Az élelmiszeripari ágazat technológiai beszállítói nyolcmilliárd forintos keretösszegre pályázhatnak, a támogatási kérelmek március 11. és 31. között adhatók be – jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és –szabályozásért felelős államtitkára tegnap Budapesten.

Az államtitkár elmondta: a vissza nem térítendő támogatás minimum húszmillió, maximum hárommilliárd forint, a támogatás mértéke a fejlesztés 35-50 százaléka lehet, a pályázat az ország teljes területén tud forrást nyújtani. Az Élelmiszeripari technológiai beszállító-fejlesztési program keretében az élelmiszeripar szereplőinek egyebek mellett precíziós eszközöket, gépeket, automatizált gyártósorokat, klímabarát és költséghatékony öntözési, gyomirtási megoldásokat, technológiákat szállító vállalkozások juthatnak támogatáshoz – ismertette.

György László kifejtette: a technológia robbanásszerűen fejlődik, és a kormány célja az, hogy a magyar vállalkozások az élvonalbeli technológiákat az elsők között tudják használni, így a hazai agrárium és az élelmiszeripar szereplői az évtized nyerteseivé váljanak. Magyarország a régióban elsőként indít fejlesztési programot az agráriumot és az élelmiszeripart kiszolgáló technológiai beszállítók számára – jelezte az államtitkár.

Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta: Magyarország rendkívüli adottságokkal rendelkezik ahhoz, hogy az élelmiszertermelés szempontjából önellátóvá vagy inkább élelmiszer-exportáló országgá váljon. A miniszter úgy fogalmazott: a magyar mezőgazdaság mintegy húszmillió ember ellátására képes, ugyanakkor a jelenlegi technológiai színvonal mellett nem lehet a jövő kihívásainak megfelelni.

Kiemelte: az elmúlt egy évben kihelyezett forrásokon túl további 1400 milliárd forintnyi fejlesztési forrás juttatását tervezik a mezőgazdaság és az élelmiszeripar számára, ami mintegy 2800 mil­liárd forint értékű beruházást jelent majd az ágazatban.

A miniszter különösen fontosnak nevezte, hogy a pályázat lehetővé teszi a mezőgazdaság számára kulcskérdésnek minősülő szerves trágya feldolgozásának támoga­tását is.
A szerves trágyák kedvező hatása régóta ismert, ugyanakkor az intenzív gazdálkodás viszonyai között a szervestrágyázás szerepe jelentősen csökkent – magyarázta.

A tárca kitüntetett figyelmet fordít a műtrágya minél nagyobb kiváltására, valamint ezzel összefüggésben a mezőgazdaságban keletkező szerves trágya környezettudatos feldolgozására és tovább hasznosítására – fejtette ki Nagy István, hozzátéve: a műtrágya-ellátás nehézségeire is választ kell adni.

Forrás: MH/ Mihalovics Tünde tudósítását itt olvashatják.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi