A Nyugat-Európát sújtó természeti katasztrófa, annak okai és következményei sajátos fénytörést kaptak a hazai közbeszédben. És ez szomorú. Mert európai emberek, németek, hollandok, belgák és luxemburgiak személyes tragédiája kapcsán e pillanatban épp annyira ízléstelen Isten büntetéséről beszélni, mint amennyire elfogadhatatlan kijelenteni, hogy ilyesmit jóérzésű ember még csak nem is gondolhat.
Ez a magamutogató perlekedés méltatlan és időszerűtlen. Azért, mert Németországban eddig 170-en haltak meg, de több száz embert még mindig eltűntként tartanak számon. Hollandiában egyelőre nincs halálos áldozat, Belgiumban viszont 36-ra emelkedett a halottak száma.
Persze ezek így csak számok, statisztikai adatok. De ha azt írjuk, hogy a keleti-belgiumi Vervier melletti Pepinster település egyik összeomlott épületének romjai közül a szombat éjjel kiszűrődő jajkiáltások vasárnap reggelre elhallgattak, az már más. Képzeljük csak el, hogy szeretteink több tonna sitt alatt rekednek, ám a mentésre a bizonytalan épületszerkezet miatt nincs lehetőség. Segítségért kiabálnak, de hiába, senki sem tud segíteni. És meghalnak.
Megindító volt Adenau polgármesterének beszéde, amikor könnyeivel küszködve ecsetelte a Rajna-vidék-Pfalz tartományi település tragédiáját a kancellár látogatásakor. Angela Merkel válaszul sajnálkozott egy keveset, majd közölte, hogy gyorsabban kell harcolni az éghajlatváltozás ellen. Elintézte ennyivel. Pedig…
Árvízi helyzet július 15-én a németországi Erfstadtban / Fotó: EyePress via AFP
A Bild arról írt, hogy az európai árvízjelző figyelmeztető rendszer, az EFA már július 10-én, azaz négy nappal az áradások előtt figyelmeztette a német és a belga kormányt is, s a következő napokban tovább folytatták a német állam tájékoztatását, egyre pontosabb és pontosabb előrejelzést adva az árvíz időpontjáról és annak mértékéről. A katasztrófavédelem azonban nem vette komolyan a figyelmeztetést, így a szirénák és hangosbeszélők sem működtek. No meg a mindig éber – már ha kisebbségi jogokról vagy Magyarország kioktatásáról van szó – médiában is elmaradt az emberek tájékoztatása, így nem csoda, ha váratlanul érte őket a természeti csapás.
A meteorológusok szerint „a rendszer katasztrofális hibája” felelős a halálokért és a pusztításért, melyet az váltott ki, hogy egy hónapnyi eső esett – két nap alatt.
A The Sunday Times szintén írt arról, hogy a katasztrófa első jeleit kilenc napja fedezte fel egy műhold, amely 800 kilométerre keringett a Rajna folyó körüli domboknál. A riasztás utáni napokban egy tudóscsoport egy sor olyan előrejelzést küldött a német hatóságoknak, amelyek – mint azóta sajnos kiderült – rendkívül pontosak voltak: a Rajna-vidéket áradások sújtják majd, különösen az Erft és az Ahf folyók mentén és olyan városokban, mint Hagen és Altena.
A német kormány most azt elemzi, hogy hány embernek az életét menthették volna meg, ha hallgatnak az előrejelzésekre és evakuálják a veszélyzónákat – írják.
És most forgassuk magunkban egy kicsit ez a félmondatot: „ha hallgatnak az előrejelzésekre”!
Miért, ez valamiféle opció lett Németországban? Van az előrejelzés és vannak a német hatóságok, akik felülbírálva a szakembereket kimazsolázzák, melyik intelmet vegyék komolyan és melyiket engedjék el a fülük mellett? Mert ha ez igaz, az annyit tesz, hogy az áldozatoknak esélyük sem volt. A német hatóságok esélyt sem adtak nekik a menekülésre. És ez dermesztő. Pontosabban, ez az igazán dermesztő, s ezért is méltatlan bibliai csapásokat idézve „naugyézni”. Mert Pepinster nem Szodoma, ahogy Adenau sem, a lakosaik pedig nem egytől egyig perverzek és erőszakosak. Természetesen mindenki azt gondol, amit akar, ezt elvitatni nem kell és nem is lehet, most azonban az együttérzés talán időszerűbb, mint a nyilvános ítélethozatal.
Kiemelt kép: MTI/EPA/Sascha Steinbach
