Szabadnak lenni szerintem azt jelenti, hogy jogom van mindarra, amihez másnak is joga van. Ezt nevezném társadalmi rendnek.
Hosszú-hosszú évekig azt papolták nekünk, hogy a demokrácia (először a szocialista, aztán meg az, ami most van) egyenesen a társadalmi lét csúcsa, maga a szabadság. Innen már nincs is feljebb, azaz ennél már nincs jobb, ez maga a tökély. Elméletben lehet, hogy így van, a gyakorlat azonban rendre mást mutat.
Szabadnak lenni ugyanis szerintem azt jelenti, hogy jogom van mindarra, amihez másnak is joga van. Ezt nevezném társadalmi rendnek, amely egyébként szabadság nélkül nemigen létezhet. S hogy rendről meg szabadságról miért pont most elmélkedek, nos ezt egy olyan embernek köszönhetem, aki egy olyan országból – bocsánat, birodalomból – érkezett hozzánk, mely birodalom egyre inkább arra formál jogot, hogy a nagyvilág főfelügyelőjeként mindennek, még a gondolatainknak is irányt szabjon.
Gyanítom, van, aki már kitalálta, hogy a nomen est omen (a név elárulja viselőjét) kifejezés igazságának beteljesítőjére gondoltam, aki ugyebár az Egyesült Államok magyarországi nagyköveteként igyekszik bennünket rendre „helyre tenni”, s megszabni, kiről, miről mit is szabad gondolnunk, s mit nem. Minap éppen Horthy Miklóst vette célba, megróva a miniszterelnöktől kezdve mindenkit, aki merészeli a hajdani kormányzó politikáját elismerni. Erről bőséggel beszámolt a sajtó, nem is részletezem, óriási tárgyi tudáshiány, avagy még nagyobb szándékos tudatlanság és hazugságözön volt az, amit a hajdani történelmi személyiséggel kapcsolatban előadott.
Magyarán meg akarta akadályozni – nem először – hogy bármiről és bárkiről azt gondoljunk, amit akarunk.
Gyanítom, ahhoz is volt némi köze, hogy az izraeli nagykövetség is csatlakozzon sajátos történelemértelmezéséhez Horthy-ügyben, ugyanis ők is elítélték egyik politikusunkat, Lázár Jánost, mondván, magasztalta Horthyt.
Ez lenne a szabadság? Hazugságokkal és a történelmi tények eltitkolásával, félremagyarázásával beleavatkozni egy ország életébe? Ez a helytartó beszél nekünk demokráciáról? Arról, hogy kit magasztaljunk és kit nem? Ha neki joga van a mi történelmünket, s annak szereplőit megítélni, akkor hogy-hogy nincs nekünk jogunk őt helyre tenni?
Mindenesetre ajánlanám neki a mélyebb ismereteket, miközben tudom, hogy egy ilyen kis nép sorsa és gondolkodásmódja, mint a magyaré, aligha érheti el a helytartók ingerküszöbét. Mégis megkísérlem, s röviden idézem egy magyar gondolkodó, bizonyos néhai Bibó István jogász, egyetemi tanár gondolatait a demokráciáról:
„Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől.”
Nos, én úgy gondolom, Pressman úr minket, magyarokat sorozatosan lekicsinylő véleménye mögött aligha a félelem munkál, inkább a felsőbbrendűség tudata. Lelke rajta. De azért nem ártana, ha olvasna egy kis Széchenyit, Kossuthot, Deák Ferencet, és így tovább. Rájönne, hogy nem most kezdtünk gondolkodni sem a szabadság, sem a demokrácia, sem pedig a viharos európai történelem tanulságairól. Valamint a helytartók viselkedéséről is van némi tapasztalatunk.
A fenti sorok összefoglalójaként hadd tegyek mindehhez hozzá még néhány gondolatot.
Olyan időket élünk, hogy az életünket leginkább saját magunktól kell megvédenünk.
mert úgy tűnik, mi magunk vagyunk saját szabadságunk akadálya. Márpedig szabaddá tenni csak mi tudjuk magunkat. Bátorsággal, határozottsággal, s tudva azt, hogy az igazság szabaddá tesz. S tudva azt is, hogy most rabok vagyunk. A technika, a háborúság, a téveszmék, a pénz, a mások feletti uralomra vágyás rabjai.
Nos, ezt nem csak én érzem, sőt! Egy kedves barátnőm nemrégiben megajándékozott egyik könyvével. A címe: El a kezekkel az életemtől. A vaskos könyvet Golenya Ágnes írta, s minden szavával egyet lehet érteni. Azokkal is, melyekkel megmagyarázza, saját életünk kulcsát nem adhatjuk ki a kezünkből. Sem covid, sem háború, sem gazdasági zsarolás, sem fajgyűlölet, sem fensőbbségest játszó senkiháziak nem uralkodhatnak felettünk. Csak és csakis az, aki a saját képére teremtett bennünket. Tehát: El a kezekkel az életünktől! A figyelmeztetés minden ostobán uralkodni vágyónak szól. Pressman úrnak is.
Szerző: Kondor Katalin újságíró
Forrás: Magyar Hírlap
Címlapkép: MTI Fotó: Földi Imre
