Egy tanú részletes vallomást tett arról, hogy a Karácsony Gergely vezette főváros Berki Zsolt közreműködésével miként próbált vevőt találni a Városházára. Az ingatlant kezdetben 40 milliárd forintért plusz 10 százalék „jutalékért” kínálták amerikai és izraeli befektetőknek.

Bár Karácsony Gergely főpolgármester, illetve a baloldali városvezetés folyamatosan tagadja, hogy el szerették volna adni a Városházát, úgy tűnik, az ügyben zajló rendőrségi nyomozás ennek éppen az ellenkezőjét támasztja alá. – olvasható a Magyar Nemzetben.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) január 25-én hallgatta ki azt a személyt, akin keresztül Berki Zsolt amerikai befektetőknek ajánlotta fel a Városházát. Az illető kérte adatai zártan kezelését, ezért csak 1-es számú tanúként emlegették.

Emlékezetes, Berki Zsolt neve a Városháza-gate kirobbanását követően vált ismertté. Az elmúlt időszakban Anonymus által nyilvánosságra hozott hangfelvételekből kiderült, hogy a fővárosban egy jól behatárolható kör jutalékos, vagyis korrupciós rendszert működtet. Ennek a körnek tagja Berki Zsolt is, aki lényegében a fővárosi ingatlaneladások után kért kenőpénzeket szedte be és osztotta szét a megfelelő potentátoknak.

Mint olvasható, a Mediaworks Hírcentrumának birtokába került kihallgatási jegyzőkönyv szerint az 1-es számú tanú kijelentette, hogy három alkalommal egyeztetett az adásvétel ügyében Berkivel, akit már három éve ismer, és aki rendszeresen küldött neki e-maileket az eladó fővárosi ingatlanokról.

Az 1-es számú tanú a nyomozók kérdésére elmondta: az első találkozón – amely 2021 tavaszán a Westend irodaházban zajlott le – Berki Zsolton kívül egy másik személy is jelen volt, de semmi konkrétumról nem esett szó. Berki csupán arról biztosította, hogy a Városháza valóban eladó, és egyben afelől érdeklődött, hogy az amerikaiakat érdekelné-e az üzlet.

A tanú egyébként azért adott Berki szavára, mert korábban „már hallott olyan teljesült ügyletről”, amelyben ő segédkezett, valamint tudta, hogy a férfi befolyással rendelkezik a fővárosi vagyonkezelőnél.

A második egyeztetésre Berki Zsolt már a Városháza dokumentációjával érkezett, és jelezte, hogy „elküld majd egy megbízási szerződést, amely igazolja, hogy ő ezen ügyletekben eljárni jogosult”.

A tanú a harmadik találkozóval összefüggésben közölte, hogy a megbeszélésen rajta és Berki Zsolton kívül egy izraeli befektetői társaság képviselője is jelen volt. Ekkor már szó esett arról, hogy a Városháza ára 40 milliárd forint lenne, a „jutalék” pedig 10 százalék, amelyet a tanú és az izraeli fél képviselője is sokallt.

A harmadik egyeztetésen „mi mondtuk Berki Zsoltnak, hogy szeretnénk a megbízójával is tárgyalni. Ő mondta, hogy amennyiben komolyan érdeklődünk az üzlettel kapcsolatosan, úgy majd Tüttő Kata főpolgármester-helyettessel kell tárgyalnunk, de konkrétumokat nem mondott” – fogalmazott vallomásában az 1-es számú tanú. Hozzátette: a harmadik találkozó után Berki küldött számára egy szerződéstervezetet, amelyben benne volt a vételár és a jutalék is. Előbbi összeg „harmincvalamennyire” változott, utóbbi, vagyis a „jutalék” mértéke viszont maradt 10 százalék.

Tüttő

Tüttő Kata MSZP-s főpolgármester-helyettes. Vele kellett volna tárgyalni a Városházáról? (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Erről részletesen a Magyar Nemzetben olvashatnak.

Kiemelt kép forrása: PestiSrácok