A nemrég lemondott szocialista politikus úgy nyilatkozott, nehezen viseli, hogy nem egyforma mércével mérnek. A szocialista pártot most még az ellenzéki szövetségen belül is mindenki gyengíteni akarja.

Más ellenzéki politikusok is vannak, akik az övéhez hasonló diplomabotrányban érintettek – árulta el az Indexnek Bangóné Borbély Ildikó, aki szerint az etikai szabályoknak minden ellenzéki pártra egyformán kellene vonatkozniuk. A nemrég lemondott szocialista politikus úgy nyilatkozott, az ellenzéki oldalon is vannak olyanok, akik az MSZP gyengítésén dolgoznak. A távozó képviselő úgy érzi, elég volt a politikából, így a civil életben folytatja.

A bukott politikus elmondta, hogy miután kitört a diplomabotránya, úgy érezte, a Kossuth téren egy máglyán fogják elégetni, mintha a világ legnagyobb bűnét követte volna el. Nem gondolja, hogy ez történt.

Kijelentette:

„Nem akarom a politikai közösségemet bántani, ezért csak annyit mondok, hogy az ellenzéki oldalon nem én vagyok az egyetlen, aki érintett ilyen ügyben… Nem szeretnék neveket mondani, de annyit mondhatok, hogy nem csak én tudok róla, hogy vannak ilyen ügyek.”

„Az ellenzéki pártok felállítottak egy etikai kódexet. Hajnal Miklóssal kapcsolatban pedig csak azt tudom mondani, hogy ez az etikai kódex valakire vonatkozik, valakire pedig nem. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mi fér bele a későbbi politikai élete szempontjából, és mi nem. A Momentum és Hajnal Miklós úgy döntöttek, hogy nem vállalják az ő hasonló ügyének a következményeit. Én az első perctől kezdve vállaltam a felelősséget, és azt gondolom, hogy Hajnal Miklósnak is vállalnia kellene. Ha valami az egyik pártra vonatkozik, akkor a másik párt képviselőire és jelöltjeire is vonatkoznia kell.”

Az elmúlt napokban szocialista politikusokkal szemben felmerült korrupciós vádakról Bangóné kijelentette:

„Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet: Horváth Csabát, Tóth Csabát, Molnár Zsoltot vagy Baja Ferencet is. Hadházy Ákosnak megjelent egy Facebook-bejegyzése, amelyben felszólította Horváth Csabát és Molnár Zsoltot, hogy lépjenek vissza a közös listáról.”

„Felhívnám rá Hadházy Ákos figyelmét, hogy az ellenzék etikai kódexe minden pártra vonatkozik, és ennek értelmében akkor nem lenne helye a listán sem a momentumos Cseh Katalinnak, sem az olyan DK-s politikusoknak, mint Czeglédy Csaba, Ráczné Földi Judit vagy éppen Gréczy Zsolt.”

„Ha felállítunk egy követelményrendszert arról, hogy a képviselőknek minek kell megfelelniük, akkor ennek mindenkire vonatkoznia kell. Beleértve Hadházy Ákost is. Miközben Hadházy Ákos felszólítja az MSZP képviselőjelöltjeit, hogy lépjenek vissza, és ne terheljék tovább a közös listát, nem kerülhetjük el, hogy ez nem csak a Magyar Szocialista Pártot kell érintse. Ezen logika szerint fel kellene szólítania erre a többi képviselőt, köztük saját magát is. Tudvalevő: ha nyer az ellenzék a választáson, Hadházy Ákos lesz a korrupció feltárásáért felelős tárca nélküli miniszter. Pedig ellene is vannak eljárások.”

A teljes interjú ITT olvasható.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi