A budapest-terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplomban február 19-én 18.30-kor kezdődő szentmisén közreműködik, majd ingyenes koncertet ad az idén 20. születésnapját ünneplő Szent Efrém Férfikar. Kettős bemutatóra kerül sor, két olyan új Fehér György Miklós-mű hangzik fel, amelyeket a szerző kifejezetten az együttes számára írt.

Az orgonára komponált misében Bednarik Anasztázia működik közre orgonán, majd elhangzik Fehér György Miklós Requiemje is.

A Szent Efrém Férfikar 2002-ben alakult meg, s az utóbbi években Magyarország egyik legnépszerűbb vokális együttesévé vált. Missziójának tekinti a kultúrák közötti párbeszéd kialakítását, így egyfajta béketeremtő szerepük van a Kelet és a Nyugat között, ugyanakkor nagy hangsúlyt helyeznek az európai kortárs zene új kompozícióinak megszólaltatására és a magyar férfikari hagyomány (Liszt, Bartók, Kodály) ápolására is. Az együttes 2012-ben Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjat kapott a ruszin nemzetiségi kultúra ápolásáért, majd 2014-ben Magyar Örökség díjat vehetett át. Ugyanebben az évben Budapest Főváros Közgyűlése kimagasló kulturális és művészi tevékenységéért Budapest Márka díjat adományozott a Szent Efrém Férfikarnak.

Forrás és teljes cikk: magyarkurir.hu

Kiemelt kép: Szent Efrém Férfikar