A gödör első törvénye úgy szól, hogy ha benne vagy, hagyd abba az ásást. De rátérünk a másodikra is.

A 2008-as világgazdasági válság megmutatta, hogy a baloldal csúfosan megbukott. Megújítási kísérletei befuccsoltak, kudarcot vallott abban, hogy minden riválisát válogatás nélkül antiszemitának, nacionalistának, szélsőségesnek és kirekesztőnek bélyegezte, és befuccsolt az a terv is, hogy saját baloldali elitje pénzügyi érdekeit beleszuszakolja a baloldaliságba. A diagnózis tehát az, hogy amit a baloldal csinált, folytathatatlan, vagyis le kell zárni egy korszakot és meg kell nyitni egy újat. A gödör törvényeit Orbán Viktor fogalmazta meg hét éve a Fidesz-kongresszuson.

„Amikor Róma nagy korszaka véget ért, akkor sem az volt a kérdés, hogy mi lesz Rómával, hanem az, hogy mi lesz Róma után.”

Ezt szintén Orbán Viktor mondta, még korábban, a 2011-es Fidesz-kongresszuson. És így érkezünk el a gödör második törvényéhez: földet rá! Az emberek azt várták és várják a jobboldali kormányzástól, hogy számolja fel a káoszt, és teremtsen rendet. Ahhoz azonban, hogy a jobboldal eleget tegyen történelmi küldetésének, újból és újból elő kell állítania a kormányzáshoz szükséges többséget. Pipa.

A magyar balliberális tömörülés fogsága soha annyira látványosan nem kristályosodott még ki, mint most, az országgyűlési választások után. Gyurcsány április 9-i beszédében az összefogás kudarcát értékelte, s ha túllendülünk a szokásos csúsztatásokon, színpadias lózungokon, paradoxonokon, arra jövünk rá, hogy amit a volt miniszterelnök hirdet, és amit akar, az kizárja egymást. Rossz hír ez az ellenzéknek, ezért végső soron rossz hír az egész országnak.

„Merjetek baloldaliak, zöldek, liberálisok, demokratikus jobbközép lenni!” – harsogja a DK feje, „kedves, demokratikus, diffúz hálózatként” jellemezve az ő világukat, de nem sokkal később azt is elmondja, hogy „cselekvőképes politikus kell. Aki utálja a pártokat, az menjen el szakácstanfolyamra. Az a politikus, aki szervezett, erős pártot, politikai hátteret szervez magának. A többiek válasszanak más szakmát.”

Nem szívleli tehát a politikai individuumokat, a „partizánok” ötleteit – ahogyan fogalmaz –, mert azok ártanak a pártfegyelemnek. Mégis felszólítja a hatpárti tömörülés érintettjeit, hogy legyenek azok, amik: zöldek, balosok, liberálisok és jobbikosok; utóbbiak az ő olvasatában mára demokratikus jobbközéppé szelídültek. Ez az üzenet nem más, mint fából vaskarika, már ha valaki komolyan elhiszi. Ha valaki nem hiszi el, annak az lehet az oka, hogy a csomagolás mögé pillantott, oda, ahol egy precízen megfent kés várja a kezet, amely szalámizni készül.

„A demokratikus ellenzék oldalán nem a változatosság hiányzik, hanem a stabilitás. Nem a sokszínűség hiányzik, hanem az egység” – hangsúlyozza, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy a 2019-es önkormányzati választás színes koalíciói számos nagyvárosban buktak meg, éppen azért, mert a szivárványos mentalitás nem egyeztethető össze a hierarchiával, ami a pártfegyelem alapja. Nem lehet olyanokkal megvalósítani a vertikális szigort, akiknek előtte horizontális egyenlőséget ígértünk. Ilyenformán önmagát teljesíti be az a mondat, amellyel a volt miniszterelnök közösségi médiás útjára engedte a beszédét:

„Aki fél az igazságtól, azt a hazugság fogja legyőzni.”

Az április 3-i kétharmad, sorban a negyedik, világos választ adott arra, kit tartanak az emberek hitelesnek (igaznak), és kit hiteltelennek (hazugnak).

Hasonlóan összeegyeztethetetlenek azok a gondolatsorok is, amelyekben egyfelől kiáll a Jobbik mellett, másfelől azt állítja, hogy egy baloldali tömörülés nem választhat magának jobboldali miniszterelnök-jelöltet.

„Az hogy a Jobbik többet vitt, mint hozott, megalapozatlan és igaztalan. Az együttműködő pártok szavazóinak többsége követi pártja kérését.”

A valóság ennek tényszerűen ellentmond, majd’ egymillió, egykorvolt Jobbik-szavazó farolt ki az összefogás mögül.

„Olyan a földön nincsen, hogy egy baloldali tömörülés magának jobboldali jelöltet választ. Ez az önazonosság megtagadása, az identitás feladása, a választók lelkének, álmának feladása.”

Bizony, hogy az. Árulás, az identitás feladása. Csakúgy, mint a Jobbik árulása, amely tömörülés 2006 véres őszét követően éppen Gyurcsány Ferenc ellenében jött létre, mára mégis belesimult abba a koalícióba, amelynek legerősebb pártja Gyurcsány Ferenc pártja.

Márki-Zay egyébként nem árult zsákbamacskát azzal kapcsolatban sem, hogy le akarja váltani az ellenzéket. Erről így emlékezik meg a DK vezére:

„Ha a jelölt ambíciója az, hogy leváltja azt az erőt, amelynek az élén kéne kormányozni, az öngyilkosság. Ezt tudtuk és ennek ismeretében választottuk meg. Itt nem illeti őt kritika, mert világosan beszélt, és mi tudtuk ezt.”

Tudták. És hagyták. Vajon miért? Mert könnyű préda lett volna? Ha MZP valamilyen csoda folytán nyert volna, a megpuccsolása gyerekjáték lett volna.

„Dobrev Klárával győztünk volna!”

Ezt Gyurcsánynak ki kellett mondania, a néhány tucatnyi hallgatóságának szüksége volt rá, barokkos túlzás nyilván, de hát ez egy szektapárt, belefér. Hanem a gyurcsányozásról összerittyentett eszmefuttatása lényegében nem más, mint személyi kultuszépítés, a brand kialakításának utolsó fázisa.

„Másfél évtizede sebeznek, vágnak, eddig nem tudtak megölni, most azt mondják, nem először, hogy akkor kövessek el én öngyilkosságot. Megfontolom. Megfontoltam. Nem. Visszatérő toposz, hogy a Fidesz kottájából jászunk, de a gyurcsányozás a Fidesz narratívája. De ebben a világban Gyurcsány nem főnév és nem tulajdonnév, hanem egy jelző. Azt a magatartást jelzi, hogy az istennek nem akar elmenni, itt van és küzd és csinálja. Megölhetetlen, kitartó, küzd. Önreflexív is. Csapatot és pártot épít. Ne védekezzetek, akarjatok gyurcsányok lenni! A politikában többre megyünk ezzel, legalábbis a mi oldalunkon. Legyetek gyurcsányok! A DK felemelt fejjel, büszkén nem kér engedélyt senkitől, hogy azt tegye, amiben hisz. Mi előre megyünk és nem hátra.”

Ha eltekintünk attól, hogy a Fidesz kampányszlogenjét pirulás nélkül tette magáévá, vessünk egy pillantást arra az önképzavarra, amely lehetővé teszi, hogy a pártelnök magát „önreflexívként” jellemezze. Olyan emberként, aki képes beismerni a hibáit. Ismét jókora a csúsztatás, mert ugyan egyetlen egy alkalommal tényleg gyakorolt önkritikát, az őszödi beszédben, csakhogy az zárt körben hangzott el, és a sajátjainak szánta. Kizárólag nekik. A 2006 szeptemberi-októberi példátlan állami terrort követően azonban egyszer sem gyakorolt önkritikát, csak cinikus tagadásával szembesült a megsebzett magyar társadalom. És azóta is azzal szembesül. A katarzis elmaradt, a nyílt seb megmaradt. A katarzis elmaradása az elsődleges oka annak, hogy a választópolgárok döntő többsége határozattan és kategorikusan utasítja el Gyurcsányt. Senki sem várhatja attól a megoldást, aki a probléma maga; akár megérti ezt az összefogás, akár nem.

És végül ejtsünk egy szót arról a gejl meséről is, ami a szép arcú, rasztahajú fiúról szólt: tőle kapott Gyurcsány Ferenc egy kitűzőt, Je suis Gyurcsány felirattal. A mesében ez a fiú leszólította a pártelnököt az utcán, kért egy szelfit, majd kezébe nyomta a kitűzőt. Szív megszakad.

Nem tudom, ki hogy van ezzel, én speciel kedvelem Orbán Viktort, olyan államférfinek tartom, aki messze túlmutat kortársain, okos, erős és hiteles, de soha, soha nem jutott eszembe, hogy bármiféle kitűzőt készítsek és Orbánnak adjam. Adjon ő nekem. Ő a politikus, nem én. Neki kell meggyőznie engem, hogy rá szavazzak, és nem fordítva.

A miniszterelnök egy hónappal a választás előtt így nyilatkozott az ellenzékről:

„Biztosan vannak olyan magyar hazafiak is, akik nem értenek egyet a mi kormányzásunkkal, olyanok, akik nemzeti alapról akarnak bírálni minket, és akik meg tudnak szervezni egy nem Soros György és Brüsszel által finanszírozott ellenzéket. Ők nincsenek rajta jelenleg a baloldal listáján, de én már nagyon várom, hogy végre velük kelljen nemzeti alapon vitáznunk.”

Szóval, kedves ellenzéki barátaim, ismerősök és ismeretlenek, utasítsátok vissza a Je suis Gyurcsányt, ne akarjatok gyurcsányok lenni, dobjatok földet erre a tömörülésre! Inkább építkezzetek, legyetek méltó ellenzéke a Fidesznek, és méltó szolgálói a magyar érdeknek! Megérdemelnétek. Ahogy megérdemelné az ország is.

Kiemelt kép: Századvég