Egyetemi ápolóképzés és egészségügyi menedzserképzés őszi indítását jelentették be pénteken, Székelyudvarhelyen a Pécsi Tudományegyetem, a városban működő Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ, valamint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet képviselői. 

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője olyan álomnak tartotta a képzés beindítását, amire néhány éve még gondolni sem mertek a helyi szakemberek. Mint felidézte: a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központban (SZÉK) 1998 óta, amikor még ő volt a város polgármestere, folyamatosan indultak egyetemi képzések magyarországi partnerintézményekkel közösen. A Pécsi Tudományegyetem immár a hatodik magyarországi partnere a SZÉK-nek. Azt is megemlítette: a székelyudvarhelyi képzéseket mindig a magyarországi oktatási rendszerben akkreditáltatták, és segítették a végzősöket a diplomájuk honosításában. Ezzel szemben a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel (EMTE) román akkreditációt szerzett a képzéseinek.

Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, a Pécsi Tudományegyetem kuratóriumának tagja kijelentette: a legjobb szakemberekkel biztosítanak majd minőségi képzést, és ezzel nemcsak a magyarság ügyét, hanem Románia érdekeit is szolgálják, hiszen a betegségnek nincs nemzetisége. Arra is kitért, hogy a modellváltáson átesett Pécsi Tudományegyetem nemzeti hálózati centrumává válik. A politikus aktuális kérdésekről szólva fontosnak tartotta, hogy a vasárnapi magyarországi választások után is folytatódjon az elmúlt három ciklusban kialakult nemzetpolitika. Úgy vélte: ez nem pártpolitikai ügy. Reményét fejezte ki, hogy az emberek „a háború helyett a békét, a káosz helyett a biztonságot, a félelem helyett a nyugalmat” fogják választani. Szili Katalin a Marosvásárhely mellett talált eldobott levélszavazatok esetét provokációnak vélte. Sajnálatosnak tartotta, hogy ezzel valakik a levélszavazásba fektetett bizalmat próbálják megingatni.

Ágoston István, a Pécsi Tudományegyetem dékáni megbízottja elmondta: a koronavírus-világjárvány ráirányította a figyelmet arra, hogy egy ország akkor tud megküzdeni a kihívásokkal, ha jó egészségügye, magasan képzett egészségügyi szakdolgozói vannak. Hozzátette: az elindítandó képzések egy része távoktatásban, másik része jelenléti oktatásban indul, és számítanak a helyi szakemberekre is.

Verzár Zsófia, az egészségtudományi kar dékán-helyettese elmondta: Pécsen EU-támogatással sikerült létrehozni egy olyan MediSkillsLabot, amely intenzív terápiás szakemberek, aneszteziológusok képzését biztosítja. Hozzátette: hasonlót szeretnének Székelyudvarhelyen is létrehozni.

Forrás: Krónika

Fotó: Erdély Bálint Előd