Nyilatkoztak. Közösen és egységesen. Ők húszan. Követségek, intézmények, LMBTQI+ jogokért reszketők. Az sem zavarja őket, hogy senki sem sért nálunk ilyen jogokat. Nem számít, a tények mellékesek.

A közös nyilatkozatot a közelgő Budapest Pride felvonulás okán jelentették meg, melyben többek között ez olvasható:

“A 26. Budapest Pride Fesztivál alkalmából mi, az alábbi nagykövetségek és kulturális intézetek, teljes támogatásunkról biztosítjuk a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális (LMBTQI+) közösség tagjait. Kiállunk amellett, hogy megilleti őket az egyenlőséghez és diszkriminációmentességhez, a szabad véleménynyilvánításhoz és békés gyülekezéshez való jog, valamint hogy ne érje őket semmilyen erőszak. Elismerjük az LMBTQI+ civil jogvédő szervezetek arra irányuló munkáját, hogy minden ember, szexuális irányultságától vagy nemi identitásától függetlenül, egyenlő bánásmódban és a törvény teljes védelmében részesüljön. A demokratikus államok a jogállamiság és az egyetemes emberi jogok tiszteletben tartására épülnek.” (A teljes nyilatkozat itt olvasható, de akinek bicska van a zsebében, ne kezdjen hozzá, mert félő, hogy kinyílik.)

Többek között azt is tartalmazza a nyilatkozat, hogy “szexuális irányultságtól vagy nemi identitástól függetlenül minden ember egyenlő, és ugyanazok az emberi- és szabadságjogok illetik meg őket diszkrimináció nélkül”.

Aha. Teljesen igazuk van. Hiszen ugyanezek az aláírók bizonyára hasonló vehemenciával állnak ki a kereszténygyalázás és -üldözés ellen, a heteroszexuális emberek jogaiért, a szülők gyermeknevelési szabadságáért, a gyermekek jogaiért normális fejlődésük érdekében, az illegális migránsok szexuális bűncselekményei ellen, és még sorolhatnánk napestig. Mert ugye tudjuk, mennyire foglalkoztatja mindez a nyilatkozókat… Vagy nem.

A nyílt levélre Deutsch Tamás a Fidesz európai parlamenti képviselője közösségi oldalán reagált:

“Tisztelt LMBTQI+ párti Nagykövetek!
(Elöljáróban tisztázni szeretném, hogy a modern és progresszív európai elvárásoknak megfelelően mellőztem a megszólításban a gender-maradi “nagykövet asszony” és “nagykövet úr” megszólítást, remélem örülnek és maradhat.)
Önök a Pride alkalmából közös nyilatkozatot tettek az LMBTQI+ közösség tagjai mellett. A közleményük arra is kitér, hogy a nemzetközi emberi jog azon a tág előfeltevésen alapul, hogy szexuális irányultságtól vagy nemi identitástól függetlenül minden ember egyenlő, és ugyanazok az emberi- és szabadságjogok illetik meg őket diszkrimináció nélkül. Ezért elutasítanak és elítélnek a szexuális irányultságuk vagy nemi identitásuk miatt célba vett egyének ellen irányuló minden erőszakos, zaklató, stigmatizáló és megkülönböztető cselekményt a világ bármely táján. Támogatják az LMBTQI+ egyénekkel és közösségekkel szembeni gyűlöletbeszéd, erőszak és diszkrimináció elleni harcot nemzetközi, regionális és nemzeti szinteken.

A dicséretes emberi jogi buzgalmukat látva tisztelettel kérem Önöket, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek közösségeinek tagjai, így a külhoni magyarok melletti, hasonlóan harcos kiállásukat megfogalmazó korábbi és idei közös nyilatkozataikat haladéktalanul juttassák el hozzánk.

A nemzetközi emberi jog ugyanis azon a tág előfeltevésen alapul, hogy nemzeti hovatartozásától vagy nemzeti identitásától függetlenül minden ember egyenlő, és ugyanazok az emberi- és szabadságjogok illetik meg őket diszkrimináció nélkül. Ezért bizonyára Önök is elutasítanak és elítélnek a nemzeti hovatartozásuk vagy nemzeti identitásuk miatt célba vett egyének ellen irányuló minden erőszakos, zaklató, stigmatizáló és megkülönböztető cselekményt a világ bármely táján.

Bízom abban, hogy támogatják az őshonos nemzeti kisebbséghez tartozó egyénekkel és közösségekkel, így a külhoni magyarokkal szembeni gyűlöletbeszéd, erőszak és diszkrimináció elleni harcot nemzetközi, regionális és nemzeti szinteken egyaránt, ugye?

És az LMBTQI+ nyilatkozatokon túl bizonyára rengeteg közös nyilatkozatuk van az őshonos nemzeti kisebbségek közösségeinek tagjai mellett (is), amiket gond nélkül el tudnak küldeni nekünk.
Előre is köszönjük!
Ennyi.”

(Címkép: PestiSrácok.hu)