Völgyesi Miklós szerint Münchhausen báró a hazudozásban csak kisinas lehetne a bukott kormányfőhöz képest, aki egy kampány-eseményen arról beszélt, 2006-ban az MTV-székház ostroma puccskísérlet volt, amit a Fidesz hajtott végre. Bán Károly a volt büntetőbíróval készített beszélgetést, ennek részletét idézzük.
Az őszödi beszéd kiszivárogtatása Gyurcsány Ferenc műve volt, aminek rengeteg bizonyítéka van, ám a történelemtudomány még sokat tehet azért, hogy ez teljeskörűen bizonyítható legyen – mondta a Magyar Hírlapnak Völgyesi Miklós nyugalmazott legfelsőbb bírósági tanácselnök büntetőbíró az őszödi beszéd tizenötödik évfordulója kapcsán. A 2006 őszi eseményeket feltáró Balsai-bizottság büntetőjogi szakértője azt is állította, az akkori miniszterelnök az irányítása alatt álló egyetlen fegyveres erő, a rendőrség felhasználásával határozta el a tüntető lakosság megfélemlítését, ami a magyar törvények szerint terrorcselekménynek minősül. Völgyesi Gyurcsányt terrorcselekmény miatt jelentette fel 2011-ben, amit a vádhatóság befogadott, de máig nem bírált el.
MH: – Klasszikus kép: a tehetetlen, megbilincselt fogoly kínzója lába előtt fetreng, fölé magasodik az álarcos, sisakos, arcvédős, lábvértes, szöges csizmás, pajzsos, géppisztolyos, revolveres, viperás, gumibotos, gázpermetes óriás. És üti. Üti. Gumilövedéket lő öt méterről a szemébe. Az őszödi beszéd utóéletéről, Magyarország 2006-os őszéről a rendőrterror kapcsán írta ezt valaki a Népszabadságban. Tudja, hogy ki volt?
– Sokan írtak hasonlót. Tippelni nem akarok.
MH: – Tamás Gáspár Miklós filozófus. Hozzátette még: kedves szabad demokraták, legalább a múltra ne hozzatok szégyent, a jelen úgyse ér sokat. Oszlassátok föl a pártot, hagyjátok a fenébe az egészet.
– Ami az SZDSZ-t illeti, hagyták. De az igazi felelős, Gyurcsány Ferenc itt maradt az ország nyakán. Magam a 2006-os rendőri brutalitásokat feltáró Balsai-bizottság büntetőjogi szakértőjeként 2011. október 21-én a legfőbb ügyészhez címzetten, terrorbűncselekmény gyanújára hivatkozva Gyurcsány Ferenc felelős miniszterelnök, a büntetőeljárásban azonosítható rendőri vezetők, helyszínparancsnokok és a végrehajtó állományban érintettek ellen büntető feljelentést tettem. A törvény ezen el nem évülő bűncselekmény elkövetőjét vagylagosan akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegeti. A feljelentésemet befogadták, azt áttették a Debreceni Katonai Ügyészségre. Ez egy ma is élő feljelentés, hiszen a nyomozás megszüntetéséről – mint feljelentő – határozatot nem kaptam. Ennek hiányában pótmagánvádas eljárást sem kezdeményezhettem, de ilyenre nyolcvanhét évesen már nem is vállalkoznék….
…Herczeg Géza, Tersztyánszkyné Vasadi Éva és Zlinszky János emeritus alkotmánybírók szakmai válaszukban – amelyet a Gyurcsányt mosdató, felelősségét szétteríteni igyekvő, kormányzati megrendelésre készült Göncöl-jelentés kapcsán írtak – kitértek arra, hogy a Zuschlag-botrány idején Gyurcsány Ferenc lemondott a gyermek-, ifjúsági és sportminiszter posztjáról, tehát kormánytag sem volt, így közjogi értelemben a miniszterelnöki jelölése is illegitim. A második miniszterelnökségét pedig féllegitimnek minősítették.
MH: – Mit kell érteni a fél-legitimitáson?
– Gyurcsánynak a 2006-os választások előtt számot kellett adnia az Európai Unió kormányának a konvergenciajelentésben foglaltak teljesítéséről. Ezt Gyurcsány el is készítette, ám ez egy fals, légből kapott jelentés volt. Erről a Magyar Nemzet egykori brüsszeli tudósítói, Lovas István és Barcs Endre be is számoltak. Barcs a brüsszeli „élményei” kapcsán a Demokratában kétrészes cikkben mutatta be, hogy Gyurcsány az Európai Bizottságot, a brüsszeli kormányt is át akarta verni, de egyfajta kompromisszumként Joaquín Almunia pénzügyi biztos belement abba, hogy a magyar kormány a konvergenciaprogramot csak a választásokat követően, 2006 szeptemberében nyújtsa be.
Ennek feltétele az volt, hogy a miniszterelnöknek magának kell tájékoztatnia a magyar közvéleményt az ország valóságos helyzetéről. Ez a paktum állt az őszödi beszéd kiszivárogtatásának hátterében. A hamis adatokon nyugvó és teljesíthetetlen vállalásokat tartalmazó szocialista pártprogram a megnyert választások után nem volt betartható. Gyurcsány a közvéleményt, az ellenzéki pártokat és a köztársasági elnököt a valóság tudatos elhallgatásával vezette félre. Ezek a dezinformációk Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki megbízatását a látszatlegalitás állapotába helyezték – volt olvasható Herczeg Géza, Tersztyánszkyné Vasadi Éva és Zlinszky János emeritus alkotmánybírók bírálatában.
MH: – Ha jól értem, ezzel egyszersmind arra céloz, hogy az őszödi beszédet, szemben a Gyurcsány által sugalltakkal, nem Katalin (Szili), nem Imre (Szekeres) és nem is egy másik Ferenc (Baja) szivárogtatta ki, ahogyan azt a társadalommal láttatni akarta, hanem saját maga.
– Pontosan erről van szó. A gyurcsányi hazugságcunaminak ez is fontos része. Nézzük a tényeket. Balatonőszödön, a kormányüdülőben, ahol a miniszterelnök zárt körben, az övéi előtt előadta a hírhedtté vált őszödi beszédet, két példányban készült hangfelvétel, igen gyenge minőségben. Ezeket Gál J. Zoltánnak, a miniszterelnök kabinetfőnökének a páncélszekrényében őrizték. Szeptember 17-én aztán a Magyar Rádióban először részben, majd később egészben közzétették. Véletlenül éppen ekkor váltották le a rádió elnökét, és nevezték ki az újat, Such Györgyöt.
Az egyik felvételt a Magyar Rádió technikusai feljavították, a kazettát több példányban lemásolták, és motoros futárokkal eljuttatták több országos médium szerkesztőségéhez. Ki hozta meg ezt a döntést? Halálbiztos, hogy nem a kormányzati irányítással működő Magyar Rádió elnöke. Felhatalmazás nélkül ezt meg sem tehette volna. Példának okáért honnan tudhatta, hogy nem manipulált a hangfelvétel? Nyilvánvaló volt, hogy a közzététel szinte forradalmi helyzetet fog előidézni az országban. „Lehet tüntetni a Parlament előtt. Majd megunják. Hazamennek” – utalt rá Gyurcsány a beszédben is. És milyen érdekes, Bene László országos rendőrfőkapitány, akit a miniszterelnök nevez ki, tehát tőle kell engedélyt kérnie egy külföldi utazáshoz is, éppen ekkor utazott el az Interpol konferenciájára. Mindezek rávilágítanak arra, hogy a történettudomány előtt még számos feladat áll a tények teljes körű tisztázása érdekében…
…MH: – Gyurcsány a mai napig azt állítja, hogy a rendet ő törvényesen állította helyre, fideszes provokátorokról beszél, felesége, a DK miniszterelnök-jelöltje pedig arról elmélkedik, hogy több rendőr sérült meg, mint tüntető. Mi erről a véleménye?
– Gyurcsány már ennél is tovább ment. A napokban egy dunaújvárosi kampányeseményen már arról beszélt, hogy 2006-ban az MTV-székház ostroma puccskísérlet volt, amit a Fidesz hajtott végre. Ilyet korábban még nem mert állítani. Münchhausen báró a hazudozásban Gyurcsányhoz képest csak kisinas lehetne…
…Medgyessy Péter miniszterelnököt a kormányfői pozícióban vitatható eljárással váltó Gyurcsány Ferenc és kormánya, valamint pártja – a 2006-os választásokat megelőzően – mind az ország gazdasági állapotáról, mind az európai uniós vállalásaink kényszere miatt alkalmazandó megszorításokról a választópolgárokat valótlan tényállításokkal, a költségvetés valós adatainak eltitkolásával, elhallgatásával megtévesztette.
Az emberek kisebb-nagyobb tömege az alkotmányban biztosított véleménynyilvánítási jogát érvényesítve a budapesti Kossuth térnek történelmileg rögzült találkozási pontján heteken át folyamatosan gyülekezve, jogszerű rendezvényeken adott hangot véleményének, az ígéreteket kérte számon és a kormány távozását követelte. Gyurcsány és kormánya kezdetben erőszakmentesen próbálta ezeket kioltani, 2006. március 15-én például terrortámadás veszélyét vizionálva mesterlövészek védték a kormányfőt, és a terrorfenyegetettség ötletét vetették be 2006. október 23-án is.
A 2006. őszi utcai demonstrációk időszakában – 2006. október 9-én – közleményt adtak ki, miszerint a közterületeken zajló jogsértő cselekményeknél a passzív jelenlét is szándékerősítő bűnsegédi magatartásnak felelhet meg, a puszta jelenlét is pszichikai bűnrészességet jelent. Az NBH később a dezinformáló közlemény visszavonására kényszerült. Az állampolgári jogok biztosa utóbb azt állapította meg, hogy a terrorcselekmények veszélyéről kiszivárogtatott híreknek semmi alapjuk nem volt. A valóság az, hogy Gyurcsány Ferenc az irányítása alatt álló egyetlen fegyveres erő, a rendőrség felhasználásával határozta el a tüntető lakosság megfélemlítését, ami a magyar törvények szerint terrorcselekménynek minősül…
A beszélgetés teljes terjedelmében itt olvasható.
(Címkép: Somfai Sándor/Demokrata)