a 2019-es önkormányzati választáson többséget szerzett – de időközben azt már elveszítő – Egységben a Városért Egyesület (EVE) kizárta elnökségéből a volt jobbikos polgármestert. Az ülésen jelenlévő tagok többsége

„úgy ítélte meg, hogy az elmúlt hónapokban tett nyilatkozatai nincsenek összhangban az egyesület céljaival és értékrendjével. Konstruktív együttműködésére, az egyesület tagjaként, a továbbiakban is számítunk.”

Erre másnap Mirkóczki kilépett a frakcióból, döntését pedig azzal indokolta, hogy

„az ellenzéki pártok különböző szereplői még a város érdekében sem képesek kilépni a pártpolitikai logikából”.

A viszály gyakorlatilag a választások óta tart, s egy évvel később, 2020 októberében az EVE frakciója azért veszítette el önkormányzati többségét, mert egy LMP-s és egy momentumos képviselő kilépett belőle. Ők akkor a polgármester stílusát jelölték meg döntésük okaként, nehezményezték, hogy Mirkóczki nem akar elfogadni semmiféle belső kontrollt, nem kíváncsi a sajátjától eltérő szempontokra, és éppen olyan vezérközpontú rendszert épít ki, mint amilyet a Fidesz tart fenn országosan. E hét szerdán pedig tovább szakadt a frakció, amikor Mirkóczkival együtt még hárman távoztak belőle. Nesze neked Eger.

A polgármester számára – nem túl meglepő módon – problémát jelentett, hogy a tízfős ellenzéki blokkon belül akadtak, akik úgy vélték,

„mindenkinek ugyanakkora jogköre van, tehát a polgármesternek semmivel nincs nagyobb jogköre, mint bárki másnak, noha mindenért én viselem a felelősséget. És ők azt gondolták, hogy csak azt lehet, amit lényegében egységesen támogatunk. De ez a teljes működésképtelenség felé vezetett.”

Az ellenzék részéről a már korábban leváltott alpolgármester, Mirkóczki Zita, az MSZP helyi prominense – ez a távoli rokon játszott polgármesteresdit a választott polgármester háta mögött – így nyilatkozott a helyzetről:

„Mi akkor ősszel arra kértünk felhatalmazást, hogy közösen a város lakóival együtt képzeljük el Eger város vezetését, bevonva bizonyos döntésekbe a civil- és szakemberszférát. Mi másképp akartuk csinálni, mint ahogy a Fidesz ezt tette 13 éven keresztül. Alapvetően értékrendbeli és demokrácia-felfogásbeli vitánk van. Az ellenzéki pártok nagyon erős közösséget alkotnak most, sok egyeztetéssel, tárgyalással, a demokrácia alapvető szabályainak betartásával minden probléma megoldható.”

A lényeget azonban Komlósi Csaba, a már 2020-ban távozó LMP-s képviselő fogalmazta meg, aki szerint jórészt a polgármester felelős a helyzet megromlásáért, mivel az ígéretével ellentétben nem tette demokratikussá a városvezetést,

„egy frakcióülés alkalmával pl. közölte, hogy azt kellene megtanulnunk a Fidesztől, hogy amit a főnök mond, az úgy van!”

Érezzük ugye az összefogás bukéját? Mint amikor egy hajó legénységének tagjai majd’ mindannyian kapitánynak képzelik magukat, még azok is, akiknek egyébként gőzük sincs róla, merről fúj a szél, csak abban biztosak, hogy demokratikusan fúj, s csupán egyetlen közös vonásuk akad, az, hogy képtelenek egyszerre, egy irányba evezni.

Valahogy így áll a mi ellenzéki összefogásunk is, kicsiben csak úgy, mint nagyban.

Persze a sikertelenség hárítása még mindig alternatíva, s élnek is ezzel az ellenzéki városvezetők, élükön a legnagyobbal, mármint centiben, mert a kormányra mutogatni jó; elvonások, kivéreztetés, brühühü. Megjegyzem, én nem emlékszem, hogy bárki, ideértve a Jóistent is, garantálta volna, hogy könnyű menet lesz. Hogy nem kell majd egyetlen akadályt sem leküzdeni, nem lesz járvány, nem dől a Lánchíd a Dunába (ha így haladunk), és csak biciklisávok felfestéséről meg Facebook-posztok írogatásáról szól majd a városvezetés. Ezt nem ígérte meg senki.

Abban viszont biztosan lehetünk, hogyha az ellenzéki összefogás nagyban is hatalomra kerül, nem ússzuk meg „az idő elfecsérlésével és helyben topogással”; boldogtalan sors vár legtöbbünkre, egészen pontosan 99 százalékunkra.

Kiemelt kép: Facebook