Mindszenty József az utolsó magyar hercegprímás  nem ismerte el a német, majd a szovjet megszállással törvénytelenül létrejött rendszereket, s a helyzet tudatos mérlegre tétele alapján érvényesíteni kívánta közjogi, alkotmányos szerepét, amelyet hercegprímásként betöltött.

Mindszenty élettörténetének, közszereplésének, több évtizedes meghurcoltatásának titka közjogi szerepében is benne rejlik meghatározó módon, olyannyira, hogy boldoggá avatásának nehézségeit, elhúzódását is idegenek által nehezen érthető közjogi helyzetével és ennek megfelelően tudatosan vállalt szerepével összefüggésben kell látnunk.

Mindszenty ezt írja emlékirataiban :

„Esztergom annak a középkori keresztény államfelfogásnak finom és emberi jelentkezése, melynek világviszonylatban mása a pápa és császár kettőssége. A gondolat magyar megtestesítője a király és az esztergomi érsek. A prímás koronázza a királyt a Szent István fejét érintő Szentkoronával. Csak ettől a pillanattól lesz feje, királya a nemzetnek. A koronázásnak nálunk a 13. szá-zadtól közjogi jelentősége van. A Szentkorona minden jognak és hatalomnak a forrása. Az egész nemzet, a koronás király és népe, alkotják a Szentkorona testét. A Szentkorona egyesíti a királyt és a nemzetet; s a nemzeti szuverenitásnak is a Szent-korona a forrása.

Nyilván a koronázás joga tette, hogy az esztergomi érsek első lett a közjogi méltóságok között. A király távollétében sokszor ő a helyettese. Országos ügyekben a király kikéri tanácsát. Ha a király vétett az alkotmány ellen, akkor az esztergomi érsek kötelessége őt az alkotmány tiszteletben tartására figyelmeztetni, tőle ezt megkövetelni. Ismerünk történelmi helyzeteket, mikor az esztergomi érsekek súlyos hátrányokat, sőt börtönt is vállaltak e kötelességük teljesítése közben. Bánfy Lukács, Jób, Róbert és Lodomér érsekek a középkorban megvédték az alkotmányos jogokat a királyi túlkapásokkal szemben. De később is, pl. Zsigmonddal szemben Kanizsay János, Mátyással szemben Vitéz János, I. Lipóttal szemben Lippay György és Széchenyi György, II. Józseffel szemben Batthyány József, vagy egészen a modern időkben Ferenc Józseffel szemben Scitovszky János prímások is védték a nemzet érdekét. Az egész nemzet, katolikusok és másvallásúak, közjogi állásukból kifolyóan ezt elvárták tőlük.

Az esztergomi érsek személyéhez kötött prímási méltóság, mely a magyar katolikus egyház hierarchiájának is záróköve, az egyetlen hivatal hazánkban, melyben egyházi és állami jogkör egyesül. Érintetlenül érvényben maradt a magyar prímásoknak ez az alkotmányos jogköre az 1920. évi I. törvénycikk után is, mely a királyt helyettesítő kormányzó jogait írja körül.

Csak néhány évvel az én beiktatásom előtt Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás, a nemzetközileg ismert egyházjogász, erre vonatkozó álláspontját egyik nyilatkozatában így fogalmazta meg:

,,A hercegprímásnak, mint első zászlós úrnak, közvetlen a király, illetve az államfő után következő, tehát legelső közjogi méltósága Szent István király óta alkotott törvényeinkben van biztosítva … A hercegprímás kettős méltósága mindkét vonatkozásban igen súlyos felelősségteljes munkát jelent, úgyhogy a maga számára mintegy meg kell halnia, hogy a magyar katolikus Egyház és a magyar haza javára élhessen és dolgozhasson.”<

Ez a Szent Korona tan és a magyar főpapi és közjogi főtisztség egyik legszebb adaléka.

Megemlíti ugyanitt, hogy „mind az ország népe, mind az ideiglenes kormány érintetlenül érvényben lévőnek tekintette a magyar prímásoknak az alkotmányban meghatározott jogkörét”. Hivatkozik rá, hogy amikor az ideiglenes kormány miniszterelnökének prímási beiktatásakor küldött üdvözlő táviratára  válaszolt és a táviratban a magyar prímások közjogi méltóságára utalt „a kormány, az ideiglenes nemzetgyűlés, a pártok, a sajtó és az egész ország közvéleménye azt tudomásul vette.”  Az én táviratom pedig így szólt: írja „ meleg garotulációját hálásan köszönöm. Az ország első közjogi méltósága hazáért rendelkezésére áll.” Majd hozzáteszi, hogy e táviratban és székfoglaló beszédében is csak azt hangsúlyozta amit a nemzet egésze 1945- ben elvárt tőlem, készen állok a magyar népem érdekeinek és az alkotmányban biztosított állampolgári és emberi szabadságjogok nak a megvédésére.

Jellemző jóhiszemű világszemléletére és jellemére, hogy a reá jellemző közjogi idealizmus által vezérelt előbb idézett megállapításainak kézzelfogható bizonyítékai hiányoznak, az ideiglenes nemzetgyűlés aktusai közül hiányzó támogatás helyett a hallgatást értelmezte – sajnos tévesen – értő tudomásulvételnek. Főpásztori beiktatásán  elmondott székfoglaló beszédében  szól a jogfolytonosság elszakadt fonaláról, s kifejezi reményét, hogy „a balszerencse elmúltával a nemzet józansága hidat ver az örvény felett, mint Pontifex mint hídverő és több, mint 900 év jogán az ország első zászlósúra a Ti érseketek, az ország prímása is ott lesz közös életünk helyreállításában és továbbvitelében.”

Életrajzíróitól, életének értelmezőitől nem lehet távol az a feltételezés, hogy közjogi szerepére hivatkozása valamely életidegen, fellengzős magatartásmód, tapintatosan figyelmen kívül hagyandó  anakronizmus része lett volna. Gondolhatják ezt  saját kijelentéseire  alapozva, hogy az esztergomi bíboros érsek  hercegprímás az ország első zászlósura, amit  elődje Serédi Jusztinián hercegprímás is vallott, s Mindszenty is. Ám a Köztársaság „bevezetése” ellen volt tiltakozásaiban nem élt a „zászlósúr” tisztségre hivatkozással, élt közjogi szerepének hangsúlyozásával. – A kijelentés abban az értelemben pontos, hogy Serédi  hercegprímás e tisztsége idején már nem volt olyan más zászlósúr, országos főméltóság aki/amely megelőzte volna a bíboros hercegprímás közjogi rangját, státuszát.

Az ország zászlósurai (országzászlós, nagyzászlós), hagyományosan a nádor, az országbíró, horvát szlavón dalmát bán, a tárnok(főtárnok)mester, a kancellár ( régebben az erdélyi vajda, pozsonyi és temesi ispán) voltak. Egy 2012-ben megjelent dolgozat így szól a hercegprímásról:

„A magyar prímás közjogi jogosítványai a középkorra nyúlnak vissza. Legősibb joga a magyar király megkoronázása és felesketése volt. Ő számított az ország első zászlósurának, a középkorban II. András szentföldi hadjárata és Luxemburgi Zsigmond hosszabb külföldi tartózkodása idején (1414- 19) ténylegesen helyettesítette a királyt.”

Az „Ő számított” formula kifejezi, hogy nem formálisan, rögzített hierarchia szerint volt zászlósúr. Az újabb tankönyvek (Tomcsányi Móric, Bölöny József) nem szólnak a hercegprímás jelen idejű zászlósúri jogállásáról, ám Bölöny a történetiségben említi a Kancellárt a nagyzászlósok között a XIII. századdal összefüggésben. A történeti alkotmányból  értelemszerűen következően azonban a hercegprímás – a király és mindenki más főméltóság akadályoztatása vagy tisztsége betöltetlensége  esetén – a mindenkori apostoli magyar király, tehát a tényleges, jog szerinti államfő helytartója, homo regius.

Így folytatódik a tanulmány: „ A király fő- és titkos kancellárja volt, ezen tisztségénél fogva az ország rendes bíróinak egyike. Ezt a jogát a hétszemélyes táblán személyesen gyakorolta, a királyi táblához pedig két ülnököt nevezett ki. A pénzverés főfelügyelői tisztét is betöltötte. Ő volt a királyi kettőspecsét őre. Tagja volt a helytartótanácsnak. Részt vett az országgyűléseken. Az országgyűlés II. Lipót trónra lépésekor újból megerősítette a prímás-érsek jogait és kiváltságait. 1270 óta Esztergom vármegye örökös főispánja volt. Mária Terézia óta a Szent István Rend főpapja. Kiváltságai közé tartozott, hogy nem kellett személyesen esküdnie, hanem azt tisztje által is megtehette. A 19. századig nemesei voltak. A német-római birodalmi hercegi címet 1714-től, ül. Károly adományozása folytán viselték az esztergomi érsekek. A püspöki székek betöltésekor a magyar udvari kancellária megkérdezte a prímást is, kik a jelöltjei. A 20. századra ezeknek a kiváltságoknak csak egy része bírt jelentőséggel. Kevés volt törvénybe foglalva, legtöbbjük szokásjogként élt.

Amikor az első világháború után újból felállították az országgyűlés második kamaráját, a Felsőházat, annak, méltósága alapján, tagja lett a hercegprímás is. Szokásjog volt, hogy a miniszterelnökök és a miniszterek a hercegprímást értesítették kinevezésükről, és bemutatkozó látogatást tettek nála. A prímásnak joga volt a kormány nélkül is érintkezni az államfővel, és ezt a jogot a Horthy-korszakban is igyekeztek fenntartani. A kormányzó válságos helyzetekben kikérte a hercegprímás véleményét. így történt ez többek között az 1932-es kormányválság idején. Serédi ekkor személyek és nevek említése nélkül fejtette ki azokat az elveket, amelyeket szerinte a kormány összeállításánál és a kormányzás módjánál és irányánál követni kellene.

Szokásjog volt, hogy az egyházat érintő törvényjavaslatokról előzetesen egyeztet a kormány a hercegprímással.”

Szerzó: Zétényi Zsolt