Fábián Gábor egyike volt azoknak, akik áldozatává váltak a 2006. októberi rendőri fellépésnek. Mondhatnánk könnyedén, rosszkor volt rossz helyen, de mindaz, ami aznap történt, sajnos messze túlmutat ezen az egyszerű szófordulaton. Fábián Gábor megjárta a poklok poklát, sem testileg, sem lelkileg nem tudta maga mögött hagyni mindazt, amit 15 évvel ezelőtt elszenvedett.

– Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde engem ugyanúgy felháborított, mint megannyi honfitársamat, a 2006. szeptemberi eseményeket, a rendőrök brutális fellépését tévén, hírcsatornákon keresztül kísértem figyelemmel. Októberben 23-a előtt kint voltunk Erdélyben, és amikor visszajöttünk, egy ismerősömmel beszéltünk meg találkozót az Astoriánál, hogy megemlékezzünk 1956-ról  – idézi fel a történteket Fábián Gábor, aki akkor még elképzelhetetlennek tartotta, hogy pár perccel később vérben fog úszni. –

Végighallgattuk a beszédeket, majd mikor Rákay Philip azt mondta, hogy „a rendezvénynek vége, mindenki térjen haza békével”, durranásokra lettünk figyelmesek. Nem tudtuk, mi lehetett a zaj, mindenesetre elindultunk a Deák tér felé, hogy metróval hazamenjünk. A Filmmúzeumig jutottam el, amikor láttam, hogy a Fidesz rendezvényéről hazainduló tömeg megrekedve áll, ugyanis a Madách tér felől könnygázgránátok repültek felénk. Úgy, hogy a rendőrök és köztünk, azaz a tömeg között volt vagy 150-200 méter, tehát semmiféle konfliktus nem volt, ami esetleg indokolta volna a lövéseket. Felfogtam, hogy a metró, illetve a Deák tér megközelíthetetlen, így másfelé indultam. Nem nagyon lehetett kikerülni a rendőröket, mire a Dob utca sarkára értem, ahol volt egy büfé, a rendőrök is ott voltak.

Emlékszem, egy idősebb, zavarodott bácsi ott állt a sarkon, nem is értette, mi történik – mondjuk én sem –, de a rendőrök mondogatták, hogy menjünk, menjünk. Az idős férfi befordult a sarkon, én is mentem volna tovább, de abban a pillanatban azt éreztem, hogy hátulról rám ugrottak hatan, nyolcan – mondja visszaemlékezve a férfi, aki azóta sem érti, miért támadtak rá a rendőrök.

Fábián Gábort behúzták a sorfal mögé, miközben ütötték-verték.

– Elmondhatatlan fájdalmat éreztem. A sorfal mögött megpróbáltak megbilincselni azzal a gyorskötözővel, amit akkor sokaknál használtak. Hatan álltak rajtam, nehogy véletlenül elszaladjak, és két rendőr próbált megbilincselni. Ez nem ment elsőre, mert fordítva használták a szíjat. Majd kitörték a vállamat, már én szóltam nekik, hogy fordítsa meg a szíjat, mert eltöri a vállamat. Na, akkor megfordította, és úgy meghúzta a csuklómon, hogy fél óra után a kezem fekete volt. Mikor felültettek, az egyik rendőr ráállt a lábaimra, és hintázott rajta! Iszonyú fájdalmam volt! Rögtön éreztem, hogy valami nem stimmel a lábammal, eltört.

Ezután behúztak a büfé bejáratához, leköpködtek, üvöltöztek velem, hogy „rohadt Fidesz-bérenc, itt fogunk agyonlőni, de ha nem itt, akkor bent a rendőrségen”. Ilyen bátorító szavakkal láttak el – meséli a férfi, aki csak ott ült és hallgatott.

A Madách téren – mint egy krumpliszsákot – bevonszolták egy rabszállítóba, melyben voltak már egypáran. Mondta a rendőrnek, hogy borzasztóan fáj a keze és a lába, jó lenne, ha hívna egy mentőt vagy orvost, de esélye sem volt a segítségre. – Bevittek a Gyorskocsi utcába, ott jött egy rendőr, aki, mikor meglátott, azt mondta: „Úristen, ennek le fog esni a keze, ha nem vágjuk le a gyorskötözőt!”

Egy orvos megvizsgált, majd közölte, hogy be kell vinni a kórházba. Látta, hogy eltörték a lábam, a bal kezemen az ujjam. Ráadásul balkezes vagyok, és ezt az ujjamat a mai napig nem tudom teljesen behajlítani.

Utólag kiderült egyébként, hogy azt a rendőrt, aki ezt tette, belső berkekben, egymás között csak úgy hívták: ujjtörő. Az volt a specialitása, hogy a lefogott, megkötözött emberek ujjait eltörte. Olyan lehetett ez nála, mint valami védjegy – emlékezik vissza.

– Három rendőr kísért be a Szent János kórházba. A röntgenes nővér, mikor meglátott, azt mondta: „Maga a harmincadik a mai nap, akit behoztak ide.” Kérdezte, hogy a családom tudja-e, mi történt velem, mondtam, nem engedtek telefonálni. Felajánlotta, hogy felhívja őket, de mikor a telefonomat átadtam neki, egy nyomozó üvöltözve rohant be a röntgenszobába, hogy nem telefonálhatunk senkinek. A nővérnek volt annyi lélekjelenléte, hogy megmondta a zsarunak, hogy nem ronthat be csak úgy, az egy röntgenszoba.

A nyomozó elvette a telefonomat és kiment. A nővér a saját telefonjáról végül felhívta a feleségemet, a fiam már jött is értem. Na, erre a rendőrök kicsit pánikba estek, mondogatták is egymás közt, hogy „nagy szarban vagyunk”, majd leléptek gyorsan, mintha mi sem történt volna – mondja Fábián Gábor, aki a nővérnek köszönhetően menekült meg a fogdától.

A férfi már otthon lábadozott, amikor egyre több amatőr felvétel jelent meg a 23-i verésekről. Elkezdett nyomozni, és csodák csodájára kiderült, hogy abban a büfében, ami előtt véresre verték, egy lány titokban mindent rögzített a telefonjával. – Ez a felvétel mentett meg attól, hogy elítéljenek, a rendőrség ugyanis eljárást indított ellenem közösség elleni uszítás vádjával, de olyan vádpont is szerepelt az anyagomban, hogy kövekkel dobáltam őket, kiabáltam.

A tárgyaláson átadtuk a felvételt, ami egyértelműen bizonyította ártatlanságomat, ejtették ellenem a vádat – hangsúlyozza.

A teljes cikket a Magyar Nemzetben itt olvashatja el.
Kép: Teknős Miklós