Az ügyvéd szerint „ha az Orbán-kormány tagjait összehasonlítjuk az ellenzék legismertebb figuráival, egyértelmű, hogy hol van kompetenciaelőny és hol van kompetencia-deficit”.

Schiffer András és Vona Gábor volt a Spirit FM-en hallgatható Harcosok Klubja csütörtök esti adásának vendégei, a meghívottak többek között Orbán Viktor moszkvai tárgyalásáról, kompetenciakérdésről, és az ellenzék esélyeiről beszéltek.

Arra a felvetésre, hogy az elmúlt két év után logikus lett volna, ha az ellenzék kompetencia-versenyben hívja ki a Fideszt az áprilisi választáson, valamint, hogy a Demokratikus Koalíció volt az, amely – Dobrev Klára kompetenciáját hangsúlyozva – igyekezett kompetencia-beli kihívást intézni a Fidesz ellen, Vona Gábor azt mondta: nem tartja reálisnak, hogy kompetenciaversenyben nyerjen az ellenzék a Fidesz ellen, mert a kompetenciakarakter felépítése nem két hónap.

Úgy látja, hogy az ellenzék azzal, hogy Márki-Zay Péter nyerte az előválasztást egy olyan zavarodott helyzetbe került, amit a mai napig nem tudott strukturális, szervezeti szinten leképezni, ez pedig sokat árt a kompetenciának.

Meggyőződése, hogy a választások utolsó heteire is bizonytalannak maradó tömeg számára az ellenzék kormányzóképessége és a Fidesszel kapcsolatos érzelmek közötti választás lesz a dilemma. Meglátása szerint ez nem biztos, hogy feloldható dilemma lesz, ezért sokan menekülőpártokat kereshetnek.

Schiffer András fontosnak tartja, hogy egy alternatív erő kormányzóképesnek látszódjon, de mint mondta, Magyarországon az elmúlt harminc évben történt már olyan, amikor nem a kompetensebb erő került hatalomra, itt példaként hozta a rendszerváltó választást, valamint 1998-as választást.

Nyilvánvaló, ha csak az Orbán-kormány tagjait összehasonlítjuk az ellenzék legismertebb figuráival, egyértelmű, hogy hol van kompetenciaelőny és hol van kompetencia-deficit.

Ennek ellenére lehet kormányváltás, ennek ellenére győzhetne akár nagy többséggel is az ellenzék” – fogalmazott Schiffer András.

Problémaként említette azonban azt az LMP alapítója, hogy nem csak kompetenciaelőnye van a Fidesznek, hanem egyelőre nem azt érzékelik az emberek, hogy a Fidesz annyit rontott volna az életkörülményeiken, hogy bármi jöhet, csak a jelenlegiek menjenek. Arról is beszélt, hogy Márki-Zay Péter mikor erősít a kabinetvezetői rendszerrel, akkor bekövetkezik, amit Schiffer a legkevésbé szeretne látni: a 2010 előtti hegemón elit csoportok restaurációja.

Szerinte miközben az ellenzéki pártokon belül rettenetes kompetenciahiány van, amivel ezt ki akarják pótolni, az a „’90-es évek Jurassic Parkja”.

Raskó György, Király Júlia, köszönöm szépen, én nem szeretném, ha Magyarországot Raskó Györgyök és Király Júliáék kormányoznák, miközben a kompetenciájukat elismerem”– jelentette ki Schiffer.

Forrás: mandiner.hu/ Spirit FM

Kiemelt kép: mandiner.hu/Földházy Árpád/MTI