Úgy kell ezt csinálni, hogy ha adódik valamilyen esemény, amely felhasználható politikai célokra, azt ki kell sajátítani. A kisajátítás lehet olyan mértékű is, hogy az esemény valódi tartalmát, indokait teljes egészében kiforgatják. A kiforgatásban élen járhat a sajtó, rosszabb esetben a rendőrség, ügyészség, bíróság, politikai síkon egyes politikai erők, pártok is.
Az már egy második fokozat, amikor nem csak úgy adódnak a lehetőségek, de a politikai erők szándékainak megfelelően rendezik a fejleményeket. Valami piciny valóságtartalma lehet ezeknek a megrendezett látványos történéseknek is, de ez esetben már inkább csak a megrendelő és a végrehajtó fantáziája szab határt a kereteknek. Mondok konkrét példát, hogy világosabb legyen.
Hetvenöt éve ilyenkor nagy volt a feszültség Magyarországon. A kommunista irányítású Baloldali Blokk minden eszközt bevetett, de politikai úton képtelen volt felülkerekedni a választásokon meggyőző többséget kapott Független Kisgazdapárton…
…Ekkor ütött be a „nem várt esemény”, vagyis, hogy az Oktogonnál, a Teréz körúton, az Edison Kávéház előtt lövöldözés tört ki, amelyben két orosz katona meghalt. A dolog minden bizonnyal ittas állapotban történt kakaskodás eredménye volt, de a lövöldözésben egy lány is meghalt, és civilek is megsebesültek. Az ő sorsuk mellékes volt, a helyszínre öt perc alatt kiérkezett rendőrségi nyomozók (az Andrássy út 60-ból jöttek) hamar átlátták, hogy ebből az esetből akár döntő jelentőségű politikai muníciót is lehet kreálni.
Az „nyilvánvaló volt”, hogy a fasizmust szétzúzó szovjet felszabadítók nem lövöldözhettek részegen az Edison Kávéház dögös pincérnőjének kegyeiért. „Találtak” hát egy merénylőt, tizenhét éves fiút (Pénzes László – a szerk.), természetesen holtan, egy közeli padláson. Hogy Péter Gáborék hozták-e ide, vagy tényleg ott volt a srác, innentől már mindegy is volt.
Gyorsan elrendezték a helyszínt. Amit lehetett felgyújtottak, de a fiú KALOT igazolványa sértetlen maradt. Más forrás szerint cserkészigazolvány volt. A sajtónak már leadták a hírt, hogy ez a 17 éves magyar Oswald egyetlen jól irányzott lövéssel terítette le a járókelők között békésen sétáló szovjet tisztet, majd végzett magával, de „levente puskáját” görcsösen szorította még akkor is, amikor a demokratikus rendőrség tagjai megérkeztek. A ruházatának megmaradt darabjaiból azt is közölhették a demokratikus sajtóval (Népszava), hogy a gyilkos jobb módú volt, az úgynevezett „jobb középosztályhoz” tartozott. Oh, az osztályharc.
Innen már csak egy lépés volt, hogy a Szövetséges Ellenőrző Bizottság vezetője, Szviridov altábornagy hivatalosan közölje a magyar kormánnyal a megszálló szovjet hatóságok követeléseit (bocsánat: „ajánlásait”), amelyeknek lényege – láss csodát – éppen az volt, hogy a magyar társadalomnak a kommunista törekvésekkel szemben ellenálló nemzeti, keresztény, demokratikus önszerveződését szétzilálják. Név szerint is szerepelt a feloszlatandó szervezetek között a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyesületek Országos Testülete (KALOT) és a Magyar Cserkész Szövetség és még néhány más „terrorszervezet” is…
…Mintha valakik ma is úgy éreznék az Európai Unióban, hogy ők tulajdonképpen egy teljhatalmú Szövetséges Ellenőrző Bizottság vezetői. Mi pedig legyőzöttek vagyunk. Ajánlásokat fogalmaznak meg. Jelentéseket írnak, eljárásokat indítanak. Olyan „események”, állítások nyomán, aminek körülbelül annyi köze van a valósághoz, mint az előbbi történetben a 17 éves Pénzes Lászlónak a terrorizmushoz.
Persze kollaboránsok most is vannak. Talán van, aki meggyőződéssel vallja, hogy a Teréz körúti lövöldözés feljogosította Rajk Lászlót a – mai szóval – civil szféra keresztény, nemzeti, demokrata részének teljes felszámolására. És ha lehetősége lenne rá, megtenné ma is? Főleg, ha külső „ajánlásokat” is kapna. Megtenné? Ez itt a kérdés, mert ha igen, már csak egyetlen lépésre vagyunk attól a második fokozattól, amikor már nem csak egy megtörtént eseményt fordítanak ki valódi mivoltából, de kreálnak olyanokat, amelyeknek a valósághoz a legapróbb közük sincs.
Ilyenek voltak hetven éve a koncepciós perek és ítéletek, amelyek politikai összeesküvést, gazdasági szabotázst, ideológiai elhajlást, rossz termést, a józan ész maradékának megnyilvánulását „szankcionálták”. Halállal, börtönnel, kényszermunkával, internálással, kitelepítéssel, vagyonelkobzással, nyugdíjmegvonással: megbélyegzéssel. A Rajk elleni per és a kivégzése ezért fontos, másért nem. Mert az a régi mentalitás itt él velünk az unióban.
A nyomás már jól érzékelhető. Külső is, belső is. Ehhez jön még magának az embernek a természete, amely kiszolgáltatottá teszi a gyengéket. Az érzelmeik kiszolgáltatottjává, amelyeket oly könnyű manipulálni. Régi recept: félelem és kísértés. E kettő alapvetően befolyásolta azt a generációt, amely a második világháború után lett felnőtté. S ezt táplálták, táplálnák mai napig a külső erők. Féljünk mindentől és mindenkitől. Igazodjunk. A kísértés jutalma mindig a megalázottság. A félelemé a megtörtség. Ne féljünk hát és ne engedjünk a kísértésnek.
Szerencsés Károly (a szerző történész)
A teljes írás itt olvasható.
(Címkép: Szerencsés Károly. Fotó: Krĉ Viktor)
