A bíboros 1970. október 13-i dátummal keltezett, immár Robert Milhouse Nixon elnökhöz írott levelére a Fehér Ház válasza csak hónapokkal később, 1971. januárban érkezett meg.
A Szent Koronával kapcsolatban négy pontban rögzített álláspontot a nagykövet szóban közölte a bíborossal: a levelét megkapta a Fehér Ház, ahol azt tanulmányozták, s üzenetük az, hogy ;
Jelenleg nem tervezik a Szent Korona visszaadását Magyarországnak; nagyra becsülik a bíboros érdeklődését a kérdéssel kapcsolatban; végül sajnálják, hogy nem tehetnek eleget kérésének, és nem küldhetik a Szent Koronát a Vatikánba, mert az egyértelműen a magyar nemzet tulajdona, és az adott körülmények között egyoldalúan nem adhatják át a magyar kincset megőrzésükből egy harmadik félnek.
Az Apostoli Szentszék és a Magyar Népköztársaság Kormánya szeptember 9-én aláírt megállapodását követően, 1971. szeptember 28-án a bíboros elhagyhatta Szabadság téri menedékét, és még aznap kora délután megérkezett a Vatikánba. Ne feledjük, hogy véres, megpróbáltató évtizedek voltak a fogság évei az ország népe számára, ám nyilván a nyomásgyakorlás céljával 1962. december 28-án elrendelte a Legfőbb Ügyészség a követség menedékét élvező Bíborossal szemben a nyomozást hazaárulás és az államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének bűntette miatt.
Mindszenty bíboros már Bécsben élt, amikor az Amerikai Egyesült Államok elnökét arról győzködte 1972-ben kétszer is, hogy ne adja vissza a Szent Koronát Magyarországnak. Előbb az év elején, februárban, majd miután nem nyugtatta meg a kapott válasz, október 26-án újabb levelet írt Nixonnak. Ebben azt is papírra vetette – több évtizedes álláspontját ismételten rögzítve –, hogy a Vatikánnak átadhatják a nemzeti ereklyéket.
A válasz elszomoríthatta, mert elképzelését – a hasonlóképp következetes washingtoni álláspontnak megfelelően – ismét nem támogatták, a Szent Korona őrzésére ugyanis a Vatikán nem hívatott, hanem „annak a magyar nemzethez kell visszatérnie”. Noha a magyar emigráció szerette volna, 1974 májusában, az Amerikai Egyesült Államokban tett látogatásakor a bíboros nem találkozhatott az elnökkel, nem emelhetett szót személyesen nála azért, hogy a Szent Koronát ne szolgáltassa vissza a Kádár uralta Magyarországnak.
Pál pápa 1973. december 18-án tudatta Mindszentyvel döntését a felmentéséről, azzal, hogy azt egy későbbi időpontban hozza nyilvánosságra. Az esztergomi érseki szék megüresedését 1974. február 5-én jelentették be a Vatikánban. A bíboros 1974. április 3-án aláírt, de el nem küldött „fellebbező levelet” fogalmazott VI. Pál pápának. Ebben olvasható, hogy „ami idáig történt Esztergommal kapcsolatban, az gyakorlatilag megkönnyíti Nixon elnöknek, hogy istentelen kezekbe juttassa a Szent Koronát. Ez idáig az elnök folyamatosan megerősítette előttem, hogy továbbra is szent [tárgyhoz illő] oltalomban részesíti, ám utóbb olyan nyilatkozatokat tett a tömegkommunikációban, amelyek engem nyugtalansággal töltenek el. […]” „Mindez a bíboros alkotmányos szerepfelfogásából, az ősi, Szent István-i alkotmány, a Szent Korona iránti hűségéből és ragaszkodásából fakadt”: állapítja meg Zinner Tibor.
Az Amerikai Egyesült Államok Helsinkit követően, James Earl „Jimmy” Carter jr. elnöksége idején, 1978. január 5-én visszaszolgáltatta Magyarországnak a koronázási ékszereket. Az elnöki döntést az amerikai magyar emigráció kétharmad része ellenezte nyilván hasonló megfontolásokból, mint amelyek a Bíborost vezették. A történelmi közjog tükrében egyértelműen illegitim önkényuralmi rendszernek nem volt erkölcsi és alkotmányos alapja a független magyar államiság ezeréves jelképének követelésére, egy ünnepélyes Szent Korona visszatérés élménye jobban megilletett volna egy szabad és független alkotmányos Magyarországhoz. Az amerikai kongresszusi meghallgatáson az elnöki döntés előtt az emigrációba kényszerült miniszterelnök Nagy Ferenc és az 56-os nemzetőrség főparancsnokaként nyilatkozó Király Béla támogatta a hazatérést, a kísérő küldöttségben ott volt két világhírű magyar tudós is: Szent Györgyi Albert és Bay Zoltán.
A hidegháború vége felé közeledett, a döntés nem járt veszéllyel magára a Szent Koronára, sőt Magyarországon erősen megnövekedett az érdeklődés iránta, ami a nemzeti érzés és tudat megerősödését s talán az 1989-es politikai rendszerváltozás hangulati előkészítését, s inkább a rendszer további gyengülését, mintsem nemzetközi tekintélyének erősítését és belpolitikai szilárdulását jelentette volna, amitől az ellenzők tartottak.
Amikor a Szent Koronát 1978-ban vissza szolgáltatták Magyarországnak, Mindszenty József az utolsó magyar hercegprímás már évek óta örök álmát aludta Mariazellben a Magyarok Nagyasszonya-bazilika Szent László-kápolnájában, amíg azután 1991. május 4-én újra nem temették végső nyughelyén, az esztergomi bazilika altemplomában. Nem volt hozzá irgalmas az utókor, mert nem teljesítette sem azt a kérését, hogy az istentelen kommunista hatalomnak ne szolgáltassák vissza a Szent Koronát, sem pedig azt a kérését, hogy mindaddig ne helyezzék végső nyugalomra Esztergomban, amíg idegen megszálló csizma tapossa hazája földjét. Ám mindkét szószegés következményei alól talán mentesül az utókor azért, mert a feltételek: az idegen csapatok távozása és az ország független állami létének helyreállítása mégiscsak bekövetkezett rövidesen. Azután újabb történet kezdődik…
Az addig vezető, jelenünket is meghatározó történelmi változásoknak cselekvő részese, jelképe, élő lelkiismerete, szigorú emlékeztetője, a történeti alkotmányosság, a keresztény Magyarország tántoríthatatlan robotosa volt az utolsó magyar Hercegprímás. Életútját bemutató emlékei végén így fejezi be emlékiratait: „Nem azt keresem, ami nekem hasznos, hanem ami másoknak van javára, hogy üdvözöljenek.” (I.Kor. 10.33)
1953-1978 –ban Fort Knox (USA, Texas) haditengerészeti támaszponton őrizték a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket.
Az 1977. december 16-i napilapok a következőt közölték: „Magyar–Amerikai Közös Közlemény.
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke megállapította, hogy helyénvaló és időszerű visszaadni Magyarország népének Szent István koronáját és a koronázási ékszereket, amelyek a második világháború befejezése óta az Amerikai Egyesült Államok őrizetében vannak. A korona visszaadásra 1978. január 6-án és 7-én Budapesten, ünnepélyes keretek között kerül sor, a magyar és amerikai népet képviselő küldöttségek részvételével. A Magyar Népköztársaság kormánya a koronát és a koronázási ékszereket Budapesten, állandó jelleggel, egy megfelelő történelmi helyen fogja kiállítani, úgy, hogy az ország lakossága, külföldön élő magyarok és külföldiek egyaránt láthassák azokat.”
A Hétfői Hírek 1978. január 16-i számában a Magyar Televízió által készített filmről beszámoló cikke szerint a 22 tagú koronaőrségnek Bunda József mellett még két tagja van életben: a filmen szintén szereplő Kocsis József és Borbély János. (Nem tesz említést arról a Vitéz Józsefről, aki részese a Szent Korona Országházba való átszállításának, múzeumi rabságából való kiszabadításának 2000. január l-jén.)
Bertényi Iván szerint »az amerikai kormány 1951-ben különleges jogállású tárgynak nyilvánította« a koronát (id. cikk). A State Departement 1965 évi hivatalos nyilatkozata szerint a koronát »úgy kezelik, mint a magyar nép speciális státusban lévő tulajdonát, amely az Egyesült Államok hatóságainál van letétben«. Hazahozatala előtt a koronázási jelvényekkel együtt a történelmi amerikai erődítményből, a Kentucky állambeli Fort Knoxból szállították Washingtonba és a különgép a Washington melletti Andrews katonai légitámaszpontról indult velük haza az óceánon át. Vance külügyminiszter idézte beszédében Carter elnöknek Losonczi Pálhoz, az elnöki tanács elnökéhez intézett levelét, amely szerint büszkeséggel adja vissza “Magyarország népének ezt a felbecsülhetetlen értékű kincset, amelyet megóvni a második világháború szörnyű pusztítása óta az Egyesült Államok számára megtiszteltetés volt”.
Az akkori tudósítások és beszédek a hagyománynak megfelelően Szent István koronájának, egy kilencszáznyolcvan éves különleges jelképnek hazatéréséről beszélnek. Az átadási ünnepségen, 1978. január 6-án, Vízkereszt napján a budapesti Országház kupolacsarnokában kiállított Szent Koronát és koronázási jelvényeket Vance külügyminiszter adta át az ország akkori kommunista vezetését képviselő Apró Antal országgyűlési elnöknek – valójában, szavai szerint is a magyar népnek –, az akkor Amerikában élő Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas tudósunk, Illyés Gyula költő és más magyarországi szellemi emberek jelenlétében.
Az amerikai külügyminiszter idézte beszédében Carter elnöknek Losonczy Pálhoz, az elnöki tanács elnökéhez intézett levelét, amely szerint büszkeséggel adja vissza „Magyarország népének ezt a felbecsülhetetlen értékű kincset, amelyet megóvni a második világháború szörnyű pusztítása óta az Egyesült Államok számára megtiszteltetés volt.”
A magyar népnek – s nem elsősorban a kormánynak – való visszaadás hangsúlyozása, továbbá az 1977. december l6-i közös közleményben szereplő feltétel, hogy a magyarországi kormány „a koronát és a koronázási ékszereket Budapesten, állandó jelleggel, egy megfelelő történelmi helyen fogja kiállítani, úgy, hogy az ország lakossága, külföldön élő magyarok és külföldiek egyaránt láthassák azokat”, némileg tompították a nyugatra szakadt magyarságban megmutatkozó a történeti alkotmány tükrében megalapozott tiltakozás hangját, melyet a diktatúrának a történelmi, alkotmányos szimbólum visszaadása által való felértékelődése, legitimizálódása mint veszély váltott ki, nem alaptalanul.
A korona sorsa – hazaérkezése után is – a magyar történelemhez hasonlóan alakult. A Nemzeti Múzeum díszterméből csakhamar egy földszinti terembe került, nem kapva közjogi jelentőségének megfelelő elhelyezést és őrzést.
Az 1990–94-es országgyűlés sem foglalkozott a Szent Korona őrzésével, bár egyes országgyűlési képviselők, mint ismereteink szerint Sándorfi György, Szilasy György, Pap András éltek ilyen kezdeményezéssel a kormány tagjainál.
Maczó Ágnes, az 1994-98-as országgyűlés kisgazdapárti alelnöke pedig alkotmánytervezetében foglalkozik a Szent Korona szerepével. Tervezetének 5. §-a szerint “A szuverenitás teljességét a magyar Szent Korona testesíti meg, amely állandó jelleggel az Országházban kerül elhelyezésre”. Másutt szól a Szent Koronára tett esküről, és a tervezet indoklásában ezt mondja: “…… A köztársaság elnöke, a kormány s az országgyűlési képviselők esküjüket a magyar Szent Korona előtt teszik le. Ezen alkalmakkor a koronát az Országgyűlés üléstermébe viszik át, ahol ünnepélyes keretek között a magyar történelem jogfolytonosságát jelképezve van jelen.”
A Szent Korona közjogi újjászületésének, legújabbkori újra fényesedésének három nagy állomása volt. Az első a koronás címert a magyar állam címerévé tévő 1990.évi alkotmánymódosítás; a második a milleniumi emléktörvény, a „Szent István államalapításának emlékéről és a Szent Koronáról” szóló 2000. évi I. törvény amelynek rendelkezése alapján a Szent Korona elfoglalta szerintünk legjobb és legméltóbb helyét az Országház kupolacsarnokában; a harmadik stáció a 2012 január elsején hatályba lépett Alaptörvény, amely a Szent Koronát Magyarország alkotmányos állami folytonosságának megtestesítőjeként becsülte meg eredeti méltóságához méltó módon, s annak megfelelően, megállapítva: „Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét.”
Szerző: Zétényi Zsolt