Még az idén elkezdődik a sátoraljaújhelyi Várhegyet és Szárhegyet összekötő gyalogos híd megvalósításához szükséges terület előkészítése. A Tokaj-Zemplén Térség fejlesztési kormányprogram részeként több mint 4 milliárd forintból felépülő Nemzeti Összetartozás Hídja 80 méter magasan húzódik majd és 700 m hosszú szerkezetével saját kategóriájában világrekordot állít fel.

Ezt Wáberer György, a Tokaj- Borvidék Fejlesztési Tanácselnöke, Tokaj-Zemplén térségért felelős kormánybiztos közölte Facebook oldalán.

A 2024 tavaszára elkészülő híd nagyszerű látványt nyújt majd a Zemplén hegység és a Felvidék irányába. A szerkezet középső részén a tervek szerint üvegfelület fokozza majd az élményt. A célállomás a Várhegy, mely Újhely várának romjait rejti. Ennek régészeti feltárása 2008-ban indult és jelenleg is folyamatban van. A hegy lábánál működik a Rákóczi Szövetség nemzetközi tábora, amely kiemelt szerepet játszik az anyaország és az elszakadt területek kapcsolatának erősítésében.
A látványosság növeli majd a város és a térség turisztikai vonzerejét, a növekvő forgalom munkahelyeket teremt.

Sátoraljaújhely 2.

Kép forrása: Facebook/Wáberer