A ma délutáni nemzetközi sajtótájékoztató elején a miniszterelnök arról beszélt, hogy hazánk érdeke: minél hamarabb fegyverszünet legyen az oroszok és az ukránok között. A kormányfő kitért a választási eredmény értékelésére is, arról azt mondta, hogy a rendszerváltás óta egyetlen politikai erő sem tudott ekkora győzelmet aratni Magyarországon. A kormány víziói a jövőre vonatozóan változatlanok, továbbra is elsődleges a családok védelme az emelkedő energiaáraktól. Európai kitekintésben továbbra is a nemzetállami létben és megoldásokban gondolkodik, mert bár a problémák globálisak, addig az arra adott hatékony válaszok lokálisak, nemzetállami szintűek.

A választásokat értékelve rámutatott, hogy nézete szerint a hatalmas győzelem három okra vezethető vissza:

  • A magyarok békét akarnak, és mivel a szomszédban háború zajlik ezért arra szavaztak, aki a béke garanciáját nyújtja. A kormányfő megjegyezte, hogy ő és a francia majd német vezetők is igyekeztek békemissziót teljesíteni.
  • A második körülmény a kormányfő szerint az, hogy hazánk sikeres ország. Ha a tényeket nézi és nem ideológiai szemüvegen keresztül, akkor azt látja, hogy két ország, Magyarország és Lengyelország a legsikeresebb.
  • A harmadik körülmény pedig az ellenfélen múlott. Ez egy „csak a hatalomért” koalíció volt, ez a választók lenézése. Csak az érdekelte őket milyen konstrukcióban nyerjenek hatalmat, ez tiszteletlenség a választókkal szemben. A választók legsúlyosabb lenézése pedig az volt, hogy a fasisztákat és kommunistákat is képviselni akarták. A kormánypártok víziója változatlan hazánkról és Európáról. Hiszünk a nemzetállamokban és hisszük, hogy egész Európában ennek reneszánsza lesz.

Abban hiszünk, hogy egész Európában reneszánsza lesz a nemzeti gondolatnak – mondta Orbán Viktor. Továbbra is hiszünk a nemzetállamokban. Megerősítjük a szövetségeinket, így az Európai Unióval való szövetséget és a NATO-val való szövetséget.

Így lehet csökkenteni a magas energiárakat

A kormányfő a magas energiaárak kapcsán azt mondta, hogy sűrgös intézkedésekre van szükség. Minden adminisztratív előírást fel kell függeszteni az energiák tekintetében, fel kell függeszteni az ETS-rendszer, fel kell függeszteni a villamosenergia és a gázár közötti kapcsolatot, és a kötelező bioüzemanyagok bekeverését. Ha ezt meglépjük akkor lehet csökkenteni az európai energiaárakat – tette hozzá.

A miniszterelnök Putyinnal is tárgyalt

Ma beszéltem Putyin elnökkel – mondta Orbán Viktor. Azt javasolta, hogy az orosz elnök hirdessen ki tűzszünetet. „Tudom, hogy ez nem megy magától, és azt javasoltam, hogy jöjjön el Budapestre és tárgyaljon az ukrán elnökkel, a francia elnökkel, és a német kancellárral” – fogalmazott a miniszterelnök. A kormányfő elmondta, az orosz elnök szerint ennek feltételei vannak amelyeket az orosz és az ukrán elnöknek kell egyeztetnie.

Van 200 ezer magyar Ukrajnában, felelősek vagyunk az ő életükért, és a veszélyt csak akkor tudják elkerülni, ha kimaradunk a háborúból – tette hozzá a magyar kormányfő.

***

Orbán Viktor kérdésre válaszolva elmondta, hogy a francia választás után kerülhet szóba egy esetleges új európai pártszövetség. Minden szomszédos ország gratulált a Fidesz választási győzelméhez – tette hozzá.

„Nem okoz nehézséget rubelben fizetni”

Nem okoz semmilyen nehézséget rubelben fizetni – mondta egy másik kérdésre a kormányfő. 

Energiaszankció

Egyelőre a nukleáris energia kérdésköre egyetlen szankciós listán nincs rajta – mondta egy másik kérdésre válaszolva a kormányfő. Nagyon sok támadás érte a paksi beruházást, és ez nagy károkat okoz nekünk. Ha ezek a támadások nem lettek volna, akkor az erőmű 2023-ban üzemelt volna.

Fegyvrszállítás, genderügy

Sem a fegyverszállítást, sem genderügyben nem fogunk engedni, és nem fogjuk támogatni a szankciók kiterjesztését az orosz gázra-és kőoljara – mondta. A legnagyobb probléma a genderügy, és a háborús szankciók ügye.

Megvalósul a Liget-projekt

Úgy valósul meg a Liget-projekt ahogy azt elterveztük – mondta a főváros és a kormány esetleges viszonyáról szóló kérdésre válaszolva a kormányfő.

A pénzügyi stabilitás nem áll ellentétben a növekedéssel

A pénzügyi stabilitás nem áll ellentétben a növekedéssel – mondta egy másik kérdésre. A magyar növekedésnek meg kell haladnia az unió átlagát – tette hozzá. Orbán Viktor kijelentette továbbra is cél, hogy a gyermekes családok ne éljenek rosszabbul, mint a gyermektelenek. Láttam olyat, hogy valaki megváltoztatta a politikáját a választás után, de annak rossz vége lett – tette hozzá.

Ki kell tartani azon programok mellett, amit korábban meghirdettünk, és a emberek oldalán kell maradnunk”– húzta alá a miniszterelnök.

 „Az ukránok jó katonák”

Orbán Viktor kérdésre elmondta, hogy az ukránokat megtámadták és védik a hazájukat. Ez számomra nem meglepetés, az ukránok jó katonák. Miután háború van, ezért nem akarom hosszan taglalni, hogy a magyarokat sokat bántották az elmúlt években – mondta a kormányfő. Az ukránok a legnagyobb bajban vannak, és valóban fenyeget minket, hogy sok magyar Kárpátaljáról eljön.

Az áremelkedéseket korlátozó intézkedésekről

Orbán Viktor kérdésre elmondta: Az áremelkedéseket korlátozó intézkedések minél tovább fenn szeretnénk tartani, erről tárgyalni kell.

Május végére lehet új kormány

Nem lesz gyors a kormányalakítás, mert a jövő nagy kérdései mellé kell a személyeket és szerkezetet létrehozni. Május végére lehet új kormány – mondta a kormányfő. Orbán Viktor kérdésre azt mondta, nem lehetetlen, hogy Lázár János visszatér a kormányba.

Mi lesz a pedagógusok béremelésével?

Amit vállaltunk azt meg kell csinálni, a következő években 10 százalékos béremelések lesznek a pedagógusoknak, ha a gazdaság lehetővé teszi, akkor ennél nagyobbak is lehetnek – emlékeztetett a kormányfő.

Uniós támogatásokról

Ha sikerül elérni a magyar javaslatokat az energetika terén az unióban, akkor meg lehet őrizni a rezsicsökkentést – mondta egy másik kérdésre a kormányfő. 2021-ben rekordösszegű uniós forrás érkezett Magyarországra. Az RFF-ben van vita az unióval – tette hozzá. A költségvetés előfinanszírozta az RFF-programjait. A gond, hogy torzítja a versenyt az, hogy egyes országok nem jutottak hozzá az RFF-hez – tette hozzá. Orbán Viktor közölte, hogy stabil állapotban van az ország gazdasága, és képes a nemzetközi pénzpiacokon forráshoz jutni.

A népszavazás eredményéről

Nagyon egyértelmű politikai kötelezettség áll fenn a népszavazás kapcsán, mert még soha nem szavaztak ennyien egy irányba, és soha nem kapott bármilyen kérdés ilyen felhatalmazást – mondta egy másik kérdésre a kormányfő.

Orbán Viktor szerint a minimálbér elválasztása a bérektől, az egy szükséges dolog. Nem attól remélné a béremelést a pedagógusoknál, hanem attól, hogy meg van a belátás a kormányban, hogy valóban alacsonyak a fizetések – mondta egy másik kérdésre.

Nem a teljes szükségletünket kötöttük le a gázszerződésben

Orbán Viktor egy másik kérdésre azt mondta, az az ár, ami a mostani orosz gázszerződésben van, az kedvezőbb mint a korábbi. A hosszútávú szerződések célja az, hogy akkor is lesz az, amikor máshol nincsen. A kormányfő szerint a piacon nem lesz elég gáz idővel, és ezért fontos a hosszútávú szerződés.

Mi lesz a kínai kapcsolatokkal?

Nagy veszélye van annak, hogy az orosz-nyugati konfliktus a kínai kapcsolatokat is negatívan érinthetik, de ez ellen fel kell lépni – mondta egy másik kérdésre a kormányfő.

Adóemelésekről

Az embereket terhelő adókat nem fogunk bevezetni – szögezte le a kormányfő egy kérdésre válaszolva.

Források: Mandiner és Origo

Kép: Youtube