Az Origo információi szerint nyomozók ébresztették Horváth Csaba zuglói polgármestert. Parkolási ügy miatt nyomoz a rendőrség, a polgármester is gyanúsított lehet. Úgy tudjuk, belső baloldali leszámolásról van szó, amely erősen kötődik Hadházy Ákoshoz. A Központi Nyomozó Főügyészség kérdésünkre megerősítette, hogy korrupciós ügyben nyomoznak, további tájékoztatást később adnak. 

Az Origo információi szerint – amit Hadházy Ákos és azóta Horváth Csaba saját Facebook-oldalán is megerősített – ma a polgármester otthonában, a zuglói önkormányzatnál és parkolási társaságánál is házkutatást tartottak.

Hadházy Ákos azonnal a kormánypártokra kezdett mutogatni, de itt egyértelműen egy belső baloldali leszámolásról lehet szó, amelynek Hadházy erősen részese, ugyanis korábban is többször írt már erről az ügyről, és mindenki ismeri a Tóth Csabával, illetve a zuglói önkormányzattal szemben fennálló konfliktusát.

Azt, hogy Tóth Csabának is köze lehet az ügyhöz, megerősíti, hogy információink szerint a Központi Nyomozó Főügyészség tartotta a házkutatást, márpedig ők abban az esetben nyomoznak, ha mentelmi joggal rendelkező személy érintett. Horváth Csabának nincs mentelmi joga – de mivel nála is volt házkutatás, ő is az ügy gyanúsítottja lehet -, Tóth Csabának MSZP-s országgyűlési képviselőként van.

Az Origo cikkének megjelenése után Facebook-bejegyzésében Horváth Csaba elismerte a házkutatást és megerősítette, hogy az ügyészség nyomoz.

Az ügynek sok érdekessége van.

A fővárosi parkolási botrányokról Hadházy Ákos és Soros blogja, a 444 is gyakran írt a közelmúltban, az országgyűlési képviselő rendszeresen bennfentes információkra hivatkozott. Egyelőre nehéz megmondani, hogy pontosan milyen ügyben szálltak ki a nyomozók a 14. kerületbe, ugyanakkor

AZ OTTANI BELSŐ BALOLDALI KONFLIKTUSNAK EZ MÁR NEM AZ ELSŐ FELVONÁSA.

Köztudott, hogy

HADHÁZY ÁKOS ÉS TÓTH CSABA KIÉLEZETT KÜZDELEMRE KÉSZÜLT AZ ELŐVÁLASZTÁS SORÁN,

melyre végül Tóth visszalépése miatt nem került sor. A baloldali villongások azonban itt nem értek véget, a szereplők hol magánéleti botrányokat, hol pedig gazdasági visszaéléseket kiáltva támadták egymást.

A mostani házkutatás feltehetően összefüggésben lehet azzal, hogy Hadházy már több alkalommal írt egy pártokon átnyúló parkolási mutyiról, amiről mai elmondása szerint

MÁR KORÁBBAN IS TUDTA, HOGY BALOLDALI SZEREPLŐK IS ÉRINTETTEK LEHETNEK.

A témában megjelent cikkekben és videós beszámolókban már 2010-et megelőzően szóba került annak a Fuzik Zsoltnak a neve, aki még a BKV vezéreként, a Demszky Gábor által vezetett fővárosi mutyik egyik vezéralakja volt. Fuzikot 2009-ben gyanúsították meg először, és a bonyolult korrupciós hálózat feltárására azóta sem került teljesen sor. Vélhetően a mostani nyomozati cselekményekre is ezzel összefüggésben kerülhet sor.

Frissítés: A Központi Nyomozó Főügyészség az Origo kérdéseire rövid választ küldött: „Megkeresésére tájékoztatom, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt jelenleg több helyszínen, köztük a Zuglói Polgármesteri Hivatal épületében összehangolt eljárási cselekményeket folytat. A bűnügyi akció eredményessége érdekében az eljárásról további adat nem közölhető, a főügyészség az ügyben hamarosan sajtóközlemény kiadását tervezi.

További frissítés:

A Központi Nyomozó Főügyészség meggyanúsította Horváth Csabát, Zugló polgármesterét a helyi parkolási botrány kapcsán. A Horváth Csaba elleni vádak: sokmillió forintot zsarolt ki egy cégtől.

A Központi Nyomozó Főügyészség befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz. Ebben a nyomozásban a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaéléseket vizsgálja.

Az ügyészség közleménye szerint, a megalapozott gyanú lényege szerint 2016-ban a jelenlegi polgármester – aki akkor a fővárosi közgyűlés tagja volt – a társával Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt.

Mindezen túlmenően, 2017 szeptemberében egy helyi politikus azzal kereste meg ugyanezen céget, hogy havi 3 millió forintért cserébe nem fogja a befolyását a cég ellenében érvényesíteni az ügyben. A gyanúsított ennek kapcsán legalább három alkalommal vett át alkalmanként 3 millió forint készpénzt.

A kiterjedt nyomozásban további eljárási cselekmények várhatóak – zárul a nyilatkozat.

Forrás és kiemelt kép: origo.hu/