„Amelyik nemzet a múltját nem ismeri, az a jelenét sem érti, s a jövőjét meg nem teremtheti!”

A Magyar Kálvária ebben az adott fejezetben kettős jelentéssel bír. Egyrészt Sátoraljaújhelyen, a Szár-hegyen álló stációkra gondolunk. Ez az egyedüli olyan kálvária Magyarországon, ami nem Jézus Krisztus keresztútjának állomásait, hanem a trianoni magyar tragédiát, a feldarabolt Magyar Királyság elveszett városait, országrészeit tárja elénk. A több mint két kilométeres csodálatos természeti szépségekkel övezett úton az épített örökség mellett elénk tárul a varázslatos zempléni táj.

Másrészt ez a Kálvária az ezeregyszáz éves magyar történelmet jeleníti meg. Hiszen 895-től, attól a pillanattól kezdve, hogy Árpád népe országot alapított a Kárpát-medencében, népünk folyamatos támadásoknak volt – és mint tapasztalhatjuk –, van ma is kitéve. A történelmi korszakok egy állandó országépítésről és a véget nem érő védekezésről szólnak, ami aztán Trianonhoz vezetett. A kálvária szó eredeti értelmezése szerint a „szenvedések sorozata”, ami a latin calvaria /koponya/, illetve az arám eredetű Golgota magyar nyelvre történt átültetése. A „Koponyák Hegye” Jézus kínszenvedéseinek Jeruzsálemben fellelhető helyszíne. Nem követünk el jelentős átértékelést, ha párhuzamot vonunk Jézus szenvedései és a magyarok szenvedéstörténete között. Gondoljunk csak arra a több ezer magyar vitéz koponyájából felállított piramisokra, amit az iszlám nevében Nagy Szulejmán szultán emeltetett a győztes csatái után. A sátoraljaújhelyi Szár-hegyen 1936-ban – egy piarista tanár, Szepesi Bódog kezdeményezésére – épült meg a kálvária első szakasza.

Trianon 100. évfordulója emlékére számos tárgyi és szellemi alkotás látott napvilágot. Közöttük olyan könyv is, ami a város tragédiáját, lakosainak egy évszázadon át ma is élő fájdalmát semmibe veszi. A történész művében azt bizonygatja, hogy ez a Kálvária nem jelent mást, mint a „hajózható patakok balladájának” hamis történetét. A jól ismert história úgy szól, hogy a csehek elhitették a párizsi döntnökökkel, miszerint a Ronyva hajózható folyó, ezért a határt ott kell kijelölni. Holott a nevezett folyam egy kis patak, amin nyáridőben egy gyerek is át tud gyalogolni egyik partjáról a másikra. A szerző azonban „lerántja a leplet” a hamis legendáról, amikor könyvében azt írja, hogy mindezt a történetet az irredenta magyarok tíz évvel a trianoni döntés után találták ki. Ez a „bizonyíték” mármint a hajózható folyó felemlítése valójában a tárgyalásokon szóba sem került.

A szerző a nagy igazságszolgáltatás hevében egy jó nagyot rúg a Trianon miatt ma is fájdalmat érző lokálpatriótákba és minden magyarba. Mert lehet, hogy a hajózható folyó egy legenda, de az tény, hogy Sátoraljaújhely Ronyván túli részét ma is úgy nevezik, hogy Slovenské Nové Mesto. Arról sem szól a legendaromboló, hogy a várostól három kilométerre fekvő Borsi falut, Rákóczi Ferenc szülőházával együtt szintén elcsatolták Magyarországtól.

A Nagyságos Fejedelem szülőházát évtizedeken át kizárólag elhanyagolt állapotban láthattuk. A Felvidék és Kárpátalja új urainak politikai hozzáállása, élesebben fogalmazva magyargyűlölete enyészetre ítélte a számunkra oly fontos nemzeti kegyhelyet is. Ezt a reménytelen helyzetet az anyaországi magyar értelmiség egy része, például a legendarombolók sem igyekeztek jobbá tenni.

 Így fordulhatott elő, ennek a gyászos magyar széthúzásnak „köszönhetően”, hogy a rablók tovább rabolhattak. Maradva csupán ebben a néhány négyzetkilométeres körzetben, azt láthatjuk, hogy az átszínezett magyar címer szlovák köntösben ott virít minden település hivatalos épületén. Döbbenten tapasztalhatjuk, hogy most már a Tokaji bor márkanév sem csak az anyaország tulajdona, hanem van ilyen nevű szlovák bor is.

Tovább haladva a Magyar Kálvária kanyargós útján, elérkezünk a 2020. június 4- én felavatott Centenáriumi Turulhoz, ami a Patrónus Alapítvány és Szajkó Gábor tervei, ötletei alapján valósult meg. A 7 méter magas, másfél méteres talapzaton elhelyezkedő alkotás a jeles szobrászművész, a Munkácson élő Matl Péter munkáját dicséri

Matl Péter alkotásainál még egy kicsit elidőzve említsük meg a Munkácsi Vár fokán álló Zrínyi Ilona és a kis Rákóczi Ferenc búcsúját megörökítő szobrát. Azt is tudnunk kell, hogy Ópusztaszeren áll a Nemzeti Összetartozás Emlékműve, ami a többi munkájához hasonlóan a magyarság erejét, életképességét hirdeti.

A már említett történész rosszízű jelzői úgy látszik ma is aktuálisak. Amikor a Magyar Kálvária létrehozását a „revíziós sérelmi kánonba” sorolja, továbbá azt hirdeti, hogy az „irredenta Horthy-rendszer” így akart emléket állítani egy legendának, egy hamis mítosznak. Szerencsére a legendák tovább élnek, s a szocializmus idején lerombolt műemlékegyüttest ezek a lokálpatrióta sátoraljaújhelyiek 1990-ben újra csak közadakozásból felújítottak. Mára már a Kálvária útja éjjeli kivilágítást is kapott, egyre nagyobb rangot és remélhetően látogatottságot adva a stációknak. A 38 várost magába foglaló, bástyákra emlékeztető kőépítmények vezetnek a csúcsra a Szent István kápolnához.


Utunk során elérkezünk a már 1934-ben átadott 100. Országzászlóhoz, rajta a felirat, ami a felvidéki magyarságnak üzen, hogy „Nem felejtünk!”. Széles körben ismert, hogy a budapesti Szabadság téren, a még mindig ott meredező szovjet emlékmű helyén állt az 1928-ban felavatott Ereklyés Országzászló. A mozgalom – mert később azzá vált – elindítója Urmánczy Nándor, kinek vezetésével felavatták az első irredenta /jelentése: megváltatlan, visszaszerzendő/ emlékművet. (Ezt a teljesen ártatlan és jogos nemzeti érzést kifejező szót, fogalmat a második világháború után szinte szitokszóvá tették.) Az Ereklyés Országzászló visszaállítására már 2001-ben elkészültek a tervek, de az akkori városvezetés minden próbálkozást megakadályozott.

A Kálvária 4 méter magas bástyakapui úgy helyezkednek el, hogy azok feliratuk és címereik szerint jelképesen körbe ölelik a Kárpát-medencét. A stáció emlékművei közül az első Kassát jeleníti meg. Ezt követően végig vezetik a Kálváriát járó embert a Szepesség kiemelkedő helyein. A következő állomások a valaha gazdag felvidéki bányavárosok, majd Komárom és Pozsony következik. Az út innen dél felé fordul, s Kismarton, Csáktornya érintésével Fiuméig vezet. A következő állomás Erdély, melynek legjelentősebb városai tűnnek fel a címerükkel, illetve az egyes településekhez illő idézettel. Az út Kárpátalja történelmi jelentőségű városait érintve tér vissza a Felvidékre.

Amikor végig megyünk a Kálvária bástyái során, eljutunk a végállomáshoz, a Szent István kápolnához. A Szár-hegy fennsíkján, a Szentév alkalmából, Szent István király halálának 900. évfordulójának tiszteletére, 1938-ban emelték az emlékművet. Az emlékmű az „erdei áhítat terén” méltóképpen zárja le a zarándokutat.

A kápolna oltárképén Szent István felajánlja a Szent Koronát Magyarország patrónájának, a Nagyboldogasszonynak. Az oltár két oldalán elhelyezett relief pedig Szent Lászlót és Szent Erzsébetet ábrázolja.

A trianoni határral kettészakított város és környéke (nem csak Komárom városát sújtotta az igazságtalan párizsi döntés) páratlan történelmi, irodalmi, egyházi, természeti értékkel várja az ide látogatókat. A sátorhegyek – és ez kizárólag csak a várost szorosan ölelő hegyekre vonatkozik – egyikén a kilátó, a másikon a már tárgyalt Kálvária, a harmadikon a Várhegy fedezhető fel. Ennek a zempléni és abaúji tájnak a szülöttjei többek között II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos és Kazinczy Ferenc. Itt fordította le Károli Gáspár – Göncön és Vizsolyban – magyar nyelvre a Bibliát, itt alapított iskolát és nyomdát Lorántffy Zsuzsanna.

Itt terem az a szőlő, amiből a Királyok bora, a borok királya, a világhíres tokaji bor készül. A Kárpát-medence legszebb fekvésű várai itt lelhetők fel, amelyeket felkeresve II. Rákóczi Ferenc emlékeivel találkozhatunk. Ilyenek Sárospatak, Boldogkőváralja, Füzér, Regéc, Szerencs jeles történelmi eseményeket felsorakoztató erődítményei. Aba Sámuel „városáról” a ma csupán 250 lelket számláló Abaújvárról, a kis határszéli településről később teszünk említést.
Zemplén és Abaúj egy Magyar Zarándokhely, ide el kell látogatni minden magyarnak! (Ezzel nem feledkezhetünk meg Borsodról, de az egy külön fejezetet érdemel.)

Az eddig megjelent részek itt olvashatók: 1., 2., 3., 4.

Szerző: Bánhegyi Ferenc