A lap nemrég egy olyan véleménycikket publikált, amelyben a szerző Magyarországot „diszfunkcionális európai államnak” nevezte. Erre reagált most Rod Dreher és a Világbank korábbi vezető közgazdásza.

A kritikára Rod Dreher amerikai író és a jelenleg Amerikában élő Dobozi István, a Világbank volt vezető közgazdásza is válaszlevélben reagált, amit az amerikai lap szintén közölt.

Dobozi rámutatott, hogy Magyarország azért sem nevezhető „diszfunkcionálisnak”, mert 2010 óta Európa leggyorsabban növekvő gazdaságával rendelkezik.

Másrészt egyetlen kormány sem nyerhet úgy négy parlamenti választást egymás után, ha alapvetően „diszfunkcionális”. Szerinte Orbán Viktor politikai sikerét az magyarázza, hogy ő az egyetlen igazán karizmatikus vezető egy fragmentált „politikai piacon”. Így, ahol kritikusai „kínos kudarcot” jósolnak számára, ott a magyar választók többsége sikert lát.

Dreher pedig azt hangsúlyozta, hogy a magyar miniszterelnök hatékony nemzeti-konzervatív vezetési stílusa példát állított az amerikai jobboldal számára.

Hozzátette: Orbán Viktor ugyanis megértette, hogy az összes kulturális intézményt és a bürokráciát a baloldal irányítja. Azok a konzervatívok pedig, akik nem hajlandóak felvenni a kesztyűt és hatékony ellenzéket létrehozni, veszíteni fognak. A jövő konzervatív vezetői ezért már most példát vehetnek Magyarországról.

Forrás: 888.hu/WSJ

Nyitó képünkön, Rod Dreher. Fotó: Purger Tamás