Ezúttal az UEFA elnökét szólította föl, szerinte ugyanis Putyin a Fradin keresztül intézi újabb befolyásolási kísérletét.

„Levélben szólítjuk fel az UEFA elnökét, hogy tegyen lépéseket Putyin újabb befolyásolási kísérletének megakadályozására! Eddig tartott: európai nyomásra az orosz kémbankból sikerült kilépnünk,

Orbán Viktor most a Fradin keresztül engedné vissza Putyinékat.

Normál esetben mindenki örülne annak, hogy egy multinacionális cég egy magyar focicsapat szponzora lesz. Külföldről jön a pénz, nagy részét Magyarországon költik el, nő a magyar GDP, erősödik a magyar foci, win-win. Csakhogy a Fidesz által teljesen leuralt magyar bajnokságban még ez sem úgy megy, ahogy kéne. Jelen esetben ugyanis a magyar focicsapat a Fradi, amelyre a Fidesz már régóta rátelepedett, a külföldi multi pedig az orosz Gazprom.

A világ legnagyobb földgázkitermelője korábban a német Schalke futballcsapatának is a szponzora volt. Szabados Gábor sportközgazdász szerint, ameddig nem tört ki az ukrajnai háború, addig a Bajnokok Ligájának és az UEFA-nak is az egyik legnagyobb szponzora volt a Gazprom. Mint mondta, logikus, hogy az energiacég most olyan országban próbálkozik, amely barátságosabb Oroszországgal, mint a többi európai állam. Szabados Gábor úgy véli, ha sikerül a megállapodás, úgy a Gazprom főszponzorrá válna, és évente több milliárd forintot hozhatna a Ferencvárosnak, amelynek éves költségvetése 20 milliárd forintra tehető.

Ez a jelenség nem újkeletű: úgy hívják, hogy »sportswashing«. Szaúd-Arábiának sem azért volt fontos Cristiano Ronaldo, N’Golo Kanté vagy Rúben Neves leigazolása, mert annyira fontos volt nekik élőben látni ezeket a világsztárokat. Hanem azért, mert ezzel akarják javítani Szaúd-Arábia emberi jogi aggályok, brutális kivégzések és demokratikusnak legkevésbé sem nevezhető hatalomgyakorlás miatt megtépázott reputációját.

A Gazprom most ugyanerre készül a Fradival: vissza akarja csempészni magát az európai fociba, a Ferencváros szponzoraként. És Kubatov Gábor ezt pontosan tudja.

EP-képviselő kollégáimat tájékoztattam Putyin újabb befolyásolási kísérletéről – és a támogatásukat kértem, hogy levélben felszólítsuk az UEFA elnökét:

tegyen lépéseket, hogy ne valósulhasson meg ez a szégyentelen szövetségkötés.”

Index / Facebook

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán