Jézus halálára emlékezve nagypénteken a tűz minden háznál kialudt, még főzni sem volt szabad, mindenhol szigorú böjtöt tartottak. Úgy vélték, hogy aki a tiltás ellenére mégis aznap begyújt, azt ellepik a férgek.
Nagypénteket a reformátusok is megtartották szigorú böjti napnak, amikor a hívők tartózkodnak a hústól, a zsiradékoktól. Nyers- és aszalt gyümölcsöt, levesféléket, tésztákat, főzeléket, mákos gubát, lepénykenyeret fogyasztottak, amit már korábban elkészítettek, vagy csak hideget ettek, kenyeret, hagymát, aszalt gyümölcsöt vagy pattogatott kukoricát. De böjti ételnek számított a lekvár, dió, méz, befőtt, savanyúság vagy az erős túró, amit már ősszel megcsináltak. Az asszonyok nagypénteken nem sütöttek kenyeret, mert hitük szerint az kővé válhat.
Sok helyütt a tükröt, amit a másvilágba vezető út jelképének tartottak, letakarták. Megállították az órát, úgy tettek, mintha halott lenne a háznál. Ez a nap lehetőséget adott arra is, hogy a temetőbe menjenek az emberek meglátogassák halottaikat, megtisztítsák a sírokat.
A családok kora reggel gyalogosan mentek a templomba. Még a falutól több kilométerre élők is gyalogosan vágtak neki a hosszú útnak, ló és kocsi nélkül.
Szokásban volt a határjárás, határkerülés is. Ilyenkor a férfiak a templom előtt gyülekeznek, csoportosan mennek a határba, ahol zajkeltéssel, kerepeléssel űzték el az ártó erőket a földekről. Jézus halálának napját szerencsétlen napnak tartották a munkavégzésre, így kerültek minden állattartással, és földműveléssel kapcsolatos munkát. Nem is mostak, mert attól tartottak, hogy a ruha viselőjébe villám csapna. Aki a varrt, az úgymond megszurkálta Jézus sebeit, így ezt is kerülték. Ezen a napon nem is fontak, nem is szőttek az asszonyok.
Forrás: történelmicikkek.hu
Kiemelt kép: sulinet.hu
