A bömbi is rád üvölti, miért jó neked a rossz

Zavarban vagyok, de úgy tűnik, a kampányhajrá utolsó hetében véres komolysággal kell feltenni ismét a kérdést, tulajdonképpen mit is vár az ember attól, akire leadja a voksát?

Én például azt, hogy az érdekeimet képviselje. A saját érdekeimet, a családomét, honfitársaimét, Magyarországét. A hazáét. Miért érzem mégis úgy, hogy ez a banális közhely kérdőjelessé vált, s közel sem egyértelmű valamennyi választásra jogosult magyar állampolgár számára?

Kétségtelen, hogy mindebben kiemelt szerepe van a közösségi médiában kialakul véleménybuborékoknak, amelyek visszhangkamraként funkcionálva jócskán eltorzítják a valóságot. Mégis felmerül a kérdés, hogy az online tér őrjöngői mit és mennyit érzékelnek az offline világból? Lehetséges, hogy semmit?

Gyarló az ember.

Sokan evidenciának tartják az Orbán-kormány elmúlt 12 évének eredményeit, s még csak opcióként sem merül fel bennük annak a lehetősége, hogy mindez nem egyirányú utca, a javakat meglepően gyorsan el lehet veszíteni, a sikereket le lehet nullázni.

Mi több, mára az eredmények gyakran megkérdőjeleződnek, egyes balliberális körökben pedig el is vitatják őket a kormányzattól.

Egy, a baloldali Azonnalin jegyzett komment plasztikusan mutat rá erre a jelenségre:

„Multinál dolgozom, a környezetemben dolgozó kollégák mind bruttó 1 misi körül visznek haza, és közben rettenetesen ellenzékiek. A legtöbbnek gyereke is van és igénybe veszi a világ legbőkezűbb családtámogatási rendszerét. Kíváncsi lennék, ha a sors valamilyen furcsa szeszélye folytán győzne ez a szerencsétlen ellenzék, mennyi időbe tellene, amíg ezek az utcán követelnék vissza a FIDESZ alatti fizetésüket és megnyirbált családtámogatásukat. Bolond, aki azt hiszi, hogy a hithű Fidesz szavazók mennének utcára. (2006-ban sem ők mentek, hanem az akkori Jobbikosok.) Legjobban azok akadnának ki ezekre a lúzerekre, akik megszavazzák őket. Ez egy lose-lose szitu a jelenlegi ellenzéknek.”

A szocialisták nyolc éve alatt regnáló négy kormány – a Medgyessy- és Bajnai-kormányok között Gyurcsány Ferencnek két kormánya is volt – kivétel nélkül progresszív politikai szemléletet követett. A reformok ígérete ugyan mindvégig jelen volt a kormányzati kommunikáció szintjén, ám a társadalmi alrendszerekben valódi strukturális változás nem történt, ennek legismertebb lelepleződése a 2006-os őszödi beszéd volt. A kisebb, majd a 2008–2009-es globális krízisre adott válaszok jellemzően olyan neoliberális gazdaságfilozófián alapuló intézkedések voltak, amelyek a lakossági megszorításokra és a szociális háló megnyirbálására épültek.

A legismertebb megszorító intézkedései a következők voltak:

két évre befagyasztották a közszféra bruttó bértömegét, megszüntették a 13. havi illetményt, előre hozták a nyugdíjkorhatár 65 évre való emelését, elmaradt a nyugdíjkorrekció, megszüntették a 13. havi nyugdíjat, a gyes és gyed együttesen három helyett csak két évig járt, eltörölték a lakástámogatási rendszert, fokozatosan megszüntetették a gázár- és távhő-kompenzációt.

A Bajnai-kormány rendelkezései egyformán súlyosan érintették a bérből és jövedelemből élőket, az alkalmazottakat, a családokat, a középosztályt vagy éppen a mélyszegénységben élőket. A megszorítócsomag a szociális válság mellett azonban nem javított az államháztartási mutatókon sem, így a progresszív politika 2010-re megbukott.

A 2010-es kormányváltást követően a 2008-as gazdasági válság utóhatásait kellett kezelnie elsőként a második Orbán-kormánynak. Az úgynevezett unortodox gazdaságpolitika keretében Matolcsy György vezetésével alapjaiban írták át mindazt, amit addig a közgazdaságtani alapvetésekről gondoltunk. A korábbinál nagyobb mértékben bevonták a közös teherviselésbe a bankszektort, a multinacionális cégeket, a korábban privatizált stratégiai ágazatokban meglévő vállalkozásokat elkezdte visszaszerezni az állam és ismét nemzeti tulajdonba kerültek. Így a közműszolgáltatások esetében jelentősen nőtt a magyar tulajdon aránya, ami például a 2010 előtti rezsiár-növekedési időszaknak vetett véget és hosszú idő után jelentős rezsiár-csökkentés következett be.

Az Orbán-kormány intézkedéseinek köszönhetően 2012-re Magyarország kikerült a gazdasági válságból, és míg a hasonló helyzetben lévő Görögország politikai és gazdasági mozgástere az egész évszázadra beszűkült a nemzetközi mentőcsomagok következtében, Magyarország szuverén politikai építkezésbe tudott kezdeni. A rezsicsökkentéstől a példátlan családtámogatáson át olyan intézkedések születtek az elmúlt 12 év során, amelyekre az EU más tagállamaiban is követendő példaként tekintenek.

Ezek a valós, kézzelfogható eredmények, amelyek mellett ne felejtsük el megemlíteni a kormány válságálló képességét sem. Az elmúlt 12 év eseményei támasztják ezt alá, hiszen akadtak kihívások bőven; a vörösiszap-katasztrófára rendkívül gyorsan reagált a kormány, a 2013-as árvíz a régióban Magyarországon okozott a legkisebb kárt, a 2015-ös migrációs válságot sikeresen megállította, a koronavírus-járvány eddig ismert hullámait pedig az elsők között tudhatta háta mögött Magyarország.

Ezzel a kormánnyal áll szemben egy, a szélrózsa minden irányába kacsintgató hatpárti szivárványkoalíció, amely még azokban az országokban is ritka, ahol hozzászoktak a koalíciós kormányokhoz.

Ők azok, akiknek 12 év alatt Gyurcsánytól Gyurcsányig sikerült eljutniuk, s hatalomra kerülésük esetén garantált a káosz, a kormányzásképtelenség, a gazdasági krízis, mi több, a háborúba sodródás veszélye se csekély.

Élükön pedig outsiderként egy olyan ember áll, akinek az elmúlt hónapok során minden társadalmi csoportot sikerült már megsértenie, aki szavai miatt folyton magyarázkodásra szorul, aki szeretetországról beszél, miközben hallgatósága a „földet rá” kiáltással ül tort az általuk leütött, földön fekvő nyugdíjas fölött, s akinek kampányfinisében a politikai ellenfelek nevét WC-papírra jegyzik, mert az jópofa. Itt tart ma az ellenzéki koalíció. Ez a nehezen kiizzadt produktum, a szellemi innováció, amelyet a „függetlenobjektív” média sosem mulaszt el föltupírozni, leradírozni vagy tisztára mosni. Nicolás Gómez Dávilának igaza volt, amikor megállapította, hogy

„a balosok számára a baloldali sajtó szokta megalkotni azokat a nagy embereket, akiket a természet és a történelem megtagadott tőlük.”

Végül, kétségbeesett próbálkozásként bevetésre kerülnek a bömbik is, 30 hangosbemondóval felszerelt kisbusz; hát nem tudom, van-e lejjebb, azt se, hogy mit árulnak majd, de Istenemre mondom, sosem vártam még úgy kampány végét, mint most.

Vona Gábor, egykori pártelnök így nyilatkozott a jelenségről az ATV ÖT című műsorában:

„Tartozom egy coming outtal! Én ültem ilyen bömbi-autóban a politikai pályafutásom kezdetén, és szeretném elmondani nektek – és az ellenzéknek is –, hogy milyen hatása volt. Az, aki bömbi-autóból akarja meggyőzni a szavazókat, annak arra kell felkészülnie, hogy rettenetesen utálni fogják. Ők azt várják, hogy a gyereknek tudnak venni végre jégkrémet, és akkor meglátnak téged, aki ráadásul még politikai beszédeket játszol le, propagandát, hát borzasztó rossz hatása van. Nem én vezettem, csak ültem, és tudod… amikor süppedsz bele az ülésbe.”

Kiemelt kép: debreceninap.hu