Mert ő tudja, sőt, jobban tudja

Úgy tűnik, hiába a modern világ tudományos fejlettsége, szerény zsenikre továbbra is volna igény, a magabiztos tudatlanokból viszont túlkínálat mutatkozik. Így állunk. Tarol a Dunning–Kruger hatás.

A jelenséget a Cornell Egyetem pszichológusai, David Dunning és Justin Kruger fogalmazták meg, majd bizonyították be 1999-ben megjelent tanulmányukban. Kutatásaik résztvevőinek logikai képességét, nyelvtani tudását és humorérzékét mérték, miközben megkérték őket saját képességeik szubjektív értékelésére is. Azok, akik eredményük alapján csupán az alsó negyedbe tartoztak, messze átlagon felülinek értékelték képességeiket. Ezek az emberek túlbecsülték önmagukat, képtelenek voltak felismeri mások valódi szakértelmét és képességeit, csakúgy, mint saját hibáikat. A hozzá nem értőknek ugyanis ahhoz, hogy reálisan fel tudják mérni képességeik valós szintjét, pontosan arra a szakértelemre lenne szükségük, amelyet nem birtokolnak.

„Egyvalamit tudok biztosan: azt, hogy nem tudok semmit.” Szókratész

A Dunning–Kruger hatás akkor lép akcióba, amikor valaki olyan információmorzsa birtokosává válik, amiről korábban talán nem is tudta, hogy létezik. Az új „tudástól” megrészegülten aztán hirtelen szakértőnek gondolja magát, hiszen nem látja a teljes képet. A magabiztossági görbe csúcsán lévő, de képességei tekintetében kevésbé kiemelkedő sosem érti a kritikát, hiszen nincs viszonyítási alapja. Őszintén úgy hiszi, hogy mindenkinél jobban tudja, a „hiba nem az ő készülékében van”, ő a valódi szakértő, inkább a rendszer rossz, amely a teljesítményét megítéli.

A Dunning–Kruger hatás áldozata tehát nem informálatlan, hanem félrevezető tényektől, féligazságoktól és városi legendáktól zsong a feje, s úgy érzi, mintha mindez hasznos tudássá állt volna össze. Ez pedig veszélyes, már csak azért is, mert a valóban hozzáértők, a „szerény zsenik”, szemben az önjelölt világmegváltókkal, hajlamosak alábecsülni képességeiket; azt feltételezik, a többiek is éppoly jól informáltak, mint ők. Végül pedig oda jutunk, hogy egy kókler hamarabb és magabiztosabban fejti ki véleményét, mint egy valódi szakértő.

Az oltásellenesség kialakulása is az esetek többségében a Dunning–Kruger hatásnak tudható be, persze mindig akadnak olyan érdekcsoportok, akik nagyon is tudatosan igyekeznek elbizonytalanítani másokat, politikai, anyagi érdekből, vagy egyéb meggyőződésből.

Az oltásellenesség rövid története

1998 februárjában jelent meg a világ egyik legrangosabb orvosi magazinjában, a Lancetben az a cikk, amely megrendítette az emberek védőoltásokba vetett bizalmát, emiatt a szakemberek már szinte teljesen eltűnt betegségek járványát vizionálták, mint például a kanyaró vagy a szamárköhögés.

Andrew Wakefield 12 gyerek bevonásával végzett vizsgálatának eredményei ugyanis ok-okozati kapcsolatra mutattak rá az MMR-oltás (kombinált mumpsz, kanyaró és rubeola elleni védőoltás) és az autizmus kialakulása között. Wakefield arra bátorította a szülőket, hogy az MMR-oltás helyett válasszanak nem kombinált oltásokat a három betegség ellen és ezeket egy-egy év különbséggel adassák be. Sok szülő volt vevő a javaslatra, így míg 1994-ben az angol nők 90%-a megbízhatónak ítélte az MMR-oltást, a 2000-es évek elejére már csak 60%-uk gondolta így, ezáltal drámaian lecsökkent a beadott MMR-vakcinázások száma.

1999-ben, nem sokkal a tanulmány megjelenése után 500, 2002-ben 537 000 és 535 000, 2005-ben 31 korábbi kutatás adataira támaszkodva, 10 millió, 2012-ben 14 700 000 gyermeket bevonó vizsgálat sem talált összefüggést az MMR vakcina és az autizmus kialakulásának kapcsolata között. És akkor rögzítsük ismét: Wakefield 12, azaz tizenkettő gyermeket vont be a vizsgálatába.

A 2000-es évek elejére a folyamat eredményeként 80% alá esett az adott évben beoltott gyerekek aránya, ami olyan alacsony átoltottsági arány, mely miatt könnyen járvány törhet ki. A tanulmány híre elérte az Egyesült Államokat is, ahol hamar megalakult oltásellenes csoportok biztattak minden szülőt immár nem csak az MMR, de minden más oltás beadatásának megtagadására. Az eredmény: becslések szerint a ’90-es évek végén született gyermekek közül az USA-ban 125 000 nem kapta meg az MMR-oltást.

2004-ben Brian Deer lépett nyilvánosságra oknyomozása eredményével, mely elég nagy sajtóvisszhangot váltott ki Nagy-Britanniában. Az újságíró kiderítette, hogy két évvel a tanulmány megjelenése előtt egy Richard Barr nevű ügyvéd tulajdonképpen felbérelte Wakefieldet, hogy gyártson bizonyítékokat az MMR-oltás ellen. Barr sok pénzt szeretett volna szerezni a gyógyszergyárak ellen indított kártérítési perekből, ezért a felpereseket olyan családok köréből szedte össze, akik valamilyen formában érintettek voltak a témában. Barr mögé ráadásul beállt egy oltásellenes szervezet, a JABS. Ezt a csoportot olyan szülők alapították, akik szerint gyermekük autisztikus tüneteiért az MMR-oltás a felelős.

Végül kiderült, hogy a vizsgálati eredményeket több helyen is meghamisították: bár a tanulmány azt állította, hogy az autisztikus panaszok néhány nappal az oltás beadása után jelentkeztek, valójában egyetlen egy gyereknél diagnosztizáltak regresszív autizmust, és nála is az oltás beadása előtt már felléptek a tünetek. Fontos hozzátenni, hogy sem Wakefieldnek, sem más kutatócsoportnak nem sikerült megismételni saját kísérlete „eredményeit”, illetve Wakefield, néhány hónappal  a kombinált oltási ellen-kampánya előtt, szabadalmi kérelmet nyújtott be egy kanyaróellenes oltásra.

S hogy mi a tanulság? 2004-ben ugyan a Lancet bocsánatot kért és visszavonta a tanulmányt, Wakefield orvosi engedélyét pedig bevonta a kamara, ennek ellenére mind a mai napig sokan hisznek neki, pedig dokumentumok, jegyzőkönyvek bizonyítják, hogy megtervezett rágalomhadjáratról volt szó. 2011-re Nagy-Britanniában a gyerekek 91%-a megkapta az MMR-oltást, így az oltottság a Wakefield-féle ellen-kampány előtti szintre jutott. Az Egyesült Államokban viszont egyre rosszabb a helyzet, húsz éve nem volt annyi kanyarós eset, mint mostanában, pedig 71 orvosi tanulmány támasztja alá, hogy az MMR-vakcina nem hozható összefüggésbe az autisztikus zavarok kialakulásával. Persze kit érdekelnek a tudományos munkák, ha a Dunning–Kruger hatást példásan bemutató, oltásellenes sztároknak (Charlie Sheen, Alicia Silverstone vagy Jim Carrey) is hihet az ember?

Fertőző betegség vagy védőoltás?

A válasz bár egyszerűnek tűnik, manapság mégsem az, ennek pedig egyik döntő oka a bizalomhiány. A közösségi médiában terjedő széles spektrumú hülyeség szállt szembe az orvostudománnyal, ami egyszerre abszurd és ijesztő. Kinek higgyünk? Ez a kérdés sajnos sokakban felmerül, pedig nem bonyolult megválaszolni. Mégis, józan ésszel kinek kellene hinni? A sarki fűszeresnek, aki egy orvostól azt hallotta, hogy…? A netbúvárnak, aki szerint a diploma nem számít? A Facebook-huszárnak, kismacskás profilképpel? A pénzéhes patikusnak? A sértett újságírónak? A politikusnak, aki az oltásellenesek félelmeit kívánja szavazatokra váltani? Vagy a szakembereknek? Tényleg nehéz döntés. Ja, nem. Legalábbis annak nem, aki nem kíván se a Dunning–Kruger hatás, se a Covid áldozatává válni.

Kiemelt kép: arthungry.com