Az ellenzék nem áll túl jól köztársasági elnök-jelöltekben. Amióta kiderült, hogy a Jobbik például egy nemzetközileg elismert professzorban gondolkozik, jelentősen megnőtt a pincékben rejtőzködő nemzetközileg elismert professzorok száma, akik nem kívánnak abban a szekunder szégyenben részesülni, hogy Jakab Péter esetleg felkéri őket.
A magyar baloldalon hagyomány, hogy szerintük olyan embereknek kellene kifejeznie a nemzet egységét, akik képesek az MSZP és az SZDSZ egységének kifejezésére is. Szerintük ugyanis ez a két politikai alakulat a fasisztákon kívül lefedi a teljes nemzetet.
Göncz Árpáddal kezdődött a dolog, akinek első alkalommal volt alkalma kifejezni a nemzet egységét: Antall József egykori barátjaként olyan lelkesen rúgta fel a taxisblokád idején a friss demokrácia szabályait, mint az ÁVO-s tiszt a küblit a börtöncellában. Göncz nyilván a nemzet egysége és a demokrácia legfőbb őreként tekintett magára akkor is, amikor Horn Gyulát bízta meg a kormányalakítással 1994-ben. 2000-ben Göncz Árpád második ciklusa után az ellenzék nem állított jelöltet. Mádl Ferencet az Országgyűlés a harmadik fordulóban választotta meg. Természetesen balhé akkor is volt: az első két fordulóban szükséges kétharmados többség nem volt meg, pedig az MSZP úgy tett, mintha ő is támogatta volna a Mádl Ferencet.
2005-ben a rendszerváltás utáni elnökválasztások legizgalmasabbja és legrejtélyesebbje zajlott le. Gyurcsány Ferenc nem szerette volna, ha Szili Katalin fejezi ki a nemzet egységét, és el is intézte, hogy kellő számú akkori kormánypárti, valószínűleg SZDSZ-es képviselő ne támogassa. A konfliktus lényegére nem derült fény, de az akkor még hatalmas MSZP akkor volt a legközelebb ahhoz, hogy köztársasági elnököt adjon valaha is – ugyanis a párt szűk két évvel ezután Gyurcsány áldásos tevékenysége következtében olyan mélyrepülésbe kezdett, hogy mostanra már gyakorlatilag meg is szűnt. Sólyom László a Fidesz jelöltjeként is lett államfő, de nem lehet azt mondani, hogy komoly fejtörést okozott a baloldalnak; sem az őszödi beszéd, sem a 2006-os őszi események nem ösztönözték arra, hogy a nemzet egységéért, illetve a demokrácia megőrzéséért tegyen valamit a szigorú nézésen kívül, például legalább rendesen elhatárolódjon Gyurcsány Ferenctől és annak módszereitől. Ha ugyanis a köztársasági elnök a gyurcsányi ámokfutás után is működőnek érezte a demokráciát, akkor maga sem lehetett valami túl nagy demokrata. De azért megsértődött, hogy 2010-ben a Fidesz nem jelölte újra; láthatólag nem érezte úgy, hogy nem tett meg mindent, vagy többet kellett volna tennie.
Schmitt Pál ellenfele Balogh András volt, a neves történész professzor. Nem hiszem, hogy bárki fel tudná idézni az arcát vagy a karakterét; az MSZP jelöltjét valószínűleg csak érdekelte egy látogatás erejéig az Országház belülről. 2012-ben Ádernek nem volt ellenfele, 2017-ben viszont igen. Magyar sajátosság, hogy az SZDSZ már talán bő tíz éve megszűnt, de mégis tudományos bizonyossággal állapítható meg, hogy ki lenne a tagja, vagy lelkes támogatója a politikájának, ha az 5,1 százalékkal a parlamentben rontaná a levegőt. Majtényi László az igazi szabaddemokrata: sugárzik róla a felsőbbrendűség, az érzéketlenség és a magyarok iránti engesztelhetetlen utálat. Olyan kiválóságok, sőt, civilek javasolták a jelölését, mint Ferge Zsuzsa szociológus, Heller Ágnes filozófus, Iványi Gábor lelkész, volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő, Mellár Tamás közgazdász, Sándor Mária ápolónő, Kéri László politológus, Göncz Kinga volt külügyminiszter. A baloldali pártok – LMP, PM, MSZP, DK – néhány nap múlva gyorsan be is jelentették, hogy támogatják a jelöltségét.
Kijelenthetjük, tökéletes választás volt: kifejezte az ellenzék egységét a magyarellenességben és abban, hogy köztársasági elnök-jelöltként egészen elképesztően primitív és bunkó beszédet mondott. Érdemes felidézni néhány mondatát:
Legyünk bármilyen meggyőződésen, legyünk bármelyik párt szavazói, mindannyiunknak jobb intézmények, mint emberek uralma alatt élni! Az emberek szeszélyesek, ezért az emberek uralma alatt kiszámíthatatlanabb az életünk annál, mint amikor intézmények kormányoznak. Ugyanakkor régen itt van az ideje, hogy korlátozzuk a hatalommal rendelkezőknek a hatalom nélküliek iránti, a gazdagoknak a szegényekkel szembeni, valamint az egészségeseknek a nem egészségeseket elutasító, a férfiaknak a nők iránt, a nemzeti többségnek a kisebbségekkel szemben megnyilvánuló, továbbá a jelenleg itt élő nemzedékeknek az elkövetkező nemzedékekkel szembeni önzését. Az én eszményem a lehető legkevesebb állam és a minél több szolidaritás.
És természetesen gyalázta elődeit – véletlenül pont Schmitt Pált és Áder Jánost –, viszont leborult Göncz Árpád és Sólyom László nagysága előtt, megroppant alkotmányosságról és korrupcióról beszélt. A jogról értekezett, a jognak beszélt, a nemzetről és a magyarságról nem nagyon volt mondanivalója. Meg sem próbált úgy tenni, mintha nem hatná át egy ideológia, a szélsőséges liberalizmus. Magunk előtt láthattuk a megtestesült függetlenséget, mintha nem Göncz és Gyurcsány jelölgette volna mindenféle posztokra.
A 2022-es elnökválasztásnak is egy fideszes többségű Országgyűlés szalad neki, egy nagyon egyértelmű és a társadalom által pozitívan fogadott családpolitikai programhoz köthető jobboldali jelölttel. Novák Katalint pedig tényleg tökéletesen ellenpontozza az ellenzék szerint például Iványi Gábor, aki, mint mindig, tökéletesen megfelel az SZDSZ igényeinek. „Az Orbán-rendszerrel szembeni civil ellenállás emblematikus alakját” – ahogy egy ellenzéki újság fogalmaz – bizonyosan nemzetegyesítőként fogadná minden kormánypárti szavazó. Persze lehet, hogy nem is Iványi lesz a jelöltjük, ennél az ellenzéknél semmit sem lehet tudni, az is elképzelhető, hogy összevesznek ezen is és nem is lesz jelöltjük most. Abban is biztosak lehetünk, hogyha lenne bármilyen esélye az emberüknek, azonnal felhagynának a „civilek” meg az „értelmiségiek” jelölgetésével és egy politikust támogatnának valahonnan a liberális kádertemetőből. Csak az a biztos, hogy az is valahogy egy SZDSZ-es lenne.
Kiemelt kép: MTI / Kallos Bea
