Hatvan magyarországi és határon túli település részvételével rendezik a hétvégén a 14. Nemzeti Vágtát a budapesti Hősök terén – mondta el Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató.

A versenyigazgató a Kossuth Rádióban felidézte, hogy májustól kezdve 11 elővágtát rendeztek, a magyarországi települések mellett a Vajdaság, Muravidék és Erdély lovasai részvételével. Elmondta, a Nemzeti Vágta szombati napján ötfős előfutamokat tartanak, a döntő pedig vasárnap délután lesz.

A fiatal tehetségek számára újra megrendezik a Kishuszár Vágtát, bemutatót tart a nemzeti díszegység, lesz fogatvágta, méneshajtás, négyes fogatok üldözéses versenye, hagyományőrző felvonulás, kocsitoló verseny, díjugratás és visszatér a jótékonysági sztárfutam is – ismertette a programokat, hozzátéve, hogy az Andrássy úton kialakított korzón a résztvevő települések mutatják be hagyományaikat, értékeiket.

nemzeti vágta

Az M1 műsorában Szotyori Nagy Kristóf elmondta azt is, hogy a nemzetközi futamot 12 ország, köztük India, Nagy-Britannia, Törökország, Ausztria és a környező országok részvételével rendezik meg.

Kiemelte, hogy a jótékonysági futamon – amelynek kedvezményezettje idén egy állatvédelemmel foglalkozó alapítvány lesz – Széchenyi Krisztián, Krajnik-Balogh Gábor, Bács Péter, Sipos Imre és Nagy Ervin pattan nyeregbe.

Ez a rendezvény a kultúra és a sport ötvözete, olyan országimázs-fesztivál, amelynek a ló áll a középpontjában, határainkon belül és azon túl ívelő esemény, amely világszerte ismertté vált – hangsúlyozta a versenyigazgató.

Forrás, fotó: MTI