Életének 89. évében meghalt Mádl Dalma, Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegye – tudatta a család pénteken az MTI-vel.

Mádl Dalma egész életével az egyház tanítását közvetítette – reagált a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegyének pénteki halálhírére. Az MTI-hez eljuttatott közleményükben úgy fogalmaztak:

„hálával tartozunk Istennek, hogy Dalma asszony köztünk élt és áldozatos munkásságával, valamint egész életével az egyház tanítását és a krisztusi szeretetet közvetítette az emberek, a társadalom felé. A püspöki kar együttérzését fejezte ki a gyászoló családdal a magyar katolikus közösség nevében. Imáinkban megemlékezünk Dalma asszonyról, kérve a Mindenhatót, jutalmazza őt az örök élet boldogságával”

Mádl Dalma, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegye nyolcvannyolc éves korában, péntek hajnalban hunyt el. Mádl Dalma Némethy Dalma néven 1932. november 9-én született Pécsett. A budapesti Patrona Hungariae Gimnáziumban érettségizett 1951-ben. 1955-ben kötött házasságot Mádl Ferenccel. 1957-ben Budapesten, a Kertészeti Kutató Intézetben, majd 1964-től a Budapesti Műszaki Egyetemen a Mezőgazdasági Kémiai Technológiai Tanszék kutatócsoportjánál dolgozott. Mádl Ferenc köztársasági elnöksége idején, 2000 és 2005 között számos jószolgálati és jótékonysági kezdeményezésben vett részt, majd e tevékenységét férje mandátumának lejárta után is folytatta. Haláláig a Katolikus Karitász jószolgálati nagyköveteként is tevékenykedett. Munkásságát 2005-ben Polgári Magyarországért díjjal, 2012-ben Magyar Szabadságért díjjal ismerték el.

Forrás: MTI