Ma nagy szükség van olyan házastársakra, akik tanúságot tesznek arról, hogy a válság nem átok, hanem egy lehetőség a megújulásra – méltatta Ferenc pápa a Retrouvaille nevű szervezet áldozatos munkáját a november elején a Vatikánban rendezett találkozón.

Retrouvaille egy világméretű keresztény, házassági segélyszervezetet, amely lehetőséget ad a házastársaknak, hogy tovább lépjenek a kapcsolatukban bekövetkezett válságokon, és párként fejlődhessenek tovább. A laikusok által vezetett szolgálat azért jött létre, hogy segítsen a nehézségekkel küzdő pároknak túljutni a kríziseken, helyreállítani és újraépíteni a házasságukat. A program segítői, tehát nem képzett házassági tanácsadók, hanem hétköznapi párok, akik megosztják személyes történeteiket a küzdelmekről és az útról, amelyet végigjártak…

… „Nem szabad félnünk a válságoktól” – kezdte beszédét a szentatya, amelyet a keresztény szervezet méltatásaként mondott. Ferenc pápa sokáig elidőzött a válság kérdésénél. Kifejtette, hogy a párkapcsolatokban bekövetkezett válsághelyzet szükségszerűen megingat minket, kellemetlen és soha többet nem jöhetünk ki belőle ugyanúgy, mint előtte. Ugyanakkor hasznos, mert segít növekedni és formálódni.

„Azonosulok az önök tapasztalatával, amely arra hív minket, hogy a válságot lehetőségként tekintsük: igen, fájdalmas lehetőségként, de lehetőségként (…) arra, hogy minőségi ugrást tegyünk a kapcsolatokban” – folytatta Ferenc pápa a gondolatsort.

…Ma nagy szükség van olyan emberekre, házastársakra, akik tudják, hogyan tegyenek tanúságot arról, hogy a válság nem átok, hanem az út része, és lehetőséget jelent” Majd hozzátette, hogy a papoknak és a püspököknek is hasonló feladatuk van, meg kell mutatniuk a pároknak, hogy a nehéz kapcsolati küzdelmek közepette is megvan a lehetőség a növekedésre és a változásra…

…Ferenc pápa végül arról is beszélt, hogy az életben mindig lesznek kihívások, amelyekkel meg kell küzdeni, mert az emberi élet nem egy steril laboratóriumban zajlik. De Jézus végigkísér minket az úton, ahogy a Retrouvaille szolgálat is segítséget nyújt…

A teljes cikk itt olvasható.

(Címkép: Pixabay)