A világ jelentős részét igencsak rettenti a holnap, s erre minden oka meg is van. Kondor Katalin írása.
A mocsár egy olyan növényekkel sűrűn benőtt állóvíz, melyet mozdulatlan víztükör borít. Szép is tud lenni, a vízi világ növényei és az állatvilág mocsárkedvelő élőlényei pedig sok meglepetést tudnak okozni az érdeklődőknek, mert bizony igazi veszélyeket is rejt ez a világ. Akit megfog, nem ereszt, volt olyan eset, hogy nyolc órán át tartott fogva egy férfit az ingatag talaj, egyedül nem is tudott volna szabadulni, de szerencséje volt, valakik észrevették. Ám olyan eset is előfordult, amikor egy-egy gyilkosság áldozatát rejtették el a mocsárban, bízva abban, hogy ott megtalálni egy halottat, onnét kivenni szinte lehetetlen.
Mert a mocsár nehezen ereszt, s őrzi titkát.
Még harckocsit meg hatalmas teherautókat is képes fogva tartani és elsüllyeszteni is. Sok emberi erő és akarat kell kimentésükhöz.
Nos, aligha véletlen, hogy mostanában sokan érzik, mocsárba került a világ. Hiszen abban a világdiktatúrában és világterrorban, amelyben élünk, s amelyben már minden fegyvert bevetettek a világ urai, hogy elbizonytalanítsanak bennünket, s ne legyen önálló gondolatunk, valamint ne is tudjuk mással megismertetni, milyen világot szeretnénk, kétséget kizáróan rá kellett jönnünk, hogy vesztésre állunk.
Ha nem akarunk gendervilágot, ránk erőltetik. Ha nem akarunk háborút, fondorlatosan, először pénzügyi zsarolással, majd ilyen-olyan fenyegetéssel elérik, hogy meggyengítsen bennünket az a háború, amelyhez semmi közünk. Ha éppen ráérnek, előveszik a klímafenyegetés nevű eszközt, s naponta riogatnak bennünket felmelegedéssel, lehűléssel, vízhiánnyal, árvizekkel, kémiai szerekkel, ilyen-olyan járványokkal.
Naponta tapasztaljuk, hogy az úgynevezett nagyhatalmak tőlük messze lévő társadalmak életébe avatkoznak bele a legfondorlatosabb módokon, ha másképp nem megy, akkor helytartóikon keresztül, pontosabban azok segítségével.
S az sem tagadható, hogy aki nem lép egyszerre, az bizony nem kap rétest estére, meg semmikor sem.
Mindeközben a világ jelenlegi urai és csatlósaik naponta demokráciáról papolnak nekünk, miközben ők a legundorítóbb diktatúrát valósítják meg a rég megírt forgatókönyvük alapján: migránsokkal való elárasztás, vallásüldözés, gazdasági zsarolás, gyermekmegrontás, oltáserőltetés és sok más aljasság segítségével.
Legújabban a harmadik világháborúval is fenyegetnek, aki nem vak, az látja is a rém közeledtét.
„Szabad csak az, kit nem rettent a holnap”, írja egyik szép versében Heltai Jenő. Nos, a világ jelentős részét bizony igencsak rettenti a holnap, s erre minden oka meg is van, mert bizony nem szabad.
Tegye fel a kezét, aki az utóbbi időkben nem olvasott olyan cikket, nem hallott olyan megnyilatkozást politikusoktól, hogy küszöbön a harmadik világháború, mi több, akár az atomháború is.
Nos, ha nem hallott ezekről, akkor szándékosan nem hall, nem lát, nem beszél, mint az a bizonyos három bölcs majom, akik állítólag egy japán közmondást testesítenek meg, miszerint „nem lát rosszat, nem hall rosszat és nem beszél rosszat”.
Na, itt az ideje, hogy irigyelni kezdjük a három majmot, mert mi bizony naponta látunk rosszat a harcmezőkről szerte a világból, hallunk is elég rosszat, néha szinte csak rosszat mindenfelől, és persze beszélünk is a rossz dolgokról, mert azokból mostanság sokkal-sokkal több zúdul a világra, s muszáj megosztanunk egymással a nyomasztó történeteket, hogy könnyítsünk a lelkünkön.
Mocsárba kerültünk tehát. Egy undorító dagonyába, mely nem ereszt. Már nem is titkolják, hogy milyen jövőt terveznek nekünk, milyen lesz az a globalizáció, amely már ma is felháborítóan erkölcstelen tervek megvalósítására képes. Ezt tehát már tudjuk, sejtjük.
Csak éppen azt nem tudjuk, miképp küzdjünk ellene.
Akár hiszi valaki, akár nem, ennek a mai világnak a gyökere a régmúltban rejlik. Rudolf Steiner osztrák származású filozófus, író, mi több, társadalomreformer, egyesek szerint az emberségesebb lét megteremtésének fáradhatatlan harcosa már régen látta, hogyan törnek világuralomra bizonyos erők.
Steiner 1861-ben született, és 1925-ben halt meg. Akik ismerik munkásságát, tudják, mennyire előrelátó volt. Hamar felismerte, hogy ezek a világuralmat maguknak szánó körök – idézem –
„Azon dolgoznak, hogy az embereket Lucifer gyermekeivé tegyék. Ezek a körök úgy tervezik, hogy hatásukra a nyugati emberiség fokozatosan elveszíti a keresztény fejlődés alatt kivívott szabad, független, individuális énjét, és ezt érzékfeletti vagy szellemi világra vonatkozó ködös álmokkal helyettesíti, s ennek nyomán egy tartós gyermeki állapotba süllyed. Ezen köröknek az a célja, hogy a pénz hatalmával és politikai manipulációk segítségével fokozatosan egy országok felett álló és rejtetten működő hatalmi központot hozzanak létre. Ez a központ a jövőben majd ellenőrzése alatt tart minden folyamatot, ami a Földön zajlik és mindent, ami az emberi kapcsolatok terén történik. Az így növekvő és fokozatosan minden területre kiterjedő befolyásukon keresztül aztán korlátlan hatalmat biztosítanak a saját maguk és az őket inspiráló szellemiség számára.”
Aligha hinném, hogy józan ember tudna vitatkozni ezeknek a gondolatoknak az igazságával.
Már csak azért sem, mert cáfolhatatlanul látni, itt van már az az idő, amikor az úgynevezett világhatalom törekvései tényleg korlátlanok. Mindezt a törekvést immár a magunk sorsán érezhetjük. Hogy aztán a nagy gondolkodók igaz szavai termékeny talajra hullhatnak-e, magyarán elgondolkodunk-e azon, amire figyelmeztettek, azt nem tudom. Inkább azt sejtem, hogy a gondolkodásról is igyekeznek leszoktatni bennünket.
Pedig enélkül nagyon nehéz kikeveredni abból mocsárból, amibe a világ belekerült, mert a mocsár nem ereszt. S csak akkor ereszt, ha a süllyedő embert vagy járművet közösen mentjük ki belőle.
Ismét előveszem lírai énemet, hogy a Heltai-versből, melynek címe Szabadság, idézzek egy részletet, s egyben ajánljam mindenkinek, hogy olvassa el a verset, ha nem ismerné.
„Tudd meg: szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
A látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója.”
Gyönyörű gondolatok. Csak sajnos ezektől még nagyon messze van a jelen világ.
