A kommunisták áldozatai 1.

A CÖF-CÖKA által alapított Civil Igazságtételi Bizottság munkája alapvetően a kommunizmus idején elkövetett, máig feltáratlan és így következmények nélkül maradt bűnök bemutatását végzi. Zétényi Zsolt tanulmánya a kommunista terror tombolásáról és a kommunisták áldozatairól szól.

Az 1919 évi Magyarországi Tanácsköztársaság vörös terrorjának áldozatai.
Váry Albert koronaügyész kutatásai és jelentése.

„Ekkor fordult elő Magyarországon először, hogy embereket lőttek a Dunába, s a vízbeölés módszerét a fehérterror is folytatta. Váry Albert főügyész 590 gyilkosságot sorolt fel A vörös uralom áldozatai Magyarországon című könyvében. A vörösterror egész országra kiterjedő megtorló akciói megdöbbentették a magyar társadalmat, s a kivégzéseket a magyarság döntő többsége gyilkosságoknak tartotta.”

A legfontosabb kiindulási alapul Váry Albert 1922-ben kiadott “A vörös uralom áldozatai Magyarországon”című munkája szolgál. Váry 1919-ben koronaügyész-helyettes volt, és a legtöbb kommunista vezetővel szemben ő képviselte a vádat a Tanácsköztársaság bukása után lefolytatott eljárások során, így ő ismerhette a legtöbb adatot a kérdés kapcsán. Említett munkájában összesen 590 halálesetről számolt be. (Megjegyzendő, hogy ez az összeállítás sem teljes, mert hiányoznak belőle például az elcsatolt területekre vonatkozó adatok.)

Váry felsorolása pontosításra szorul az újabb szakirodalom szerint, mivel a listáján szerepelnek egyebek mellett köztörvényes bűncselekmény elkövetése miatt, személyes bosszúból vagy katonai parancsmegtagadás okán meggyilkolt személyek is. A legújabb történeti kutatások (Bödők Gergely) a vörösterror kivégzett áldozatainak számát nagyjából 365 főben határozzák meg, továbbá mintegy 110-re teszik azokét, akik a Vörös Őrséggel, valamelyik terrorkülönítménnyel vagy más fegyveres csoporttal szembeni össze-csapásokban hunytak el.

Mindazonáltal – nem ismerve ezen legújabb elemzések okirati alapjait- változatlanul irányadónak, ha nem is tévedés nélkülinek tartjuk Váry összeállítását. A szerző szakértelme megkérdőjelezhetetlen, s kizárható, hogy felületesség vagy a gondos irattanulmányozás elmulasztása okozta volna az említett nagyobb áldozatszám megállapítását. Valószínűbb hogy Váry más szempontokat is figyelembe vett, mint a jelenkori szerzők, így például valamely terrorkülönítménnyel folytatott küzdelem áldozatát aggálytalanul lehet a vörös uralom áldozatainak körébe sorolni és említeni. Váry művének előszavában megállapítja, hogy nincsenek benne az összeállításban az elszakított területeken meggyilkoltak és azok sem, akik kétségbeesésükben öngyilkosok lettek vagy az elszenvedett bántalmazás és fogva tartás folytán utóbb elhaltak, végre nem volt megállapítható azoknak a szerencsétleneknek száma sem, kiket egyes vörös parancsnokok a harctéren a vörös hadsereg kebelében kivégeztettek vagy akiket ellenforradalmi harcokban ellenforradalmárok öltek meg.

Az áldozatoknak az 1920-as évek elején összeállított listájához képest jó néhány új név vált ismertté, melyeket már valószínűleg “A Nemzet Vértanúinak 1918-1919 Országos Emlékbizottsága névsor összeállító bizottsága” gyűjtött össze. Ez a gyűjtés, annak iratanyaga már nem lelhető fel. Az emlékműre került település névsort 1942-ben kibővítették. Már 1936-ban is felvéstek olyan községeket, melyek a trianoni országhatáron kívül estek, így számos, a Felvidék déli részén elkövetett kegyetlenkedés áldozata is szerepelt. A II. bécsi döntés nyomán visszacsatolt keleti országrészekben viszont átfogó vizsgálatot kezdeményeztek a további vértanúk felderítése érdekében, aminek eredményeképp az emlékmű Hungária-alakos oldalát és a rövid oldalait összekötő keskeny, homorú felületekre is véstek, megközelítőleg húsz további település és ötven újabb vértanú nevét.

A Vörös uralom áldozatainak számát 590 és 365 között határozhatjuk meg. Ehhez hozzá kell számítani az emlékbizottság által az emlékműre felvétetett 50 erdélyi nevet és a Felvidék déli részén megölt magyarok neveit.

A Szovjetunió Vörös Hadseregének magyar áldozatai a második világháborúban és azután. Budapest ostroma 1944-1945.

Becslések szerint Budapest ostromában a magyar-német katonai veszteség halottban 48 000, sebesültben 26 000 fő volt, hadifogságba esett 51 000 ember. Ez összesen 125 000 ezer veszteséget jelentett a szovjet-román veszteség 280 000 főhöz képest, amelyen belül 70 000 volt a halottak száma. A lakosság vesztesége halottban 38 000 főre tehető. A polgári áldozatok közül a szovjetek által hadifogságba hurcolt lakosság számát 50 000 ezer főre míg a hadifogságban hurcolt magyar katonaság létszámát 40 000 ezer főre becsüli az akkori korral foglalkozó történész.

A polgári lakosság elhurcolása

A 2. Ukrán Front parancsnoka, Malinovszkij marsall csak azzal tudta Sztálinnak indokolni (veszteségeiket – a szerk.), hogy a valóságosnál jóval nagyobb ellenséges német-magyar erőkről számolt be. A tényleges kb. 79 000 fő helyett 180-200 ezer fős ellenséges haderőről számolt be jelentéseiben. Márpedig becslések szerint 40 000-nél több hadifoglyot nem ejthettek. Malinovszkij a két adat közötti eltérést a polgári lakosságból elfogott személyekkel pótolta, akiknek jelentős része életével fizetett ezért a szállítás ill. a fogolytábor mostoha körülményei között.

Háborús büntettek

Szemtanúk sora számolt be hadifoglyok legyilkolásáról. Mindez háborús szükségszerűséggel az esetek túlnyomó többségében nem magyarázható: az eldurvult, sokszor alkoholizált katonák gyilkolási ösztönüket élték ki, és tisztjeik legnagyobb részének kisebb dolga is nagyobb volt annál, hogy alárendeltjei fegyelmezésével foglalkozzon. A Vöröskereszt, valamint a Német Hadisírgondozó Szövetség archívumában se szeri se száma azoknak az eseteknek, amelyek hadifoglyok kivégzését dokumentálják. A kivégzett hadifogoly áldozatok száma Magyarországon ezres vagy akár tízezres nagyságrendű is lehet.

A magyar közgondolkodásban a legmélyebb nyomot a magyar nők megbecstelenítése hagyta

Mivel hivatalosan erről a kérdésről beszélni sem szabadott a maga idejében, sem utána évtizedekig nem lehetett, pontos számadatok nem állnak rendelkezésünkre a megerőszakolt nők számával kapcsolatban. Pető Andrea történész szerint a becslések budapesti adatai 50 ezer és 200 ezer eset között szóródnak. Mennyi lehetett ez a szám országosan? A számokat a nemibeteg-gondozók, a tisztiorvosok, a terhesség-megszakítások adataira és a jobban dokumentált német és osztrák esetek párhuzamaira építik. Az bizonyos, hogy a jelenség egészen tömeges méreteket öltött, különösen azokon a helyeken, amelyeket a Vörös Hadsereg nagy harcok árán foglalt el. Budapest is ilyen volt, feltételezhetően itt történt a legtöbb nemi erőszak az országban. Gyakran előfordult olyan is, hogy egy nőt többször is megerőszakoltak. Nem kímélték az egészen fiatal lányokat és a már nagyon idős asszonyokat sem.

Magyarországon több nemi erőszak volt, mint a környező országokban

A nők megbecstelenítése számos esetben összekapcsolódott aljas indokból elkövetett emberöléssel is,

Az erőszak, megbecstelenítés ellen tiltakozó férfiakat, családtagokat a legkisebb ellenállás esetén is megölték az erőszaktevők, akik rablást is elkövettek az erőszak színhelyén. Ha az erőszaktevő katonát megölték, tömeges megtorlás következett. Ahogy az ország más falvaiban és városaiban úgy a Dunántúli településeken is állandósultak a fosztogatások, kegyetlenkedések, erőszaktételek és kivégzések. Szinte minden napra jutott egy temetés és a pap sok esetben be is írta a halálozás valódi okát a halotti anyakönyvbe: Felesége védelmében hősi halált halt.. Leánya a védelmében hősi halált halt… Nővére védelmében hősi halált halt.

Az egyházak képviselőinek megölése

A katolikus plébániák házi históriái plébániánként megörökítették az egyházi emberek és a keresztények ellen elkövetett bűncselekményeket amelyek összegyűjtése, feldolgozása, rendszerbe foglalása nem történt meg a mai napig. A katolikus irodalom mintegy 50 katolikus papnak a megszállók által elszenvedett mártírhaláláról számol be. Nők védelmében tiltakozó számos papot öltek meg a megszálló szovjetek, így Gáspár János iszkaszentgyörgyi plébánost Hummel Kornél budapesti hittanárt, Ruppert István káplánt. (A legismertebb mártír a győri Apor Vilmos püspök, akit a nőket megerőszakolni akaró szovjet katona gyilkolt meg – a szerk.)

Azt is tudjuk, hogy délvidéki magyarokat – és németeket – 1944 őszén sújtó népirtásnak feljegyzések szerint 35 katolikus pap esett áldozatul. Mindszenty hercegprímás emlékirataiban megírja, hogy „Az 1945 májusi püspökkari konferencián lett ismeretes, hogy az ország különböző részein a nők védelmében lett a háború és a győztes katonák dorbézolásának a legalább 50 pap áldozata. Csak Pápán a kórházban ezer lányt és asszonyt gyógyítottak ázsiai vérbajban, közülük sokan megőrültek vagy öngyilkosok lettek.”

(folytatjuk)

Szerző: Zétényi Zsolt jogász

(Címkép: Fortepan)